*Még mielőtt bármibe is belekezdenék, igen, többnyire a dalok adnak ihletet, főleg az ilyen témájúak. Pl.: Haru Haru, Rain Sound, Apology, Voice Message, stb stb.*
Műfaj: oneshot
Érintett banda: B.A.P
Páros: DaeJae [Daehyun & Youngjae]
Figyelmeztetés: -nincs-
Youngjae Po.V.:
Az péntek éjszakai forgalom nincs ínyemre, mivel így sokkal lassabban haladok a tervezettnél. Ott akarok már lenni, magamhoz ölelni, és kiengedni magamból a napközben felgyülemlett feszültséget. Idegesen túrok kusza hajamba, hallgatva a többi autós hangos dudáját, amivel próbálnak gyorsabban elindulni. A forgalom teljesen leállt, így én is kénytelen vagyok kerülőút után nézni. Kikanyarodok a sorból és az egyik félreeső utcában indulok el, hátha ki tudom kerülni a dugót. GPS nélkül nehezen tájékozódom, hamarosan el is tévedek és már fogalmam sincs merre járhatok. Ahhh...kellett nekem egyedül elindulni erre. A telefonomért nyúlok, hogy segítséget kérjek páromtól, de az kiesik a kezemből valahova az ülés alá. Keresni kezdem, de közben nem figyelek eléggé és már csak egy hatalmas ütést érzek, aztán már csak tompán érzékelek.
Akár egy lassított felvételben. Nem érzem az idő múlását, csak a fejembe hasító fájdalmat, és szívem heves dübörgését a bordáim közt. Hallom az éles csattanást, valami talán fel is robban. Melegség árad szét a kezemen, sőt még a fejemnél is, hirtelen azt sem tudom mi az. Felemelem a kezem, ami mélyvörös színben pompázik, azt hiszem a saját vérem...de nem vagyok benne biztos. A telefont szorongatom a másikban, és azonnal elindítom a hívást. Félek, hogy nem veszi fel..félek, hogy egyedül fog hagyni. Mély levegőt veszek, ami fájdalmasabb, mint eddig bármikor. Óvatosan tapogatom meg mellkasom, a kezem pedig egy idegen tárgyba ütközik, éppen középen. Nem merek lenézni, de mégis tudni akarom mi történt. A látvány pedig magáért beszél...egy éles fémdarab állta útját kezemnek és úgy érzem mentem elájulok. Mit tegyek? Hiába hívom, nem fog ideérni, hiszen azt sem tudom hol vagyok. Tudom, hogy nem fogom túl élni. A hátam a kemény fémnek ütközik, amikor nekidőlök az autóm roncsainak. Kezemben a telefon, rajta szerelmem nevével, amit talán most olvasok utoljára. A hívás foglaltat jelez, így nem marad más megoldás, mint egy hangüzenet. Egy apró levél, amit ha meghallgat, talán nem fog fájni annyira. Talán túllép majd rajtam, talán el is felejt hamar. Remélem, hogy így lesz. Felemelem a telefont és halkan, kissé rekedten beszélni kezdek.
Daehyun Po.V.:
A telefon süket, nem veszi fel. A pumpa egyre jobban felmegy bennem, legszívesebben elindulnék megkeresni, de nem tudom hol kezdhetném. Fogalmam sincs merre jár és csak gyenge próbálkozás önmagam nyugtatása. Tudom, hogy baj van..valami nincs rendben azt biztos.Újra a mosdóba megyek, ott legalább nem kell bájolognom mindenkinek. A készülék új hangüzenetet jelez, én pedig bezárkózom egy öres fülkébe és elindítom. Amint megszólal, azonnal elfog a rossz érzés...
Ne mondd nekem a szokásos hazugságokat! Úgysem hiszem el őket...Nélküled is képes vagyok élni..
Műfaj: oneshot
Érintett banda: B.A.P
Páros: DaeJae [Daehyun & Youngjae]
Figyelmeztetés: -nincs-
Youngjae Po.V.:
Boldog vagyok. Igen, végre egyszer az életem során elmondhatom magamról, hogy tele vagyok boldogsággal, minden tökéletes és elértem minden célomat. Na persze az utóbbi nem teljesen igaz, de közel járok már hozzá...közelebb, mint ahogy azt képzeltem volna.
