Beautiful disease

Műfaj: au, fantasy
Érintett banda: GOT7
Figyelmeztetés: -nincs-
Szereplők: Im Jaebum, Park Jinyoung
Egyéb: -nincs-

Jaebum:

Sokan mondják, hogy egy ember életében mindössze egyszer jön el az igazi szerelem, s tapasztalatból mondom így van. Az én világomban egy életre választunk párt magunknak és a fogadalmat soha egyik fél sem törheti meg. Fogadjuk, hogy egymást segítjük, támogatjuk jóban és rosszban, betegségben egészségben s mikor a legsötétebb órák jönnek el, egymás kezét fogva vészeljük át. Érte a világ végére is elmennél, bármit feláldoznál gondolkodás nélkül, még ha mások már bolondnak is tartanának. Egyedül az Ő szemének csillogása számít, a mosoly, ami megjelenik arcán mikor meglát s szívének heves dobogása mikor átölel. 

Ez a szép álomkép van akinek megadatott és valóra vált, s van akinek nem. Van akitől egy nála erősebb hatalom elvette a remény utolsó sugarát is, hogy valaha megélheti ezt az álmot, amit a legendák mesélnek. Sajnos vagy sem, az én esetemben nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt kellett volna. 

Megismertem egy fiút, akinek gyönyörű mogyoróbarna szemei élénken csillogtak a napfényben, mikor először láttam, s ajkaimon gyermeki mosoly táncolt valahányszor hallottam nevetését. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy egész lényem lángba boruljon és gondolataim csak körülötte forogjanak. Mindennek ellenére, nem lehetettem az övé. A bennem lakozó szerelem belőle hiányzott, csak baráti kedvességet adott nekem s bármennyire is szerettem volna, nem tehettem mást. Elfogadtam a sorsomat még ha fel is emésztett belülről minden pillanat, amit vele töltöttem. 

Évekig hazudtam magamnak, hogy nem szerelemmel szeretem pedig valójában olthatatlan vágyat éreztem iránta, ám esélyem se volt, hogy megkapjam. 

Eltemettem magamban minden érzést, ami hozzá kötött, s mindössze egy titkos napló megviselt papírjait töltöttem meg vele. Neki szenteltem minden lapját a füzetnek, melynek egyszerű fekete borítása s vörös szalagja szilárdan őrizte titkomat az örök időkig. Néha, mikor túl fájdalmas emlékek törtek fel, virágokat rajzoltam a lapok szélére. Gyönyörű, vérrel festett rózsát, liliomot, cseresznyevirágot vagy tulipánt. Minden virág egy-egy szép emléket szimbolizált, amik idővel elhervadtak s szomorú, szürke  foltokká fakultak. 

Egy éjjel múlni nem akaró fuldoklással ébredtem s a folyóhoz mentem vízért remélve, hogy az csillapítja ám nem így történt. Egyre jobban, s jobban  köhögtem, míg nem egy apró, ám de csodaszép tulipán hullt kezembe. Rémülten meredtem a virágra, ami pontos mása volt a saját rajzomnak a naplóban és nem tudtam mihez kezdjek. Félelmetes volt az első találkozásom a virágokkal, amik minden bizonnyal bennem nevelkedtek. Nap nap után egyre többször tört rám a rosszullét, ám minden alkalmat egy-egy szép virág kísért. Hol rózsa, liliom hol pedig cseresznyevirág bukkant fel. Eleinte mindet elégettem az erdőben ám idővel már csodáltam szépségüket s a szobámban hagytam őket érintetlenül. 

Teltek a napok, hónapok míg egyre többször találkoztam velük. A városunk könyvtárban kerestem a választ a különleges jelenségre, s nehezen, de megleltem. "Beautiful disease" ahogy a könyvek írták csak azoknál alakulhatott ki, akik szenvedélyesen szerettek valakit, aki nem viszonozta az érzéseiket s már ők maguk is tagadni kezdték. Éppúgy, ahogy én tettem, hirtelen pedig minden értelmet nyert. A szerelmem miatt lassú, fájdalmas ugyanakkor meseszép halál várt rám ami még ha meg is rémisztett, boldogsággal töltött el. 

Idővel már vártam rá, mikor találnak meg újra, hisz minden szomorú emlékem szép virágokat bontott bennem ám arra nem számítottam milyen hamar véget vethet az életemnek. Emlékszem a napra, amikor rosszabbra fordult minden s úgy éreztem a sors kegyetlen tréfát űzött velem. Hatalmas tömeg érkezett a környező falvakból, mindenki a neves eseményre volt kíváncsi. "A herceg megnősül!" hirdette egy fiatal újságárus fiú a parkban. Az az egyetlen mondat romba döntötte már gyenge kártyaváramat, amit lelkemnek neveztem. Hazáig futottam, amilyen gyorsan csak tudtam nehogy meglássanak. Otthon a négy fal között keserves sírás tört rám, amit az ismerős rosszullét követett ám a tiszta szép virágok helyett vérrel borított virágszálak hullottak kezembe sorban egymás után. Rózsa, liliom cseresznyevirág és fehér tulipán, melynek szirmairól apró csíkokban folyt saját vérem. Egész éjjel köhögés rázott, s nem maradt abba míg a szobám padlóján megannyi véres virág hevert. Úgy éreztem jobb lett volna meghalni, mintsem végignézni az általam szeretett férfi esküvőjét, de nem tudtam megtenni. Túl gyáva voltam ahhoz, hogy csak egyszerűen meghaljak. 

Azon a napon megváltoztak a virágaim s velük együtt én is. Minden virágszálon éles tüskék jelentek meg, melyek belülről sebeztek s még fájdalmasabbá tették utolsó óráimat. Olyan volt, mintha az eltöltött percek közben a saját síromat ástam volna, amit virágokkal béleltem ki. Megannyi vértől maszatos színes virággal, amik lassan maguk alá temették elhervadó lényemet s vele együtt megtört lelkemet. Felejteni akartam, örökre megszabadulni az emlékétől s egyedül a virágaim hoztak némi boldogságot az utolsó óráimba. Gyönyörű, vértől vörös virágok között ültem darabokra tört szívvel néztem végig az utolsó naplementét, ami arany színbe öltöztette a szobámat. Lélegzetelállítóan festett a táj, s mikor már eltűntek a Nap fényes sugarai belőlem is elszállt az utolsó lélegzet. 

regular_irregular [NCT Oneshot]

Műfaj: slice of life, real

Érintett banda: NCT

Figyelmeztetés: -nincs-

Egyéb: szorosan kapcsolódik a mostani [Regular_Irregular] comeback-hez, egy-két sort át is vettem az eredeti szövegből

Minden alkalommal a tökéletességre törekedtünk, amikor megjelentünk valahol, lehetett az a kifutó, egy színpad, vagy esetleg Los Angeles belvárosa. A hely nem számított, csak mi voltunk a lényeg. 

Láttuk az emberek szemében az irigységet, a sóvárgást, hogy olyanná válhassanak, mint amilyenek mi, az NCT. Egy csapat tökéletes fiú, elegáns ruhákban és csillogó ékszerekkel abszolút magabiztossággal. Folyamatos reflektorfényben voltunk és imádtuk minden pillanatát. Egyetlen apró mosolytól fiúk és lányok százai aléltak el s verekedtek át egymáson, hogy a közelünkbe kerülhessenek. Olyanok voltunk, mint egy hibátlan csokoládé szökőkút, amiből mindenki magáénak akart tudni egyetlen cseppet. 

