Chained up pt.2

Műfaj: yaoi

Érintett banda: EXO, Shinee

Páros: Kai x Taemin

Figyelmeztetés: esetleges obszcén kifejezések

Kai Po.V.:

 Pillanatokkal később megéreztem puha párnáit az enyémeken. A kezem keményen markolta a cella rácsát, mintha az segítene talpon maradnom. Éreztem, ahogy tenyere forrón simul mellkasomra az egyenruhán keresztül, majd lassan egyre lentebb csúszik azon, hogy megállapodjon övemnél. Annál fogva húz magához közelebb, én pedig lassan elvesztem a kontrollt a testem felett. Ösztönösen mozdulok felé, utalnia sem kell rá, tudom mit kíván, én pedig készségesen adom kezébe mindenem.

Mindenféle veszélyérzet nélkül folytatom, pedig bármelyik percben lebukhatunk, egy kolléga akármikor bejöhet a fogdába. Mégis, ahogy újra a tiszta kék szemeibe nézek, teljesen kizárom a külvilágot. 

***

Nem tudom mennyi idő telik el, nem tudom hol vagyok pontosan. Érzem, ahogy hűvös ujjai a nadrágom korcánál játszanak, míg én puha párnák közt fekszem a mámorító forróságban. Mikor kerültem ide?

- Nem fontos, hogy mikor és hogyan.... csak élvezd. - feleli ki nem mondott kérdésemre. Szavai hallatán egyre inkább csak rajta jár az eszem, a hibátlan arcán, a gyönyörű, igéző szemein. Minden gondolatom körülötte forog, ami kissé talán zavarba hoz.

- Szeretnél megkapni engem? - leheli nyakamba hajolva, forró lehelete pedig csiklandozza felhevült bőrömet. Csak halkan nyöszörgök válaszképpen, végül kezeim lágyan csúsznak lefelé felsőtestén, hogy tökéletes hátsóján állapodjanak meg. Keményen markolok beléjük, mire csípőjét előrébb mozdítja rajtam, ezzel még inkább fokozva a bűnös vágyat bennem.

- Lehetek édes is , ha szeretnéd... de lehetek akár heves is ma éjjel. - mosolyodik el és mélyeszti fogait bőrömbe, ami halk nyögésre késztet. Amint megtalálja a gyenge pontom, a testem reagál és gátlástalanul lököm föntebb csípőmet, de ő elhúzódik tőlem.

- Nyisd ki a szemed. - utasít, én pedig szó nélkül teljesítem kérését. Felnézve rá valami egészen furcsát látok, nem hiszek a saját szememnek. Az eddig testét takaró felső már rég a földön hever az ágy mellett, így tökéletes rálátást biztosítva törzsére, a haja pedig az eddigi fehér helyett feketében pompázik. Gyönyörű látvány, ahogy felettem támaszkodik, a kékes derengésről nem is beszélve. Vállai mellett valami halványan vibrál, én pedig kíváncsian könyökölök fel, hogy jobban láthassam. Szinte már áttetsző, de még épp látható szárny kerül szemem elé, ami lágyan mozog ahogy végigvezetem rajta szemeimet.

- Ez... - próbálom megfogalmazni kérdésemet, de nem találom a megfelelő szót, ami leírná.

- Megfoghatod, ha szeretnéd. - mosolyog rám biztatóan, mire felemelem kezem és óvatosan felé nyúlok. Érintésemre megremeg a kékes szárny, kicsit odébb is húzódva. - Erre nem számítottál, igaz? - kérdez újra.

- Nem igazán... nem tudtam, hogy te... vagyis, hogy ilyen létezhet.

- Nem vagyok angyal, a szó hivatalos értelmében.

Elképedve nézek rá, folyamatosan meglep. - Hát akkor?

- Tudtad, hogy a menyben a legszebb angyal Lucifer volt? - kérdésére csak felhúzott szemöldökkel bólintok egyet. Hova akar kilyukadni? - És azt is tudod, hogy Lucifer lebukott a menyből és a Pokol ura lett, igaz?

