Beautiful disease

Műfaj: au, fantasy
Érintett banda: GOT7
Figyelmeztetés: -nincs-
Szereplők: Im Jaebum, Park Jinyoung
Egyéb: -nincs-

Jaebum:

Sokan mondják, hogy egy ember életében mindössze egyszer jön el az igazi szerelem, s tapasztalatból mondom így van. Az én világomban egy életre választunk párt magunknak és a fogadalmat soha egyik fél sem törheti meg. Fogadjuk, hogy egymást segítjük, támogatjuk jóban és rosszban, betegségben egészségben s mikor a legsötétebb órák jönnek el, egymás kezét fogva vészeljük át. Érte a világ végére is elmennél, bármit feláldoznál gondolkodás nélkül, még ha mások már bolondnak is tartanának. Egyedül az Ő szemének csillogása számít, a mosoly, ami megjelenik arcán mikor meglát s szívének heves dobogása mikor átölel. 

Ez a szép álomkép van akinek megadatott és valóra vált, s van akinek nem. Van akitől egy nála erősebb hatalom elvette a remény utolsó sugarát is, hogy valaha megélheti ezt az álmot, amit a legendák mesélnek. Sajnos vagy sem, az én esetemben nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt kellett volna. 

Megismertem egy fiút, akinek gyönyörű mogyoróbarna szemei élénken csillogtak a napfényben, mikor először láttam, s ajkaimon gyermeki mosoly táncolt valahányszor hallottam nevetését. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy egész lényem lángba boruljon és gondolataim csak körülötte forogjanak. Mindennek ellenére, nem lehetettem az övé. A bennem lakozó szerelem belőle hiányzott, csak baráti kedvességet adott nekem s bármennyire is szerettem volna, nem tehettem mást. Elfogadtam a sorsomat még ha fel is emésztett belülről minden pillanat, amit vele töltöttem. 

Évekig hazudtam magamnak, hogy nem szerelemmel szeretem pedig valójában olthatatlan vágyat éreztem iránta, ám esélyem se volt, hogy megkapjam. 

Eltemettem magamban minden érzést, ami hozzá kötött, s mindössze egy titkos napló megviselt papírjait töltöttem meg vele. Neki szenteltem minden lapját a füzetnek, melynek egyszerű fekete borítása s vörös szalagja szilárdan őrizte titkomat az örök időkig. Néha, mikor túl fájdalmas emlékek törtek fel, virágokat rajzoltam a lapok szélére. Gyönyörű, vérrel festett rózsát, liliomot, cseresznyevirágot vagy tulipánt. Minden virág egy-egy szép emléket szimbolizált, amik idővel elhervadtak s szomorú, szürke  foltokká fakultak. 

Egy éjjel múlni nem akaró fuldoklással ébredtem s a folyóhoz mentem vízért remélve, hogy az csillapítja ám nem így történt. Egyre jobban, s jobban  köhögtem, míg nem egy apró, ám de csodaszép tulipán hullt kezembe. Rémülten meredtem a virágra, ami pontos mása volt a saját rajzomnak a naplóban és nem tudtam mihez kezdjek. Félelmetes volt az első találkozásom a virágokkal, amik minden bizonnyal bennem nevelkedtek. Nap nap után egyre többször tört rám a rosszullét, ám minden alkalmat egy-egy szép virág kísért. Hol rózsa, liliom hol pedig cseresznyevirág bukkant fel. Eleinte mindet elégettem az erdőben ám idővel már csodáltam szépségüket s a szobámban hagytam őket érintetlenül. 

Teltek a napok, hónapok míg egyre többször találkoztam velük. A városunk könyvtárban kerestem a választ a különleges jelenségre, s nehezen, de megleltem. "Beautiful disease" ahogy a könyvek írták csak azoknál alakulhatott ki, akik szenvedélyesen szerettek valakit, aki nem viszonozta az érzéseiket s már ők maguk is tagadni kezdték. Éppúgy, ahogy én tettem, hirtelen pedig minden értelmet nyert. A szerelmem miatt lassú, fájdalmas ugyanakkor meseszép halál várt rám ami még ha meg is rémisztett, boldogsággal töltött el. 

Idővel már vártam rá, mikor találnak meg újra, hisz minden szomorú emlékem szép virágokat bontott bennem ám arra nem számítottam milyen hamar véget vethet az életemnek. Emlékszem a napra, amikor rosszabbra fordult minden s úgy éreztem a sors kegyetlen tréfát űzött velem. Hatalmas tömeg érkezett a környező falvakból, mindenki a neves eseményre volt kíváncsi. "A herceg megnősül!" hirdette egy fiatal újságárus fiú a parkban. Az az egyetlen mondat romba döntötte már gyenge kártyaváramat, amit lelkemnek neveztem. Hazáig futottam, amilyen gyorsan csak tudtam nehogy meglássanak. Otthon a négy fal között keserves sírás tört rám, amit az ismerős rosszullét követett ám a tiszta szép virágok helyett vérrel borított virágszálak hullottak kezembe sorban egymás után. Rózsa, liliom cseresznyevirág és fehér tulipán, melynek szirmairól apró csíkokban folyt saját vérem. Egész éjjel köhögés rázott, s nem maradt abba míg a szobám padlóján megannyi véres virág hevert. Úgy éreztem jobb lett volna meghalni, mintsem végignézni az általam szeretett férfi esküvőjét, de nem tudtam megtenni. Túl gyáva voltam ahhoz, hogy csak egyszerűen meghaljak. 

Azon a napon megváltoztak a virágaim s velük együtt én is. Minden virágszálon éles tüskék jelentek meg, melyek belülről sebeztek s még fájdalmasabbá tették utolsó óráimat. Olyan volt, mintha az eltöltött percek közben a saját síromat ástam volna, amit virágokkal béleltem ki. Megannyi vértől maszatos színes virággal, amik lassan maguk alá temették elhervadó lényemet s vele együtt megtört lelkemet. Felejteni akartam, örökre megszabadulni az emlékétől s egyedül a virágaim hoztak némi boldogságot az utolsó óráimba. Gyönyörű, vértől vörös virágok között ültem darabokra tört szívvel néztem végig az utolsó naplementét, ami arany színbe öltöztette a szobámat. Lélegzetelállítóan festett a táj, s mikor már eltűntek a Nap fényes sugarai belőlem is elszállt az utolsó lélegzet.