Másoknak talán ijesztő lehetett ez a hatalmas figyelem, ám minket gyakorlatilag erre képeztek ki. Teljesen megszokott és normális volt minden mozdulat, amit tettünk a kamerák előtt; egy kacsintás az első sorban térdelő fotósra, s máris garantált volt egy cikk, ami csak rólunk szólt. Úsztunk a mámorban, a sikerben és mindegy milyen volt a múltunk, az embereknek csak a jelen számított, ahol a tökéletességet láthatták. Mindannyian különlegesen szép adottságokkal rendelkeztünk és bár némelyikőnk talán gyengébbnek tűnhetett ártatlan szemei miatt; a kamerák kereszttüzében egész máshogy viselkedtünk. Hűvösek és kimértek voltunk de éppen csak annyira, hogy hiteles maradt a felépített kép. Néhány apró mosoly, pár kedves szó és mindenki azonnal megkedvelt, mintha beléjük lett volna kódolva, hogy csodáljanak. A lányok sikoltoztak, mikor rájuk emeltük tekintetünket, vagy csak elsétáltunk előttük. s mintha valamiféle csodát láttak volna, csillogó szemekkel követték még a legkisebb mozdulatunkat is. 

 

Nem volt szükségünk külön fényre, hisz tiszta, valódi gyémántok ragyogtak rajtunk. Még ha milliókat kerestünk sem voltunk elégedettek, egyszerűen sosem volt elég a fényűzésből. Nyakunkon vastag pánt feszült, melyet gyémántokkal raktak ki, s a kamerák villogásában igazi  vizezésnek hatott minden darabja. Mindenki csuklóján egyforma ezüst veretes óra csillogott, aminek fényétől az időt sem láttuk, ám még csak rá se kellett néznünk. 

Sosem éreztük jobban magunkat, mint a kamerák előtt. Mindig hibátlannak láttak minket és még ha nem is volt valódi tökéletesség, mindenki annak látta. Menthetetlenül beleszerettünk a mámoros érzésbe, amit mindez adott nekünk s tovább hajszoltuk az élvezeteket. Méregdrága pezsgőt bontva ünnepeltük a sikerünket, amit csak tetézett a sok irigységtől megtelt tekintet látványa. Boldogok voltunk és hibátlanok egy megfordult világban, amit csak mi uraltunk

Az antiszociális biloógiatanár históriája [2Jae]

Műfaj: humor, fluff, school life

Érintett banda: GOT7

Szereplők: Im Jaebum (Got7), Choi Youngjae (Got7), Park Jinyoung (Got7), Mark Tuan (Got7) Kim Yugyeom (Got7) Bambam (Got7), JYP Ceo, Kim Minseok (EXO)

Páros: 2Jae (plusz a többi említett párocska)

Figyelmeztetés: talán néha trágár beszéd

Egyéb: a való életből mintáztam néhány karaktert

Az egyetemi élet szabályosan kiveszi az emberből a jót és vidámságot, legalábbis ezt állítják a diákok. A tanárok, professzorok szerint ez a legjobb időszak minden tanuló számára, mert ekkor a legnagyobb a tudásunk amivel később gazdálkodhatunk a való életben plusz pont, hogy társaságban vagyunk ezzel pedig folyamatos nyüzsgés jár. Én a többiekkel együtt nem értettem egyet ezzel a nézettel s bár ezt nem hangoztattam, meg volt a saját véleményem az elvekről. 

Az egyetemi csevegős oldalon váratlan hír röppent fel, miszerint idén új tanárokkal gazdagodott az iskola, ami természetesen mindenkinek felkeltette a kíváncsiságát. Rengeteg komment és bejegyzés született és szinte mindben egyetlen név szerepelt: Im Jaebum. Fogalmam se volt róla ki az, mindössze a megyjegyzésekből láttam, hogy új tanár és a biológia szakos hallgatóknak fog előadást tartani, amire kötelező bejárni. Szerencsétlenségemre, én is egy voltam a tudóspalánták közül, így én is a leendő tanítványai közé tartoztam. 

 

***

Mérhetetlen rossz kedvvel indultam hétfő reggel órára a folyosón. Majdnem minden diák hasonló arccal menetelt végig a termekhez a megszokott útvonalon ami mintha sosem akart volna elfogyni. A lépcső tetején állt az iskola igazgatója, Park JinYoung, aki minden telefont és egyéb elektronikus kütyüt elkobzott a diákoktól, miközben jókedvűen beszélt mindenkihez. El akartam kerülni a vele való találkozást, ám esélytelen volt hiszen azonnal kiszúrt a tömegből, köszönhetően frissen szőkére festett hajkoronámnak.

- Choi Youngjae, hát te is megérkeztél ebbe a csodálatos épületbe ezen a szép napon! - szabályosan ujjongott mikor meglátott, én pedig próbáltam elbújni túlméretezett pulcsimban. Szép nap? November közepe volt már és reggel vastag köd borított mindent, ezért ugyan nem volt semmi szép sem abban a napban. - És látom telefon is van nálad gyermekem - kapta ki a kezemből mielőtt a zsebembe süllyeszthettem volna a készüléket - Vagyis már nincs, mert nálam landolt megint - mosolygott rám és odébb állt, hogy felmehessek a lépcsőn. - Mesélj nagyfiú, hogy vagy mostanság? Várod már a vizsgákat? - nem tudom miféle választ várt a kérdéseire, de nem volt ingerem értelmes mondatokat fogalmazni - Jól és igen, biztos idén is jók lesznek.. - hangom majdhogynem suttogásnak hatott, egyszerűen csak el akartam tűnni. 

- Jajj, hát látom nem akarsz beszélgetni, na de akkor sipirc órára nehogy elkéss az új tanártól! Nagyon pontos ember, biztos szeretni fogod - kacsintott rám, amit hirtelen nem is tudtam értelmezni. Park JinyYoung mindig is furcsa ember volt és a diákok többsége nem akart a 25 méteres körzetében tartózkodni amit én meg is értettem. Sajnos én akármennyire is akartam eltűnni előle, mindig megtalált, ráadásul a szüleimet is ismerte.

A teremben meglepően sokan ültek, de ez nyilvánvalóan csak az új tanár miatt volt, hiszen a bent tartózkodók több mint fele nem is volt biosz szakos hallgató. Leültem az egyetlen szabad helyre, az első sorba természetesen középre, a pódiummal szemben. Amint a táskám a földre ért, abban a pillanatban tárult ki az előadó ajtaja és lépett be egy férfi, aki meglepően és talán túlságosan is jóképű volt. Fekete inget viselt egyszerű farmernadrággal, ami szépen simult formás fenekére. Igen, formás. Láthatóan jó kondiban volt, bődületesen jó adottságokkal és a járásából úgy tűnt tisztában is volt vele. 

- Gyerekek, én... - állt meg mondata közepén és félve nézett körbe az összegyűlt diákseregen - én... én Im Jaebum vagyok, az új tanárotok - motyogta el halkan mondanivalóját, és annak ellenére, hogy a teremben teljes némaság uralkodott, alig lehetett hallani a hangját. Hirtelen úgy tűnt, mint aki meg van szeppenve és a hirtelen jött figyelemmel nem tudott mit kezdeni, mindössze félreérthetetlenül zavarba jött. 

