Yamazaki

Műfaj: yaoi, agnst

Érintett banda: B.A.P

Páros: minimálisan JaeGuk...de tényleg csak egy egész kicsit

Figyelmeztetés: mentális betegségre való utalás, szuicid hajlam megjelenése, valamint bántalmazás

Egyéb: a művészettörténet óra alatt keletkezett. Majdnem 2 hét volt megírni, pedig milyen rövid..

.Yongguk Po.V.

A penge aznap is durván szántotta fel mellkasom vékony bőrét. Tudtam, hogy valójában nem szabadott volna megint megtennem, de úgy éreztem talán ennek segítségével megnyugodhatok és megszabadulhatok a hangoktól. A tükörben figyeltem, ahogy mélyvörös vérem a penge nyomán kiserken, hangtalanul színezve pirosra tetovált bőrömet. Fájt minden egyes új vágás, ám korántsem annyira, mint az, amit belül éreztem. Mielőtt még mélyebbre áshattam volna magam a kétségbeesés üres vermébe a szobám ajtaja kitárult, felfedve egy igencsak ideges, fehér köpenybe bújt orvost. Időm se volt elrejteni amit műveltem, bár felesleges lett volna, Youngjae szúrós szemei előtt nincs menekvés.

-Már megint mit csinálsz?- kérdezte kemény, számonkérő hangon, mire összerezzentem. Nem tudtam válaszolni, egyszerűen csak lehajtott fejjel húztam vissza vállamra az ingemet. Mégis mit mondhattam volna?

-Yongguk...ezt már ezerszer megbeszéltük.-lépett közelebb hozzám, de csak lassan, nen sietve egyetlen lépést sem. -Figyelj..tudom, hogy nehéz, de mi lenne ha megosztanád velem? -kérdésére csak nemlegesen megráztam a fejem, felesleges lett volna ot js terhelni a gondjaimmal. Egyébként is csak egy orvos.

-Úgysem értenéd.

-De talán megpróbálhatnánk. Nem azért vagyok, hogy hagyjalak segítség nélkül összezuhanni. -hangja megnyugtatóan halk és lágy volt, én azonban mégsem éreztem jobban magam. Egyedül akartam lenni, erre viszont nem volt lehetőségem Youngjae mellett. Figyelmem inkább az ingemre terelődött, néztem ahogy saját vérem kisebb-nagyobb foltokban színezte pirosra a vékony anyagot. Érdeklődve nyomtam ujjamat az egyik foltra, minek nyomán erősebben színeződött el a felsőm. 

Youngjae mellém lépve tette kezét vállamra, de én csak durván leráztan magamról, nem akartam, hogy hozzám érjen. 

-Yongguk, azt akarom, hogy mondd el nekem mindazt, amit érzel.

-Nem- feleltem, hangom halkan, de mégis határozottan csengett. 

Youngjae nem reagált, csak csendben várt. Nem voltam hajlandó beszélni, de ö pont annyira volt makacs, mint én magam. Elfeküdtem az ágyamon, látványosan ellenkezve Youngjae akaratával, de ö továbbra sem tett semmit. Kezét finoman hátamra csúsztatta megnyugtatásképp, de csak rosszabbul lettem. Látásomat könnyeim homályosították el, amik mint meg annyi apró csillogó kristályok gördültek le arcomon, átnedvesítve párnám vékony anyagát. 

-Az én hibám volt. Mióta....mióta elment, azóta hallok és látok olyan dolgokat, amik megrémisztenek. Olyan, mintha valami a mellkasomra ülne, teljesen megbénítva a testemet, a levegőt is kiszorítva belőlem. A nevét sikoltja jeges fuvallattal, végig a szemembe nézve, nem hagyja, hogy lehunyjam tükreim. Minden nap kísért az emléke, a fájdalmat nem tudom elviselni, ezért menekülök ebbe. Csak remélni tudom, hogy egyszer véget vethetek ennek az egésznek -ahogy beszéltem, Youngjae keze finoman simogatta a hátamat, majd éreztem, ahogy a kemény kórházi matrac besüpped és meleg teste közel kerül hozzám.