Az iskola befejezése után igazán jó munkát találtam magamnak, egy nagy videojátékokat gyártó cégnél dolgozok nem kevés fizetésért. Remek barátaim vannak, a szüleimmel is jó a kapcsolatom annak ellenére, hogy már nem otthon lakok, aminek persze anyám nem örült. Tudta, hogy egyszer majd elköltözök, de nem számított rá és nem is készült fel rá lelkileg. Meg kellett tennem ezt a lépést a jövőm szempontjából, hiszen furcsán venné ki magát, ha huszonnégy éves létemre még otthon élek. Meglepő, hogy ezt mondom, de ráadásnak még a szerelmet is megtaláltam Jung Daehyun személyében. Az egyik tárgyaláson ismerkedtem meg vele, ahol mindketten részt vettünk a főnökünk jobbján, majd később elhívott randizni is, aminek az eredménye egy mesés éjszaka volt nála. Én pedig teljesen belé habarodtam. Minden tökéletes benne, egyszerűen el sem hiszem, hogy valóban az enyém...hogy tényleg miattam dobog olyan hevesen a szíve és telik meg boldog csillogással a szeme, amikor meglát. Azt hiszem talán ez életem egyik legjobb időszaka. Nem vágyom ennél többre, hiszen nincs mire áhítoznom, ha itt van mellettem az, akit szeretek. A reggelem is vidáman indul, hiszen Dae itt aludt nálam és az ő kedves cirógatására ébredek. Hát kell ennél több? Ha nincs velem olyan, mintha egy részemet minden alkalommal magával vinné én pedig csak várom, hogy újra láthassam és boldogan csókolhassam puha ajkait.
Munkából hazaérve sietősen kezdek készülődni, hiszen este egy partiba vagyok hivatalos, ahol Daehyun is ott lesz, úgyhogy igyekszem a lehető legjobban kinézni. Egy egyszerű fehér nadrágot veszek fel mellé pedig egy fekete inget, aminek felső két gombját be sem gombolom. Teljesen felesleges lenne..ha hazaérünk, úgyis csak két percig lesz rajtam maximum, a buliban pedig senkit nem fog érdekelni, hogy nézek ki Daehyun-on kívül. A hajamat csak megmosom, így kissé hullámos lesz amire megszárad, én pedig úgy szeretem leginkább. Na meg a szerelmem is. Imádja ha szabadon turkálhat benne. Amikor elkészülök, a tükörben szemügyre veszem magam. Úgy festek, akár egy idol...Dae tuti ezt mondaná... Az ajtót bezárom magam után, majd kocsiba ülök és már ott sem vagyok.
Daehyun Po.V:
Yoo Youngjae. A fiú, aki elvette az eszem, pedig én nem hittem a szerelem első látásra dologban, ezt mindenki tanúsíthatja. Istenemre mondom, valamit történt velem a tudtomon kívül, hiszen amikor találkoztunk...nem is gondoltam, hogy lehetséges az ilyen. Reméltem, hogy meg fogom találni azt az ember, akit szeretek és boldogan élhetek vele, de nem jutott volna eszembe, hogy pont egy tárgyaláson találok rá. Ráadásul úgy, hogy egy fiúról van szó. Már furcsa lenne nélküle..el sem tudnám képzelni mi lenne velem, ha nem találkoztunk volna. Annyira gyakorlatias..és okos. Pont olyan, amilyenre vágytam.
A ma este fontos lesz, ugyanis most van az évfordulónk. Nem tűnt fel, hogy ennyire gyorsan telik az idő...