- És mit fog tanítani? - kérdezte az egyik lány, bár teljesen egyértelmű volt, hogy mit tanít, mégis, mókából rákérdezett.

- Biológiát - felelte az újonc röviden és tömören - Talán belekezdjünk? - kérdezte, bár nem értettem miért ő tett fel kérdéseket. Néhány pillanattal később a bajkeverő osztag tagjai is befutottak az ajtón, Bambam pedig alaposan szemügyre vette a tanárt.

- Hát és én még azt hittem valami rondaságot kapunk idén, de öcsém... bevállalnám - vihogott hangosan, ezzel magára vonva Mr. Im figyelmét is, aki nem meglepő módon elpirult. Előre sajnáltam, hogy fogja majd túlélni ebben az iskolában ilyen diákokkal. 

Mr. Im Jaebum inkább helyet foglalt a székén és pár percig csöndesen figyelt bennünket. Én pedig jó gyerek lévén, egyenest a szemébe bámultam, természetesen nagy mosollyal arcomon. Nem úgy tűnt, mint aki díjazta volna igyekezetemet, inkább csak egy kínos mosolyfélét próbált magára erőltetni. 

Hosszú percek múltán kezdett csak bele a tananyag ismertetésébe, amit szintén enyhén zavarodottan és igencsak halkan magyarázott. Nem írtam egyetlen szót se egész órán, mert érdekesebbnek tartottam a tanár figyelését, mint magát a tantárgyat. Akaratlanul is elidőzött tekintetem a bal szeme fölötti két kis anyajegyen, valamint mélybarna szemein. Észrevette, hogy figyeltem de a világért sem fordultam volna el, amivel újra és újra zavarba hoztam megállítva őt mondandójában. Lassan beszélt, szinte kínzóan és türelmetlenül vártam az óra végét. Gyanús volt nekem az egész lénye, bármennyire is volt jóképű és meglepően édes a viselkedése. 

- Ya, Youngjae! - ordított át a folyosó másik végéből Jackson a szünetben, majd szavait követően nyomban elindult felém az embertömegen keresztül. Amint hozzám elért, azonnal mosolygásra késztetett az energiája, amit ő örömmel fogadott és hasonlóképpen reagált.

- Hát Youngjae, hát úgy örülök neked - fonta körém karjait, gyakorlatilag kiszorította belőlem a levegőt is. - Olyan régen láttalak már - szorongatott.

- Jacks, engedj már el te idióta, megfulladok! - erőlködtem még mindig vigyorogva, mire nagy kegyesen elengedett. - Amúgy meg megjegyzem, hogy még az előző óránk is együtt volt, szóval ha mondjuk járnál órákra, akkor talán még látnád is a helyes pofimat majdnem minden nap - érveltem neki, de a szemeiből látszott, hogy nem fogta fel egy szavam se és legfőképp nem is érdekelte.

Megragadta karom és azonnal maga után kezdett húzni, mintha az élete függne tőle - Mindegy, infóim vannak és ez most sokkal fontosabb.

- Szóval már megint mi a rákba akarsz belerángatni? - vontam kérőre nulla sikerrel.

Az még maradjon az én titkom - vihogott, majd a zsebéből előkaparta telefonját és szabályosan az arcomba dugta a készüléket. - Nézd meg aztán majd beszélgetünk.

A mobil képernyőjén egy videó indult el, ami teljes mértékben lesokkolt. A fájl nem mást, mint Mr. Im Jaebum-ot mutatta, ahogy épp egy tükör előtt próbálta rávenni magát, hogy felvegye a kezében tartott piros-fehér ruhát. Láthatóan sok kedve volt hozzá és csak bugyután mosolygott saját tükörképére, amikor maga elé tartotta a göncöt 

Furcsán felszabadultnak tűnt ahhoz képest, ahogy megismertem az előadáson. 

- Jacks.. - akadtam meg, mert képtelen voltam szavakba önteni a gondolataimat.

- Meleg - mondta ki egyetlen szóban mindazt, ami kavargott bennem, tökéletes sokkot hagyva maga után.

- Várj, mi nem dehogy meleg ne buzulj Jackson - hadartam el a meglepettségtől és csak nemlegesen ráztam a fejem. - Értem én, hogy neked bejön meg minden, de attól még nem lesz valaki homokos, hogy te ránézel - böktem meg vállát.

- Valójában elég csak rám gondolnia és garantált a hatás, de ez most teljesen részletkérdés. Itt a lényeg az, hogy a kedves enyhén szólva is antiszociális, dadogó, jóképű formás seggű friss tanárbácsi meleg és ezt annyira biztosra mondom, minthogy most itt állok előtted.  

Nem tudom miféle reakciót várt, de én csak egyszerűen képen röhögtem mindazért a hülyeségért, amit összehordott. Meghökkenve nézett rám, én pedig csak nevettem és nevettem, egyszerűen nem tudtam abbahagyni.

- Te.... te azt mondod.... úristen Jackson elment az eszed - vihogtam, szinte levegőt is alig vettem - hogy az az Im szexi Jaebum meleg.. bolond vagy barátom, bolond vagy...

- Meg kell mondjam nem erre a reakcióra számítottam. Sokkal inkább azt vártam, hogy miután megtudod, mész és a nyakába ugrasz és szerelmet vallasz neki ahogy azokban a buta amerikai filmekben szokás. 

Továbbra is csak nevettem és fájó hasizmokkal indultam el vissza az épületbe.

- Mi olyan vicces, Choi Youngjae? - kérdezte meg a történelemtanár, mikor már sokadjára halkan kuncogtam magamban.

- Semmi semmi tanár úr, csak eszembe jutott egy régi vicc - nyögtem ki vigyorogva, mire csak egy csúf fintort kaptam válaszul. A tanárok sosem értették a poénokat és reménytelenül unalmasak voltak egytől egyig, ami méginkább kihozta a diákokból a lázadást. 

- Hát jól van kedves Youngjae, azt hiszem maga büntetésbe kerül ezen a héten - mosolyodott el galád módon és azonnal az asztalához ment papírért. Pár perccel később már a könyvtárba tartottam, kezemben a tanár által firkált papírral amin feketén fehéren rajta volt, miszerint a könyvek között kellett dolgoznom a büntetésem alatt. Borzasztó volt a tudat, hogy csak azért, mert jókedvem volt, elvették a szabadságomat, még ha ez nem is volt olyan mértékben brutális, mint egy börtön. Nevetséges módon dühöngtem, amíg be nem léptem a terembe, ugyanis azonnal földbegyökerezett a lábam és képtelen voltam akár megszólalni.

Tudniillik, nem egyedül voltam a könyvtárban.

Igen, ott állt előttem teljes valójában Mr. Im Jaebum, az antiszociális tanárbácsi én pedig csak tátott szájjal meredtem rá, mintha legalább szellemet láttam volna. 

- Hát maga? - erőltettem magamra egy félmosolyt kérdésem után.

Megilletődötten nézett felém, valószínűleg rá nem volt olyan hatással a jelenlétem, mint rám az övé, mégis, kérdésemre azonnal belepirult.

- Én...öhm.... hát csak nézelődtem. Baj? - kérdezte ártatlanul, mire nekem újra mosolyognom kellett édes viselkedésén.