Kérdései igencsak elbizonytalanítanak. Ezt most álmodom, vagy tényleg megtörténik?

- Igen...tudtommal.

- Helyes. Akkor már tudod ki is vagyok én. - mosolyog rám megint. Kék szemei fénylenek a félhomályban, engem újra összezavarva.

- L-Lucifer? - kérdezem félve attól, hogy esetleg helytelen a kérdésem.

- Egész pontosan Taemin, de mindenki Lucifernek ismer. - nevet fel halkan visszalökve engem a párnák közé.- Most pedig, játszunk egy kicsit... - érzem meg újra követelőző ajkait, és ezúttal hagyom magam.

***

Elvesztem az időérzékem. Olyan, mintha soha nem érne véget az éjszaka. Forró testünk kéjes mámorban hullámzik a párnákon, tökéletes összhangban a másikéval. Egyre jobban zihálunk, úgy érzem bármelyik pillanatban összeesek és nem fogom tovább bírni, de akkor újra kimondja nevemet, a hangja pedig eléri, hogy ne hagyjam abba.

Hallom édes nyögéseit, érzem kezeit hátamba marni, de a fájdalom érdekel a legkevésbé.

Nem bírom tovább, hangosan nyögve csuklok össze és zuhanok felhevült testére. Percek telnek el, vagy órák, nem tudom. Behunyom szemem, hogy pihenjek, de amint ezt megteszem, újabb kép tárul elém. A rácson keresztül fogja a kezem a már nem is olyan ismeretlen fiú és csak mosolyogva néz rám kék szemeivel.

- Emlékszel mit mondtam, mit mutatok neked? - kérdezi elengedve kezemet én pedig hátrébb lépek, ahogy meghallom az ajtó nyitódását.

- Lee Taemin? - jön be a főnököm egy akta lapjait forgatva.

- Igen? - kérdezi vidáman, le sem véve a szemét rólam.

- Elmehet, nem találtunk semmi bizonyítékot, hogy itt tartsuk. - csukja be az aktát és csapja a hóna alá. - Jongin, kérem engedje ki a fogdából. - int felém, én pedig a pillanatnyi sokk után engedelmeskedve nyitom ki cellája ajtaját.

- Hát akkor... - lép ki Taemin, megállva előttem. - Még találkozunk, Kim Jongin. - kacsint rám és hagy ott egy apró mosoly kíséretében. Ahogy kilép az ajtón, még látni vélem a kékes derengést, ami az éjszakára emlékeztet. Nem tudom megtörtént-e vagy sem.

Megrázom a fejem és az asztalomhoz sétálok, amint ott hagy a kapitány. Felveszem a könyvem, hogy a táskámba tegyem, hiszen ideje hazaindulnom, de kiesik belőle valami. Csak egy kékes villanást látok, majd ahogy lehajolok érte rájövök mi az.

Egy gyönyörű, szinte áttetsző kékes toll, ami nem is kérdés kié volt.

- Mikor látlak újra, Lee Taemin?

Chained up pt.1

Műfaj: yaoi
Érintett banda: EXO, Shinee
Páros: Kai x Taemin
Figyelmeztetés: esetleges obszcén kifejezések

Kai Po.V.

A hétvégi buli után az embernek általában nincs kedve dolgozni menni, éppúgy, ahogy nekem sem. Fáradt vagyok, már a tököm tele az egésszel, de legalább van munkám, amiből úgy-ahogy megélek. Na meg..az egyenruha mindenki szerint iszonyat jól áll rajtam, így nem is bánom annyira.

A nap nagyrészt papír munkával telik bent, az őrsön, estére pedig rám bízzák a felügyeletet is amit sosem szerettem, de ma jónak ígérkezik. A srác, akire figyelek igen fiatal, ahogy nézem nem lehet több húsznál, de már így is épp elég megnyerő a kinézete. Megigazítom a ruhámat és csak elfoglalom a helyem, nem is nézek felé, még a végén megkívánnám. A cella nem túl nagy és elég rideg is, de hát a bűnözőknek ez jár. A srác egy jó ideig csak stíröl engem, ami egy rövid idő után kezd idegesíteni, így inkább leülök a székre, neki háttal.