Újra elfogott a sírás érzése, és bármennyire is akartam visszatartani, nem sikerült. Megfordultam, hogy jobban hozzá tudjak bújni, a biztonságot nyújtó karjai közé. Felsőjét erősen markolva fúrtam fejem mellkasába. El akartam rejteni sírásomat, de vállam nem hagyta abba a rázkódást.

-Nem... nem akarom többé hallani a hangját...látni...-motyogom pólójába.

-Nem lesz semmi baj. Segítek neked kiűzni a fejedből.-simít újra hátamra.

***

 

Az asztalon fekve kerestem Youngjae puha ujjait, amiket nem találtam. A félelem jéghideg érzése újra végigsöpört rajtam. Lassan megjelent látókörömben vékony alakja, és a fejemhez közel tett le valami fém tárgyat.

-Ez majd segíteni fog bízz bennem. -simított kézfejemre, majd újra magamra hagyott. 

Egy új, szintén köpenyes alak tűnt fel, aki kicsit sem volt szimpatikus. A mellettem levő gépen kapcsolgatott valamit, majd felém fordult, kezét a szerkezeten tartva.

-Ez kicsit kellemetlen lesz, de nyugi.-mondta, aztán csak megnyomott egy gombot. 

Hirtelen erős fájdalom nyilallt a fejembe, a szemeim pedig azonnal kipattantak és tágra nyíltak az érzéstől. Hangos sikolyom töltötte be a sötét szobát, de senki nem felelt. 

Nem tartott tovább pár másodpercnél, utána azonban minden elsötétült és csak tompán hallottam a hangjukat.

-Meghalt?- kérdezte a másik. Jelezni akartam, hogy még élek, de képtelen voltam megmozdulni.

-Menjen az elektrosokk még egyszer, hogy biztos legyen. Aztán menjünk haza, aludni akarok már.-utasította Youngjae az ismeretlen köpenyest.

Pillanatokkal később újabb erős fájdalom száguldott végig elgyengült testemen, többé pedig nem éreztem semmit.

                .

Tease

Műfaj: yaoi, light smut, slice of life
Érintett banda: MONSTA X
Páros: Changki [Changkyun x Kihyun] plusz HyunWonho sideship
Figyelmeztetés: 16+ [bár nem igazán illik rá, de jobb a biztonság]
Egyéb: nincs

*

A bár ahová készültem nem volt messze tőlem, nagy szerencsémre. Természetesen Hyungwon ötlete volt már megint, hogy menjünk és igyuk le magunkat péntek este, hiszen az milyen jó szórakozás. Neki lehet, én már kevésbé voltam oda az ötletért. Szerettem bulizni, félre értés ne essék, csak egyszerűen nem volt hozzá kedvem aznap. Szörnyű hetem volt a munkahelyemen, még egy új fiút is nekem kellett betanítom, tehát érthető miért vonakodtam a bulizással kapcsolatban.

- Hallod Changkyun szedd már magad buzikám! - szólt bele a telefonba Jooheon amint felvettem. Már indulásra készen voltam, de természetesen neki siettetnie kellett engem, ahogy mindig is tette. Jooheon szövegelése mellett is tisztán hallottam Hyungwon bugyuta nevetését, ami arra engedett követeztetni, hogy azok ketten már jócskán alapoztak, mielőtt értem jöttek volna. Mondjuk mit is vártam tőlük, egyszerűen nem normálisak.

Gondosan leoltottam minden lámpát a lakásban, majd megragadtam a telefonom és a pénztárcám és már siettem is ki az utcára, ahol a két idióta barátom várt rám a furgonjukban.

- Azt hittem már sose jössz ki és itt helyben öregszem meg - kuncogott tovább Hyungwon az anyósülésen.