- Ja, nem csak beküldtek ide büntiből és hát meglepett, de amúgy nem gáz - fordultam a könyvespolc felé játszva a laza srácot. Szerintem egészen jól alakítottam a kívánt karaktert, mert a tanápalánta azonnal utánam indult.

- Rossz fát tettél a tűzre, hogy büntetésben vagy?

- Jajj dehogy, csak nevetni támadt kedvem és hát Kim Minseok tanár úr nem éppen kedvel, főleg nem amikor túlcsordul a jókedvem és hát ma is ez történt. 

Mindössze egy meglepett "ohh" hagyta el ajkait, majd újra csöndbe burkolózott. 

- Mond csak.... öhm.. hogy is hívnak? - kérdezte, majd mikor ráemeltem tekintetem, ő azonnal lesütötte szép szemeit.

- Youngjae... de hívhat Jae-nek vagy Sunshine-nak, bár lényegében bármire hallgatok, ha az ön szájából hallom, de hát minden is, szóval én amúgy Choi Youngjae lennék vagy valami olyasmi, akár tegeződhetnénk is, mert ez így kezd kínossá válni azt hiszem, na meg meg kell hagyni igen különleges teremtés maga vagy te vagy nem is tudom hogyan mondjam. Szólíthatom Jaebum-nak vagy az Im Jaebumot jobban kedveli? Esetleg Mr Im? Ú, hát ez túl hivatalosan hangzik.. Ha Bummie-nak hívnám az nagyon gyerekes lenne és maga nem tűnik annak, csak félénknek igazából- hadartam le egy szuszra a mondanivalóm, amit nagyjából azonnal el is felejtettem, ahogy a szavak elhagyták számat főleg, amikor az említett személy egyenest a szemembe nézett hosszú pillái alól.

- A Bummie tetszik.... - mosolyodott el félve, én pedig ott helyben olvadtam pocsolyává a könyvtár falának dőlve, teljesen elveszve a sötét szempárban.

 

 

 ***

 

 

Egy nap bejelentették, hogy az egész évfolyam tanulmányi kirándulásra megy Párizsba és ebbe nyilván mi is bele tartoztunk, plusz Im Jaebum is, aki meglepően jól viselte a diákokat. Az óráin megmaradt ugyanolyan csöndesnek és az előadásra járók száma is szépen megcsappant, de ez a legkevésbé sem zavarta. Vártam is a kirándulást, meg nem is egyszerűen csak izgatott voltam. Hogy miért, azt már nem tudtam volna megmondani. Szorongtam kicsit, de attól függetlenül a végén én is remekül éreztem magam és csodálatos élményekkel gazdagodtam. Mi több, meglehetősen közel kerültem egy antiszociális biológiatanárhoz ha értitek mire gondolok.

Most biztos felmerült benned a kérdés, hogy mi történt az utazás alatt, ami miatt ennyire tetszett nekem, de sajnálattal kell közölnöm, az már MaGánÜGy!

Így utolsó gondolatként abba még beavatlak, hogy a könyvtári eset óta Bummie-nak hívtam a tanárbácsit.

Pokoli színjáték

Műfaj: fantasy, au, angst

Érintett banda: Nincs megjelölve

Páros: Nincs megjelölve

Figyelmeztetés: Nincs

Egyéb: lehetséges a folytatás, egyenlőre nem 100%

A kép csak illusztráció, a karakter pedig meg nem nevezett

Évszázadokkal ezelőtt még angyal voltam, kinek vöröslő szárnya vérözönt hozott a világra. Népirtás, gyilkosság, paráznaság s bűn tapadt kezeimhez, ám ez így volt rendjén.

Isten szorosan maga mellett tartott, hisz lobbanékony természetem kiszámíthatatlan volt s csak ő tudott parancsolni csapongó valómnak. Világok pusztultak el, egész dinasztiák múltak ki az én kezem által és mind okkal történt, így nem bántam meg egyetlen döntésemet sem. 

Láttam az emberek legsötétebb vágyait miket örömmel teljesítettem volna, ám mindig korlátok közé zártak. A mi világunkban szabályszegésért száműzetés járt, bűnbeesésért pedig halál várt. 

Egy nap megelégeltem a szolgaságot, s lázadtam parancsolóm ellen. Akkor egyszer vétkeztem, s önnön hibámból kárhozatra ítéltettem, aminek súlyát igazán csak akkor éreztem, mikor kitaszítottak. A pokol mélyére zuhantam, egyenest az örvénylő feketeségbe mely magával ragadott. 

Fekete démonok vettek körbe, míg belsőmet vörösen izzó lángok marták s a sötétből egy méregzöld szempár figyelt. Egyetlen pillanatra sem maradt abba a forróság, ám sikolyaimra senki nem felelt. Testemet átjárta a kín s szárnyaimat feketére festette saját vétkem, a bennem lobogó tűz emésztette darabjaira hullott lelkem. 

Megannyi év elteltével már nem éreztem semmit. Nem tudtam mennyi idő telt el vagy mennyi maradt meg belőlem. Reménytelenül könyörögtem a megváltásért, ám az nem jött el. Isten kitagadott az övéi közül, így mindent elvett tőlem, ugyanakkor tudtam, hogy igazságosan döntött. Hibáztam, de addigra ez már rég nem számított. 

A zöld szempár időnként megjelent s csöndben figyelt a sötétből, de sosem jött elég közel ahhoz, hogy láthassam. Éreztem magamon az izzó tekintetét ami egyre csak kíváncsibbá tett. 

Nem tudtam ki ő, honnan jött, miféle lény, mindössze a belőle áradó ellenszenv és gyűlölet volt, ami minden alkalommal belém mart. 

Idővel már nem gondolkoztam semmin. Magamba fordultam s még a hangom is elhalt, hisz' sosem válaszolt senki. A büntetést akkor értettem csak meg. Sokkal kínzóbb volt a magány, mintha csak halandóvá tettek volna s meghaltam volna, mint oly sok földi lény. 

- Egy vöröslő árny mely bűnt hordoz magával, s nyomában a vérözön jő halállal - hallatszott egy mély hang a sötétből, s nyomban megjelent a hozzá tartozó szempár. Elhűlve néztem, ahogy a korábban engem figyelő szemek gazdája felém sétált, teljes nyugalommal mintha ő volna a világmindenség ura. 

- Paráznaság, őrület és ármány jár utána, ám nem parancsol neki se élő se holt. Nem fogadja őt be se menny se pokol, hisz lelke darabokra hullott az ítéletkor - nézett rám, egyenest a szemembe. Nem tudtam kiolvasni semmit sem lelkének tükréből, csak megbabonázva néztem amint tökéletes formát öltve sétált körbe. - Ezen sorok a múltadról szólnak, s bár számodra mindez csak gyötrő büntetés, nekem valódi élvezet a szenvedés - húzódtak őrült mosolyra ajkai s újra éreztem a testembe nyilallni a fájdalmat de ezúttal egészen más volt.

Forróság helyett hideg tört rám, s bénította meg elmémet egyetlen pillanat alatt. 

Halálhörgésem visszhangzott a semmibe, s a zöld szempár gyönyörködve bámult megmaradt lelkembe. A fájdalom elemi erővel zúdult rám és tudtam, az öröklét végéig nem szabadulok meg tőle, miközben megtépázott szárnyaim keservesen vergődve fonódtak vékony testem köré védelem gyanánt. 