A buli nagyon gyenge, akikkel találkozok már csatak részegek és azt sem tudják fiúk-e vagy lányok. A hely a város egy külsőbb részében van, így zavartalanul mehet a zene egész éjjel. A kezemben a pohár italommal sétálgatok körbe és várom, hogy Youngjae megjelenjen. Biztosan megint nagyon jól fog kinézni, mint minden egyes nap. A hely nagyon puccos, nem is vártam mást, ha már tele van építészekel, akik ezt is tervezték, a pia is minőségi, csak az emberek unalmasak. Nem akartam beszélgetni nagyon másokkal, de a legtöbb lánynak felkeltettem az érdeklődését, akaratom ellenére is. Mellettük pedig ott vannak még az üzletemberek, akik szerződést ajánlanak, hogy velük dolgozzak, én pedig egyből mindet elutasítom, hiszen nem ezért jöttem. Ha akarnak valamit, akkor majd felveszik velem a kapcsolatot, könnyen meg tudnak találni, ráadásul eddig nem mondtak semmi olyat, ami tetszett volna. Szerencsémre vagyok már olyan pocízióban, hogy eldönthetem mit vállalok és mit nem, ha tervezésről van szó.
Már jó ideje várok, de Youngjae még mindig sehol, így kezdek aggódni. A mosdóban egyből kezembe veszem a telefont, hogy felhívjam,de nem veszi fel, idegesen túrok a hajamba és bámulom sápadt tükörképem. Vajon hol lehet? Lehet, hogy csak dugóba keveredett azért késik, de akkor meg szokott szólni nekem. Visszamegyek a partiba és egy újabb kör itallal várok rá.
Youngjae Po.V.:
Az péntek éjszakai forgalom nincs ínyemre, mivel így sokkal lassabban haladok a tervezettnél. Ott akarok már lenni, magamhoz ölelni, és kiengedni magamból a napközben felgyülemlett feszültséget. Idegesen túrok kusza hajamba, hallgatva a többi autós hangos dudáját, amivel próbálnak gyorsabban elindulni. A forgalom teljesen leállt, így én is kénytelen vagyok kerülőút után nézni. Kikanyarodok a sorból és az egyik félreeső utcában indulok el, hátha ki tudom kerülni a dugót. GPS nélkül nehezen tájékozódom, hamarosan el is tévedek és már fogalmam sincs merre járhatok. Ahhh...kellett nekem egyedül elindulni erre. A telefonomért nyúlok, hogy segítséget kérjek páromtól, de az kiesik a kezemből valahova az ülés alá. Keresni kezdem, de közben nem figyelek eléggé és már csak egy hatalmas ütést érzek, aztán már csak tompán érzékelek.
Akár egy lassított felvételben. Nem érzem az idő múlását, csak a fejembe hasító fájdalmat, és szívem heves dübörgését a bordáim közt. Hallom az éles csattanást, valami talán fel is robban. Melegség árad szét a kezemen, sőt még a fejemnél is, hirtelen azt sem tudom mi az. Felemelem a kezem, ami mélyvörös színben pompázik, azt hiszem a saját vérem...de nem vagyok benne biztos. A telefont szorongatom a másikban, és azonnal elindítom a hívást. Félek, hogy nem veszi fel..félek, hogy egyedül fog hagyni. Mély levegőt veszek, ami fájdalmasabb, mint eddig bármikor. Óvatosan tapogatom meg mellkasom, a kezem pedig egy idegen tárgyba ütközik, éppen középen. Nem merek lenézni, de mégis tudni akarom mi történt. A látvány pedig magáért beszél...egy éles fémdarab állta útját kezemnek és úgy érzem mentem elájulok. Mit tegyek? Hiába hívom, nem fog ideérni, hiszen azt sem tudom hol vagyok. Tudom, hogy nem fogom túl élni. A hátam a kemény fémnek ütközik, amikor nekidőlök az autóm roncsainak. Kezemben a telefon, rajta szerelmem nevével, amit talán most olvasok utoljára. A hívás foglaltat jelez, így nem marad más megoldás, mint egy hangüzenet. Egy apró levél, amit ha meghallgat, talán nem fog fájni annyira. Talán túllép majd rajtam, talán el is felejt hamar. Remélem, hogy így lesz. Felemelem a telefont és halkan, kissé rekedten beszélni kezdek.