- Fogd be, colos. - vetettem oda mindenfajta kedvességtől mentesen. Az övemet becsatolva bámultam ki az ablakon, amíg azok ketten vígan fecserésztek elöl. Megfordult a fejemben, hogy egy piros lámpánál adandó alkalommal kiszállok és hazamegyek inkább, de aztán meggondoltam magam. Lehet, hogy tényleg túl stresszes voltam és ideje volt kicsit lazítanom a haverokkal. Talán mégsem lesz túl borzalmas az este.

Nem telt bele sok időbe, mire megérkeztünk a helyre. Jooheon állítása szerint jó hely, jó italokkal és még jobb zenékkel. Bíztam benne, hogy igaza lesz, bár a bulikat illetően legalább jó az ízlése a srácnak.

Belépve a helyre meglepően nagy tér fogadott, a tágas teremben voltak kisebb, nagyobb asztalok, két hatalmas bárpult, valamint magasított területek is, ahol táncosok mozogtak a zene ritmusára, nem túl sok ruhával fedve. Egy, kicsit eldugottabb boxba ültünk le, ahonnan tökéletes rálátásunk volt a színpadokra és a tánctérre is. Jooheon rendelt mindenkinek, természetesen a megkérdezésünk nélkül. Legalábbis engem nem avatott be a terveibe, de ahogy láttam Hyungwon-t ez zavarta a legkevésbé. Többnyire azzal foglalkozott, hogy Jooheon nyakába bújjon vagy nevetve másszon szinte már az ölébe, amit a másik ütődött persze hagyott is neki. Annak ellenére, hogy mindkettő bizton állította szexuális beállítottságát miszerint ők nagyon is heterók, olykor erőteljesen megkérdőjeleztem őket. Az italunk gyorsan megérkezett, a pincér aki kihozta egy igazán szép arcú fiatal srác volt, és édes mosollyal tette le elénk a kért alkoholt. A poharakban egytől egyig színes italok voltak, én meg kérdőn pislogtam Jooheon-ra, hogy egyáltalán ihatóak-e azok. Hangtalan kérdésemre csak elém tolt kapásból két poharat, ami színültig volt valamiféle kék és piros löttyel, de nem voltam benne egészen biztos, hogy kell az nekem. Végül a kékes árnyalatú ismeretlen piát ittam meg elsőre, és kellemesen csalódtam. A várt keserű alkohol íze helyett kicsit édeskés volt az ital, szinte nem is éreztem, hogy az bizony alkohol. Hamar nyúltam is a második poharam felé, ami szintúgy egészen meglepő mód ízlett, így onnantól már bátrabban fogyasztottam, Jooheon számlájára.

A sokat kör után már én is vihogtam minden második megjegyzésükön és már táncolhatnékom támadt a sok alkohol miatt. Ki gondolná, hogy a legfinomabb italok a legerősebbek is? Én tudatlanul ittam sorra a kikért piát, de azért igyekeztem vigyázni magamra. A zene hirtelen elhalkult és egy öltönyös alak vette kezébe a mikrofont, majd hangosan beleüvöltött.

- Jól érzitek magatokat?! - kiáltotta, mire az ott üldögélő vagy épp táncoló emberek mind egyszerre ordítottak vissza, miszerint igen, már mindenkinek meg van az alaphangulata.

- Tudom, hogy már várjátok a mai meglepetést… de meg kell mondjam, amit látni fogtok az garantáltan emlékezetes lesz.. Most pedig, jöjjön egy új arc, akit még nem láthattatok soha ezen a színpadon. A neve nem számít, hiszen a tudása a lényeg ezen a helyen, nem így van? - kérdezte, mire újra fölhangosodott a közönség és minden sötétbe borult.

A színpad fölött mindössze egyetlen reflektor gyulladt fel, fényével egy vékony alakot megvilágítva. A zene elindult, de ő nem mozdult meg azonnal. Várt, majd hirtelen amikor a többi fény is rászegeződött belekezdett a táncba.