- Elátkoztak engem is, éppúgy ahogy téged, átéltem mindazt, amit neked kell, s mostanra már nem ismerem a fájdalmat. Nem érzek semmit, nincs múlt vagy jövő, csak a jelen létezik számomra a világon. Okkal kerültél a kezeim közé, s Isten tudván, hogy nem eresztelek többé, hatalmat adott fölötted. Egyedül én parancsolok neked, engem szolgálsz majd s teljesíted amit kívánok és akkor majd, az utad végén remélni, vágyni fogod a megváltás, mi talán eljön az életebe. 

Addig is, viszlát te vérző szárnyú angyal, az öröklét után majd találkozunk újra - mosolyodott el újra, majd egybeolvadt a sötétséggel és eltűnt a szemem elő végleg. 

Tetovált ördög [Kyungjeong oneshot]

Műfaj: agnst, humor(?)
Érintett banda: History
Páros: Kyungil x Yijeong
Figyelmeztetés: +16
Egyéb: érzelmi hullámvasút?!.

"For you, I could pretend like I was happy when I was sad
For you, I could pretend like I was strong when I was hurt"

 

"Jang Yijeong, a híres tetoválóművész ma este érkezik a városba! A Szöul-i fiúból lett világhírű alkotó visszatért szülővárosába! - hallatszott a rádióból.

Kyungil a frissen lefőzött kávéját iszogatta már a második cigarettáját szívta mellette. Átlagos reggele volt, szinte semmiben nem különbözött a korábbiaktól, mindössze a rádióban leadott hír volt az, ami kiborította. 

A kora reggeli mélázását a telefonja idegesítően hangos csörgése zavarta meg. 

A kijelzőre pillantva azonnal ki is nyomta a hívó felet, hiszen egyáltalán nem volt rá kíváncsi. Az illető ugyanis romba döntötte a fél világát, amikor közölte, hogy ő híres akart lenni. Amit végül el is ért, Kyungil nagy bánatára. 

Ott hagyta, teljesen egyedül, miközben számára ő jelentette a világot. A szerelmet, a biztonságot, a nyugalmat és az otthont. 

Újabb telefoncsörgés, ám a sokadik alkalom után már csak lenémította a készüléket és visszabújt az ágyba. Nem érezte úgy, hogy képes lett volna bemenni dolgozni, köszönhetően egy embernek. Jang Yijeong. A név, ami akkor a fellegekbe emelte, majd végül a sírba küldte őt, s vele együtt szívét is. 

***

- Song Kyungil, szedd már össze magad ember, rád se ismerek! - kiabált vele barátja a munkahelyén. Az étterem nyüzsgött az emberektől, mint minden péntek este, ám Kyungil játszotta a hattyú halálát és inkább csak hátráltatta a többiek munkáját.

- Baszódj meg Sihyoung - közölte nem túl kedvesen, majd inkább a személyzeti ajtón kilépve egy újabb nikotin rúdra gyújtott. Aznap már a sokadik volt. Ez is Yijeong hibája.

***

- Tesó, ne legyél már ilyen punci hogy így szétesel tőle, ennél te sokkal keményebb vagy - próbált némi életet lehelni Kyunil lényébe aznap este Jaeho. - Figyelj, elmegyünk moziba, vagy tudom is én, egy buliba aztán lelazulsz, holnapra meg már nem leszel ilyen mosott szar - vetette fel a fiatalabb, ám Kyungil-nak esze ágában sem volt kimozdulni otthonról.

- Kopj le buzikám - morogta a takarója alól a fürtös, amit Jaeho csak egy nagyobb sóhajjal reagált le.

- Akkora egy köcsög vagy, Song Kyungil.. - jelentette ki a kisebb, majd kivonult Kyungil lakásából. Duzzogva hívta fel barátját, Sihyoung-ot, hogy ő ugyan nem járt sikerrel, mire a másik természetesen kikészült.

- Nem lehetsz ekkora nyomorék, csak meg kell fogni, bedugni egy taxiba és elvinni egy random diszkóba. Ennyire nehéz?

- Képzeld drága Sihyoung, Kyungil 183 centi, 72 kg tömény izom, szerinted én, Kim Jaeho képes lennél felemelni azt az állatot és lecipelni a harmadikról, hogy aztán taxiba dugjam azt a flancos valagát? Na ne nevettess már.. Inkább nem haragítom magamra a kis tigrist ha nem bánod.

- Ahh, jó, akkor majd beszélek a fejével. Átmegyek hozzá - jelentette ki Sihyoung, majd azonnal bontotta a vonalat.

***

- Kim Jaeho, húzd el a pofád innen és hagyj végre pihenni - nyitotta ki idegesen Kyungil az ajtót a többszöri csengetés után, ám az ajtóban teljesen már várta, mint akire számított. Sihyoung unott képe került a szeme elé, ő pedig már reflexből csukta volna vissza az ajtót, ám a szürke hajú könnyedén megállította azt lábával. - Na azt már nem. Most beengedsz, aztán fogod magad felöltözöl és elmegyünk bulizni - Kyungil már ellenkezett volna, de Sihyoung megint gyorsabb volt - nincs kifogás, szedd magad össze most azonnal.

- Ahh. jó, de ne számíts sokra tőlem az este - felelte, majd a gardróbja felé indult ruhákért.

***

- Igyunk azokra, akiket megcsalt a párjuk! - kiáltotta Kyungil a pult tetején állva a tömeg felé, akik azon nyomban visszhangozták szavait.

- Igyunk azokra, akik mocsok részegre isszák magukat! - rikoltotta újra, mire a bulizó nép szintén hangosan válaszolt. A sokadik kör után Kyungil gyorsan elvesztette a józanságát, aminek az eredménye, hogy a pulton, már ing nélkül üvöltözött. A biztonságiak nem mertek a közelébe menni, hiszen nem voltak egy súlycsoportban. Kyungil testéért minden nő olvadozott, aki a klubban töltötte az estét, ám őt ez zavarta a legkevésbé.

Amint lemászott a bárpultról, az összes lány rávetette magát, ő pedig hagyta, hogy agyon csókolják meztelen felsőtestét, hiszen szinte már teljesen öntudatlanra itta magát. A másnapi fejfájás sem érdekelte, sokkal inkább izgatta a kezében tartott félig teli whiskey-s üveg, amit igen gyorsan tüntetett el. Végül annyira kiütötte magát, hogy mikor Yijeong véletlenül betért a bulihelyre, megkérdezte tőle elviheti-e egy menetre, mert olyan megrontani való arca van.

A fiatal tetováló elszörnyedve nézte volt barátja valóját. A teste tele volt rúzsfoltokkal, kisebb karmolásokkal, a tekintete teljesen ködös volt a sok alkoholtól, míg szája szélén újabb füstölgő nikotinrúd pihent. Egészen borzasztóan festett és Yijeong-ot szinte már taszította a látvány, ám mégsem hagyta ott, hiszen erős érzelmek fűzték az idősebbhez, még ha az nem is tudott róla.

Pár órával később már Yijeong szállodai szobájában voltak, ahol is Kyungil továbbra is inni akart. Yijeong hamar belefáradt, így betuszkolta az ágyba a részeg fiatalt. Zsebéből kikotorta a telefonját és megpróbálta feloldani a képernyőzárat, meglepő módon sikerrel járt. Gyorsan küldött üzenetet a fiúknak, hogy ne aggódjanak, a barátjuk vele van.