Daehyun Po.V.:
A telefon süket, nem veszi fel. A pumpa egyre jobban felmegy bennem, legszívesebben elindulnék megkeresni, de nem tudom hol kezdhetném. Fogalmam sincs merre jár és csak gyenge próbálkozás önmagam nyugtatása. Tudom, hogy baj van..valami nincs rendben azt biztos.Újra a mosdóba megyek, ott legalább nem kell bájolognom mindenkinek. A készülék új hangüzenetet jelez, én pedig bezárkózom egy öres fülkébe és elindítom. Amint megszólal, azonnal elfog a rossz érzés...
Ne mondd nekem a szokásos hazugságokat! Úgysem hiszem el őket...Nélküled is képes vagyok élni..
,,Vágyom rád, hiányzol" Soha ne mondd nekem ezeket! Kettőnk számára ez az utolsó nap.
Nem térhetek vissza erre az útra, de a megmaradt emlékek még mindig gyötörnek...
Az elmúlt napokban a szeretlek szó már csak sebeket okozott nekem.
A hangja megremeg, halk sóhajt hallok, bennem pedig egy világ törik darabokra. A szöveg folytatódik, de már képtelen vagyok koncentrálni rá, egyszerűen túlságosan fájdalmas, amit mondd.Földbe tipor minden egyes szavával.
Így el tudlak felejteni..Ne gondold, hogy várni fogok rád. Nem fogok ragaszkodni hozzád! Nem fogok...Már mindenemet neked adtam. Nem csinálhatod vissza, már nem tudod..hiszen már egy cseppnyi érzés sem maradt bennem.
Még egyszer kisírom magam..hahhh..utána pedig elfeledlek. Örökre. Itt az ideje búcsút mondani. Ne aggódj, ez az utolsó alkalom, többé nem zavarlak már.
Nincs már mit mondanod...nincs semmi, de én még hadd mondjak el valamit.
Minden tőled kapott ajándékot kidobok, utána elfeledlek és elengedlek.
Most itt az ideje búcsút mondani...
Az utolsó szavai összeszorítják a szívem, a lelkemig hatol minden amit mondott. Nem tudom mi történt, mit tettem, amivel kiváltottam ezeket belőle, de vissza akarom csinálni. Fáj minden kimondott szó, minden fáj lehullott könnycsepp, fáj minden, amit most elvett tőlem. Egyetlen üzenettel romba döntött mindent, amiben hittem, amiért éltem, amiért bármit feláldoztam volna. A mosdó padlóján fekve indítom el újra az üzenetet, hogy még jobban összetörjön. Milliónyi kis darabra, amik többé nem állnak össze.
Nem térhetek vissza erre az útra, de a megmaradt emlékek még mindig gyötörnek...
Az elmúlt napokban a szeretlek szó már csak sebeket okozott nekem.
A hangja megremeg, halk sóhajt hallok, bennem pedig egy világ törik darabokra. A szöveg folytatódik, de már képtelen vagyok koncentrálni rá, egyszerűen túlságosan fájdalmas, amit mondd.Földbe tipor minden egyes szavával.
Így el tudlak felejteni..Ne gondold, hogy várni fogok rád. Nem fogok ragaszkodni hozzád! Nem fogok...Már mindenemet neked adtam. Nem csinálhatod vissza, már nem tudod..hiszen már egy cseppnyi érzés sem maradt bennem.
Még egyszer kisírom magam..hahhh..utána pedig elfeledlek. Örökre. Itt az ideje búcsút mondani. Ne aggódj, ez az utolsó alkalom, többé nem zavarlak már.
Nincs már mit mondanod...nincs semmi, de én még hadd mondjak el valamit.
Minden tőled kapott ajándékot kidobok, utána elfeledlek és elengedlek.
Most itt az ideje búcsút mondani...
Az utolsó szavai összeszorítják a szívem, a lelkemig hatol minden amit mondott. Nem tudom mi történt, mit tettem, amivel kiváltottam ezeket belőle, de vissza akarom csinálni. Fáj minden kimondott szó, minden fáj lehullott könnycsepp, fáj minden, amit most elvett tőlem. Egyetlen üzenettel romba döntött mindent, amiben hittem, amiért éltem, amiért bármit feláldoztam volna. A mosdó padlóján fekve indítom el újra az üzenetet, hogy még jobban összetörjön. Milliónyi kis darabra, amik többé nem állnak össze.