Nem volt szándékomban nézni őt, hiszen az effajta dolgok sosem vonzottak annyira, mégis, amikor egy pillanatra odanéztem a tekintetem ott ragadt.

A fiú kecsesen mozgott, bár meg volt benne a kellő férfiasság is. Ajkain halvány mosoly játszott, ahogy többen is biztatták, hogy mutasson még többet, ám ő csak azért sem tette azt, amire számítottak. A mellette lévő rúdhoz lépve kezdett újabb koreográfiába, hol lassú, máskor pedig gyors mozdulatok követték egymást, rendezetlenül mégis tökéletes precizitással. Fekete haja a szemébe lógott, ami csak még esztétikusabbá tette az összképet és garantáltan minden tekintet odavonzott, köztük az enyémet is. Rövid idő után lekerült róla a lenge ing, amit addig is csak néhány apró fémesen csillogó gomb tartott össze vékony felsőtestén. Azzal egy időben jelent meg egy újabb alak a félhomályban, majd közelebb lépve a fénycsóvákhoz egyenesen a fiú felé lépdelt. Szürkés hajának vége élénk kék színben pompázott, tökéletesen keretezve karakteres arcát. Sokkal izmosabb, erősebb alkatú volt, mint a másik, mégis ketten együtt bámulatos kompozíciót alkottak. A fekete hajú felült egy mellette elhelyezett asztalra, míg a másik elé lépett. Hiába volt láthatóan erősebb, a kisebb úgy mozgatta őt, akár egy rongybabát. Hajába túrva forgatta meg fejét, közben erotikus arckifejezéssel nézve az alatta elhelyezkedőt, ami mindenkiben valószínűleg ugyanazt az érzést váltotta ki. Szívesen lettem volna a szürke hajú fiú helyében, ám annak garantáltan nem tánc lett volna a vége.

Az előadás még koránt sem ért véget, ennek ellenére én már kellően kényelmetlenül éreztem magam a nadrágomban. A fiú tekintete gyakran elidőzött rajtam és a kihívó mosolya valamint érzéki ajakharapási kicsit sem segítettek a helyzetemen. Jooheon ezt meglátva azonnal belém kötött.

- Na mi van Changkyun, tetszik amit látsz? - vihogott, mire én csak keményen lábon rúgtam az asztal alatt.

- Foglalkozz inkább Hyungwon-al, még a végén elszabadul - morogtam elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Kellett a fenének a szekálása, igazán megtehette volna, hogy leszáll rólam és inkább mással csinálja ezt.

- Jól van, azért nem kell keresztbe lenyelni engem – röhögött fel, majd figyelmét végre Hyungwon felé fordította.

Míg azok ketten egymást stírölték, én továbbra is a fekete hajú fiút néztem. Teljesen megbabonázott. A tánc enyhén szólva erotikus volt, a két fiú a színpadon szinte magáévá tette a másikat, közben pedig egyre kevesebb ruhában folytatták a műsort.

A közönség hangosan tombolt, amint vége szakadt a show-nak, bár én is néztem volna még tovább. Az utolsó mozdulatok miatt, már képtelen voltam normálisan összpontosítani, hiszen a kék hajú fiú a másik fölé magasodott az asztalon, hogy annak lábai között fekve csókolja meg az alatta fekvőt.

Úgy éreztem kiszáradtam, így az asztalunkon levő poharak közül felvettem egyet, aminek tartalma egyáltalán nem volt biztos, de a hatása annál inkább. Tudtam, hogy már eleve túllőttem a célon, de akkor már teljesen mindegy volt.

- ...yun! Changkyun baszod hallasz te engem? - jelent meg Jooheon keze szemem előtt, kényszerítve, hogy rá figyeljek.

- Mondom akkor még egyszer. Rendeltem neked egy újabb kört, de ez most más fajta lesz, érted?