- Még mindig a szülinapom a kódod? - mosolygott rá a még épphogy ébren levő Kyungil-ra.

- Persze.. sosem felejtettelek el és nem is akartalak..- motyogta alig érhetően, ám minden szó, ami elhagyta kiszáradt ajkait, megmelengette Yijeong szívét.

- Tudom.. sajnálom, hogy itt hagytalak, de minden túl sok volt nekem és lázadni akartam.

- Azt látom... nyakig ki vagy varrva, Yijeong.. - mosolyodott el bódultan, majd percekkel később már egyenletesen szuszogott a puha párnák között, miközben a tetováló alaposan szemügyre vette. Karjában csak úgy feszültek az izmok, amikor megmozdult, ám tökéletes testét rengeteg apró vágás csúfította, egész végig az alkarján. Számtalan egyenes seb mutatta, hogy mennyit szenvedett miatta, hány napot töltött nyomorogva az önmarcangolásban. Yijeong rosszul érezte magát amiatt, hogy egykor elhagyta, de az alatt a néhány év alatt benőtt a feje lágya és rájött, kire is volt szüksége mindvégig. Arra a szelíd óriásra, aki az ágyában feküdt, édesen nyammogva amikor csak hozzáért bőréhez.

***

A zuhanyzást inkább másnapra halasztotta és ruhástul feküdt be a hófehér paplan alá, ahol is szorosan Kyungil mellé bújt. Az idősebb azonnal átölelte Yijeong testét, mintha minden rendben lett volna, holott a fiatalabb tudta, hogy az korántsem igaz. A reggeli kiakadással még meg kell küzdenie, ha újra  magáénak akarja tudni Kyungil-t, ám az, hogy boldogok legyenek mindketten, mindent megért számára.

Fáradtan hunyta le szemeit, remélve, hogy a reggel változást hoz majd az életébe és visszakaphatja azt az embert, akit mindvégig szeretett.

Kedvenc [Jooheon x Kihyun] 2/?

Műfaj: au, angst, dráma

Érintett banda: Monsta X

Páros: Jooheon x Kihyun

Figyelmeztetés: +18, durva szóhasználat, helyenként felnőtt tartalom

Egyéb: -

Kihyun P.o.V.:

Hajnaltájt ébredtem, Changkyun mély hangjára ahogy egyre csak szólongatott engem. A fáradtságtól nehezen nyitottam ki szemeimet, de ő sürgetően beszélt hozzám, amit nem teljesen tudtam felfogni sem a korai időpont miatt.

- Kelj fel Kihyun, fél óra múlva indulnunk kell, mert előrébb hozták a megbeszélést és ha nem leszel kész addigra a gazda nagyon mérges lesz, szóval menj gyorsan fürdeni és tisztítsd meg magad nagyon alaposan, kívül belül én addig kikészítem a ruháidat - hadarta el gyorsan a fontosabb információkat. Szó nélkül keltem ki a puha ágyból és siettem a fürdőbe, ahol rohamtempóban szedtem le a szatén pizsamámat magamról és ültem a kádba, amit Changkyun előre látóan feltöltött forró vízzel.

Hamar végeztem a tisztogatással, hiszen azt már korábban megtanultam, hogy soha ne várassak meg senkit, főleg ne a gazdámat.

A szobámba visszatérve Changkyun már ott várt, kezében egy vörös szaténból készült ruhával, amit gyorsan s precízen adott rám majd pedig kiegészítőimet a kezembe nyomta, aztán nekiállt a hajam igazgatásának. Csöndben tűrtem ahogy a forró vassal formázta sötét tincseimet, míg én magamra vettem minden apró ékszert, amiket korábban adott.

***

Percre pontosan fél órával később már egy gyönyörű fekete limuzinban ültünk mind a hárman. Baloldalamon a gazda, a jobbomon pedig Changkyun foglalt helyet, akinek keze egész út alatt a combomat fogta nyugtatásképp. Nem látszott rajtam az idegesség, mivel igyekeztem jól elrejteni minden felesleges érzelmet, de Changkyun pontosan tudhatta, mi járt a fejemben.

- Itt is vagyunk. Kihyun, gondolom tisztában vagy vele, hogyan működik egy ilyen esemény, de azért elmondok pár dolgot - szólalt meg Changkyun, teljesen hivatalos hangnemben.

- Csak akkor kell megszólalnod, ha Jooheon gazdánk azt mondja, máskülönben nem. Mint kedvenc, továbbra is kötelességed teljesíteni mindent, amire megkér vagy utasít, engedelmesen, szó nélkül elfogadni - beleegyezően bólintottam, majd amint befejezte mondandóját kiszálltunk az autóból. Néhány lépés után egy igazán elegáns hotel ajtajához értünk, amit Changkyun azonnal kitárt előttünk ás máris bent voltunk. A hely nagyon szép volt, díszes ám ugyanakkor visszafogott eleganciát árasztott, de sajnos nem volt sok időm alaposan szemügyre venni, mert igyekeztünk a liftbe, beszállva az ajtók azonnal becsukódtak előttem és már csak az üres, szürke lapot láttam.

***

- Azt hiszem nyereséges üzletet köthetünk mindketten - mosolygott nyájasan az idegen férfi Jooheon-ra, aki türelmesen hallgatta minden szavát, s csak akkor szólt, amikor helyesnek látta.

Bizonytalanul méregettem a férfit, ahogy az ajkát fogai közé véve nézett végig rajtam többször, mint ahogy az elfogadott lett volna. Kissé kényelmetlenül éreztem magam, ám jól nevelt kedvenc lévén türelmesen vártam és nem mutattam ki az érzelmeimet.

- Tudod Jooheon, azon gondolkoztam... - kezdett bele mondatába, én pedig szinte azonnal tudtam, hogy én kerülök szóba. - Hogy talán eltölthetnénk egy kis időt így... négyesben - emelte ki az utolsó szót, miközben jelentőségteljesen nézett rám és Changkyun-ra.

- Szerintem igazán izgalmas lenne és kétlem, hogy bárkinek lenne ellenvetése a dologgal kapcsolatban - mosolygott ránk, miközben keze a ruhám alól kilógó combomon landolt. Visszafogott mosolyt erőltettem magamra, közben tudomásul véve, hogy megint csak használni fognak, ahogy addig is. Soha semmi sem fog változni, hiszen kedvenc vagyok. Csak egy kedvenc.

***

A félhomályos szobában is tisztán láttam az névtelen férfi vészjósló mosolyát, amitől  rettegés szökött mellkasomba; az egyetlen nyugtató dolog pedig Changkyun mély nyögése volt a fülem mellett. Mindkét férfi egy-egy fotelban ült velünk szemben, miközben mi hol egymást, hol pedig magunkat érintettük meg. Changkyun durva volt, de tudtam, hogy csak követte a gazda utasításait és csak azért viselkedett cseppet sem finoman.

- Changkyun, legyél kemény vele, hiszen csak egy kedvenc - hallottam a férfi hangját, s azonnal összeszorítottam a szemem, ahogy vártam az ütést. Fél pillanattal azelőtt, mielőtt tenyere a hátsómhoz ért volna még hallottam egy halk "sajnálom"-ot, amiből tudtam, hogy minden rendben lesz.

Nem kellett sok hozzá, mindkét férfi türelmetlenkedni kezdett, s egyre csak röpültek az utasítások.

"Vedd a szádba."

"Mozogj gyorsabban."

"Legyél hevesebb."

"Hagyd hogy a szádba élvezzen."

"Fordulj ki jobban, hadd lássam a formás hátsód!"

Kényelmetlen pózban, szinte teljesen kicsavarodva kellett feküdnöm ahhoz, hogy Jooheon és az idegen kedvére tegyek, de Changkyun meleg tenyere segített ellazulni, ahogy a férfiasságomon nyugodott. Alaposan előkészített engem, így amikor merevedését sietősen nyomta belém, nem éreztem különösebb fájdalmat. A színjáték kedvéért hangos zihálást hallattam, mire azonnal érkezett az elégedett nyögés a szoba másik végéből, amit aztán két nadrág cipzárjának hangja követett.

Nem sokkal később már mind a négyen hangosan élvezkedtünk, még ha nem is ugyanazon okból kifolyólag. Én teljesítettem a parancsot, miszerint "Több élettel" és "Hangosabban", míg Changkyun az őt körülölelő forróságtól. Közben a két néző keze látványosan gyorsabb tempóban mozgott a nadrágjukban, ami arra engedett következtetni, hogy tetszett nekik a műsor.

Valóságos orgiává változott a szoba, mikor is mindkét férfi becsatlakozott a kettősünkbe. Nem tudták tovább tartani magukat és egy szempillantással később már az idegen üzletember méretes tagja merült el hátsómban, kellemetlenül szétfeszítve azt. Changkyun méreteihez képest nagyobb volt és a stílusa is sokkal durvábban ütközött ki.

- Nyögj...ezaz kicsi Kihyun, nyögjél csak alattam, tudom hogy élvezed ha fáj.. - nyögte fülembe. Oldalra pillantottam és láttam ahogy Changkyun milyen finoman bánt a gazdával, aki szintén odaadással tekintett komornyikjára, így alkotva tökéletes párost, miközben én egyre csak rázkódtam az erős, mély lökésektől.

Rövid idő után éreztem, hogy hímtagja teljesen keménnyé vált, ami jelezte, hogy hamarosan befejeződik az este. Épphogy a gondolat végére értem, megéreztem magamban forró magját, ami mélyen kitöltött engem. Állatias nyögése tökéletesen illet karakteréhez és az ágyban megjelenő énjéhez, ám még akkor is meglepett a hangja.

Türelmesen vártam a következő utasítást az ágyban, mocskosan, újra kihasználva. Sosem éreztem magam kurvának, hiszen a kedvencek élete teljesen eltért attól az életmódtól, de minden alkalommal, amikor megaláztak s semmibe vettek letörtek egy darabot a lelkemből s egyre kevésbé gondoltam magam "jó árunak".

***

Órákkal később újra a mélyfekete limuzinban ültünk mind a hárman, s a gazda arcán elégedett mosoly játszott.

- Kihyun, neked köszönhetően megkötöttük a szerződést, amire már évek óta vártam. Remélem te is élvezted ezt a kiruccanást, mert a jövőben mér várható lesz ehhez hasonló alkalom - helyezte kezét combomra én pedig illedelmesen bólintottam.

- Tökéletes nap volt, gazdám - feleltem épphogy hallhatóan, a már tökéletesített hamis mosolyt mutatva felé.

Ez vagyok én.

Egy jól nevelt kedvenc.

Kedvenc [Jooheon x Kihyun] 1/?

Műfaj: au, angst, dráma

Érintett banda: Monsta X

Páros: Jooheon x Kihyun

Figyelmeztetés: +18, durva szóhasználat, helyenként felnőtt tartalom

Egyéb: - 

 Kihyun P.o.V.:

Az utolsó napomat töltöttem az üzletben. Valaki néhány nappal korábban megvett engem, egy igen nagy összegért, ám nem láttam az illetőt. Azt sem tudtam, hogy nő vagy férfi, fiatal vagy öreg, vagy hogy mi okból fizetett ki annyi pénzt értem, ha még csak nem is látott.

Minden bizonnyal az aktám alapján döntött úgy, hogy kellettem neki, én pedig csak reménykedtem, hogy valami jó helyre kerülök.

Az ingóságaimat már rég összepakoltam és a legszebb, fekete szatén ruhámat öltöttem magamra, ami alatt mindössze vékony bőrszíjakból összeállított pántokat viseltem. Fedetlen nyakamra egy vastagabb, ezüstös kövekkel díszített darab került, ami a szolgaságomat jelképezte. Hajamat tökéletesen állítottam be, s szememre vöröses árnyalatú festéket kentem, ami kiemelte sötét íriszeimet. Türelmesen vártam, amíg végül értem nem jöttek. 

A szobatársamat már korábban elvitték, egy igen pénzes nő vitte magával a birtokára, így csak a nyugodt némaság telepedett a szobára. Nem féltem, sőt, még izgatott sem voltam, mindössze kiélveztem az utolsó magányosan töltött óráimat. 

Végül egy fiatal fiú jött be hozzám, akit értem küldtek, hogy elszállítson a leendő otthonomba. Az utazás csöndesen telt, hiszen sem én, sem pedig a sofőr nem beszélt, mert nem éreztük szükségét. Az épület, ami előtt megálltunk, hihetetlenül magas volt és az egyik legforgalmasabb és leggazdagabb negyedben állt. A bőröndömet gyorsan kiemeltem a csomagtartóból, mire az ajtóhoz értem, addigra már előttem járt a fiú. A lifthez vezetett, majd miután az megérkezett, a 121. emelet gombját nyomta meg. Kicsit meglepődtem, hogy milyen magasra mentünk, de aztán újra megnyugodtam. A lehető legjobb formámat kellett mutatnom és jó benyomást keltenem az új gazdámban. A liftajtó kinyílt, mi pedig egy pazar és hatalmas lakosztályba léptünk be. 

Rövid idő alatt térképeztem fel a helyzet, amennyire lehetőségem volt rá, hiszen pillanatokkal később megjelent egy magas, jó kiállású férfi s egyenesen felém sétált. Sugárzott belőle a magabiztos energia és érezhetően tisztában volt a hatalmával, így egyből tudtam, hogy ő volt az, aki megvett. 

- Kerülj beljebb, Kihyun - mosolygott rám bátorítóan, majd a fehér bőr kanapéra ülve mustrált engem. Alaposan szemügyre vett, majd a nadrágja zsebéből egy vékony ezüst láncot húzott elő, amit felém nyújtott. Kérés nélkül is tudtam, így némán elvettem tőle s nyakörvemhez rögzítettem, ezzel pedig hivatalosan is az ő tulajdona lettem. 

- Van néhány szabály, amit szeretnék elmondani, mielőtt berendezkedsz itt nálam - mondta, a hangja pedig igen mélyen és rekedten csengett, amitől végigfutott rajtam a borzongás. - Első és egyben legfontosabb: soha nem hagyhatod el a lakást, kivétel, ha az én felügyeletem alatt történik vagy pedig engedélyt adtam rá. Felesleges lenne próbálkoznod szökéssel is, hiszen hamarosan elkészül a karpereced, amibe nyomkövetőt rakattam, tehát tudni fogom hol tartózkodsz - kötelességtudóan bólintottam és vártam a következő pontot. - Második: mindig azt kell tenned, amire megkérlek. Nem kell aggódnod, semmi olyat nem fogok tenni veled, ami kényelmetlen lenne számodra, de ettől függetlenül megkövetelem a nekem járó tiszteletet - meglepődtem a szóhasználatán, hiszem a korábbi gazdáim mindig parancsoltak és sosem kértek. Ahogy beszélt, volt időm jobban megnézni őt, s bár nem zavartatta magát, láttam, hogy észrevette kíváncsi tekintetemet, amint fel s le járattam rajta. Szürkés, majdhogynem fehér haja szinte világított napbarnított bőréhez képest, kicsi, ám ugyanakkor sötét szemei határozottságot tükröztek, míg mosolya némi szelídséget kölcsönzött egyébként markáns arcának. Erősnek tűnt, fekete inge alatt csak úgy feszültek az izmok, amikor karját a karfára helyezte, a nyakán pedig bonyolult mintázatú tetoválás díszelgett. 