- Nem, de nem érdekel. Amíg finom addig jöhet - vigyorogtam rá, ám amikor megláttam ki tart felém, legszívesebben eltűntem volna.

- Remélem jól tudom és ma este ehhez az asztalhoz kell jönnöm - mosolyodott el az imént még a színpadon látott fekete hajú srác. Mielőtt még rendezni tudtam volna magam, vagy egyáltalán a gondolataimat, a fiú átlendítette rajtam a lábát és pillanatok alatt az ölembe ült. Pontosan a lehető legrosszabb helyre.

- Oh, azt hiszem jó helyre ültem, nem igaz? - kérdezte tőlem kihívó tekintettel, én pedig próbáltam lassan kiengedni az addig bent tartott levegőt.

Vékony ujjai megtalálták a karom és saját combjára téve őket suttogott fülembe – Hozzám érhetsz, ha akarsz. Neked megengedem. - amint elhúzódott áthelyezte a testsúlyát, amivel még inkább szűk nadrágomba rejtett tagomnak nyomódott, ami halk nyögést kényszerített ki belőle. Nem láttam senkit, csak az előttem mozgó fiút, aki lágy mozdulatokkal ringatózott az ölemben. Nem tudtam hol van Jooheon, bár szinte biztos voltam benne, hogy végignézi az egészet, de nem érdekelt. Csak átadtam magam a felettem mozgó fiú megrészegítő látványának és éltem a lehetőséggel, miszerint hozzá érhetek ha úgy tartja kedvem. Kezem automatikusan indult meg, hogy aztán tökéletes fenekén állapodjon meg, amit egy féloldalas mosollyal jutalmazott.

- Hogy hívnak? - kérdeztem félig nyögve, hiszen ujjai olyan helyekre kalandoztak, amikre nem lett volna szabad.

- Itt a bárban nincs nevem, mert nem tartom szükségesnek. - mosolygott úgy, mintha csak egy általános beszélgetés lett volna.

Keze lassan simított végig a rajtam feszülő ing gombjain, de nem pattintotta ki egyiket sem, csak alaposan szemügyre vette őket. - Szeretném ezt levenni rólad.. de sajnos túl sokan vannak itt. - hajolt újra közelebb hozzám. - Mit szólnál, ha ezt egy szobában folytatnánk? - kérdésére csak aprót bólintottam, mire hirtelen el is tűnt előlem. A pulzusom az egekben járt a levegő pedig sípolva szakadt ki tüdőmből.

- Na mi van, ennyi volt? - értetlenkedett Hyungwon, aki bizonyára élvezte a látványt.

- Nem… én majd csak később megyek, ne várjatok meg – azzal föl is álltam az ülésről és a fenti szobák felé indultam.

Nem kellett sokáig keresgélnem, csak egyetlen szoba ajtaja volt résnyire nyitva, így bátran léptem be a helyiségbe. Mindössze a hangulatvilágítás adott némi fényt, de annál többre nem is volt szükség.

Kihyun az ablaknál állt, a felsője már nem volt rajta, csak a feszes bőrnadrágja. Hátán még a gyér fényben is kivehető volt a tetoválása, ami különösen jól mutatott világos bőrén. Halkan lépdeltem felé, de természetesen lebuktam azonnal. Lassan megfordulva nézett végig rajtam, éhes, vágyakozó tekintettel.

- Mennyit kapsz ezért? - kérdeztem magam sem tudtam miért. - Mert nem muszáj.. csak kíváncsi vagyok.

- Nem pénzért csinálom, ha erre gondolsz. Van rendes munkám, ez csak a szórakozás – harapott alsó ajkába szavai után. Lassan bólintottam, értelmezve mondandóját, ami kicsit nehézkesen ment a sok alkohol miatt.

- Nos hát akkor, szórakozzunk – vettem fel egy félmosolyt, majd közelebb léptem így megszüntetve a köztünk levő távolságot.