- A harmadik pont, hogy minden esetben "gazdám"-nak kell szólítanod, de ez igazából, csak a formalitások miatt van. Valószínűleg vagy annyira jó vérvonalú, hogy tudd a megfelelő modort és ne legyen probléma a viselkedéseddel, így ha egy üzleti vacsorához magammal viszlek, nem kell aggódnom emiatt, igaz?

- Igen, gazdám - szólaltam meg aznap először. Torkom száraz volt és égett a folyadék hiányától, de ez alapszabály volt nálunk; mielőtt új gazdához kerülünk, koplalás szükségeltetett, hogy a lehető legelőnyösebben fessünk a szemükben. 

- Most pedig, megmutatom a szobádat, remélem jól fogod magad érezni nálam. Egyébként a magánéletben Lee Jooheon volnék, de mi maradjunk meg a gazdámnál, rendben? - nyújtotta oda kezét én pedig készségesen helyeztem markába a korábban kapott ezüst lánc másik végét. 

Egyetlen egyszer sem rántotta meg a láncot vagy a nyakpántomat, mit más korábbi gazdák miközben megmutatta a lakás minden pontját. Hatalmas volt a hely, három hálószobával, ugyanennyi fürdőszobával, valamint külön dolgozó és könyvtárszobával rendelkezett, a stílusosan kialakított konyha pedig mindennel fel volt szerelve. Úgy tűnt, semmiben sem szenvedett hiányt, s az élet minden területén sikeres volt, bár így nem láttam át, én miért voltam szükséges a képletbe, de bizonyára presztízs kérdés volt, ha valaki kedvencet tartott. 

Ritkának számítottam a saját kasztomban. Nagyon kevés olyan kedvenc volt a városban, aki minden követelménynek tökéletesen megfelelt és hordozott magában eleget az őseinktől eredő eleganciából. Mélyfekete hajam dús és erős volt, ami keretezte gyermeteg arcomat. Nem voltam túl magas, de a testem arányos volt és kellően vékonynak számítottam. Sötét szemeim már majdnem a feketébe hajlottak, amit bőröm különös világossága ellensúlyozott. A legtöbb hozzám hasonlónak különféle kezelésekre és egyebekre volt szüksége, hogy megközelítse a tökéletest, míg engem úgy tartottak annak, hogy egyetlen beavatkozáson, vagy formázáson sem estem át, köszönhetően a jó génjeimnek. 

Gyakran hallottam, hogy szépnek tartottak az emberek és emiatt sokszor cseréltem gazdát is. Mindenki magának akart, talán azért, mert kissé egzotikusabb voltam a többieknél, vagy csak szimplán dúsgazdagok voltak és nem volt már mire költeni. Aki használatba vett, az nagyon mélyen a zsebébe nyúlt, hogy kifizessen engem, s bár nem mindenki bánt velem kesztyűs kézzel, ennek ellenére sosem lázadtam.  Előfordult, hogy csak és kizárólag brutálisan kihasznált szexuális tárgyként kezeltek, de tudtam, hogy ha a gazdámat boldoggá tehettem, akkor mindenki jól járt. 

Az egyik hatalmas hálószobát kaptam meg, ahol onnantól kezdve laktam. Külön fürdőszobával rendelkezett és rengeteg rakodófelülettel az igen kevés ruhám számára. A fiatal fiú, aki elhozott az üzletből segített, hogy mit merre találok. 

- Egyébként Changkyun vagyok - mosolygott rám mikor leültem a frissen áthúzott új ágyamra. 

- Én meg Kihyun, de ezt már tudod - fogtam meg kinyújtott kezét. Helyet foglalt mellettem, majd pár percig gondolkozott, végül újra megszólalt. - Te vagy itt az első kedvenc ám, úgyhogy kiváltságos vagy. Jooheon gazdánk nem rossz ember, és biztos vagyok benne, hogy nem azért vett, hogy csak a testedet használja, úgyhogy nem kell aggódnod emiatt.

- Ha így is van, számomra nem okoz gondot, hiszen az a feladatom, hogy boldoggá tegyem. Ezért vagyok kedvenc - jelentettem ki, mire Changkyun csak kuncogott.

- Aranyos, hogy ilyen jól nevelt vagy, ritkán találkozok kedvencekkel és általában azok nem a rendes fajtából valók - felelte, majd vékony ujjaival kiigazított egy szemembe lógó tincset. Elgondolkoztam, hogy ha ő nem kedvenc, akkor vajon milyen szerepet tölt be a házban, ám ki nem mondott kérdésemre azonnal kaptam választ.

- Ugye kíváncsi vagy, mit keresek én itt, ha nem vagyok se gazda se kedvenc, igaz? Én csak amolyan házvezető vagyok itt, de gyakorlatilag mindent én intézek, amire a gazdának nincs ideje. Én töltöm fel a készleteket, figyelem a papírmunkákat, vigyázok a lakásra, elkísérem az utazásaira, vacsorákra és emellett természetesen sofőrként is szolgálok - felelt, míg én válaszul hümmögtem. Örültem, hogy az egyetlen itt lakó kedves volt velem és emiatt könnyebben el is hittem szavait Jooheon-ról. 

A délután nagy részét Changkyun társaságában töltöttem, aki mindent alaposan elmagyarázott nekem a lakással, a szokásokkal és a gazdánkkal kapcsolatban. Nagyon sokat beszélt velem ellentétben, mivel alig szólaltam meg. Ellátott mindenféle jó tanáccsal, mesélt néhány érdekességet az életéből is, én pedig csöndesen hallgattam. 

Estefelé újra előjött a gazdám, s vacsorát rendelt el mindenkinek, azt ünnepelve, hogy végre megérkeztem. 

- Nos, örülök, hogy itt vagy Kihyun, remélem, hogy jól kijövünk majd egymással és nem lesznek súrlódások köztünk - emelte fel boros poharát a gazda, majd gyorsan kiitta tartalmát. - Ma még hagylak pihenni, de holnap lesz egy nagyon fontos találkozóm az egyik ügyfelemmel és szeretném, ha velem jönnél - kért meg, ami örömmel töltött el, hiszen addig mindig parancsoltak nekem, ő volt az első, aki eltért a korábbiaktól.

A vacsora hamar eltelt, s pár órával később már az újdonsült ágyamban feküdtem. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nyugodtság töltött el, ezért pedig a gazdámat okoltam. Szokatlan kedvessége meglepett, de ugyanakkor izgalmassá tette már az első ott töltött napomat, így aggodalmaktól mentesen hajtottam álomra fejemet, reménykedve egy új hajnalban, annak a háznak az első kedvenceként.

***