- Te tuti rendőr vagy? - kérdezi vihogva a rácsnak dőlve. Hangja lágy, bár ennek ellenére férfias. Még csak egy pillantásra sem m éltatom, hiszen bűnözőkkel nem társalgok. Pláne, ha az még ittas is.

- Naaa..-nyafog nekem még egy sort. - Talán nem tetszem neked? Pedig engem mindenki meg akar szerezni...mindenki... -az utolsó szót halkan suttogva, kéjesen ejti ki, amire már muszáj volt, ránéznem.

Csak egy pillanat, nem több. 

Jelentem ki magamnak, de a szemem elidőzik szép arcán, fényes haján, világos, már-már márványszerű bőrén. Lassan visszafordulok és inkább belekezdek a kedvenc könyvembe. Bűn és bűnhődés.

- Hm..jó könyv, meg kell hagyni. Idevág a témája. - kuncog továbbra is, engem idegesítve. Nem állom meg szó nélkül most már, nem érek rá ilyenekre.

- Maradj csöndben, jogodban áll hallgatni. -vetem oda rá se nézve, mire egy édes prüszkölést kapok válaszul. Édes? Ebben nem volt semmi édes, Jongin!

Egy jó darabig csönd van, talán nem is tudja mit mondjon, vagy nem is akar már társalogni. Sokat olvastam a könyvből, már lassan mozognak a betűk, így leteszem, ezzel akaratlanul is lehetőséget adva neki, hogy újra hozzám szóljon, amit azonnal meg is tesz.

- Miért hagytad abba? - kérdezi egész normális hangnemben. - Néztelek, ahogy olvasol.. nagyon szeretheted azt a kömyvet... - még talán egy rövid perc erejéig meg is lepődök viselkedésén, de tudom, hogy hamarosan átvált és nem ilyen lesz.

- Fájt a szemem. -válaszom egyenes és kemény. Pont mint én.

- Velem miért nem beszélgetsz? Egy könyv talán tudna neked olyat adni, amit én?

- Nem tudom miről beszélsz, de nem is érdekel.-fordulok el tőle. Hangos csattanást hallok, de nem foglalkozok a hisztijével. Mindegyik ezt csinálja, azt hiszik elengedem őket, ha gyerekesen viselkednek, de tévednek. Nem esik meg rajtuk a szívem.

- Nézz rám, ha hozzád beszélek! - kel ki magából és keménykedik a rácsok mögött.

- Nem érdekel, mennyire vagy kiakadva, nem fogsz meghatni. - nézek végül rá, egyenesen a szemeibe. Abba az igéző szempárba. Fél percnyi csönd telepszik ránk, míg gyönyörű szemét nézem.

- Biztos vagy benne? - kérdezi huncut hangon, én pedig akaratlanul is közelebb lépek hozzá. Már egészen a rácsoknál járok, de továbbra sem tudok elszakadni a kék szempártól.

Hangosabban veszem a levegőt, nem is értem mi történik velem. Van valami ereje, amiről nem tudok? - Én...én... - dadogom, de nem tudom tovább fogalmazni a mondatot.

- Gyere közelebb. - nyújtja ki kezét a rácson, el nem nézve rólam. Egy fél lépéssel közeleb mozdulok, mire olyan hirtelen ránt magához, hogy majdnem beverem a fejem a rácsba, de még épp időben észreveszem.

- Mit csinálsz? - kérdezem és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi történt velem.

- Csak megmutatok neked valami olyat, amit soha nem fogsz elfelejteni. - mosolyog rám, majd ajkait enyémnek tapasztja, még ha a rácsok kicsit akadályozzák is benne.

Mintha áramütés futna végig a testemen, ahogy nyelve végigsimít ajkamon, bejutást követelve, de nem akarom hagyni magam. Csak játszik, hogy előbb szabaduljon, tudom. Nem fogom engedni.

Keze óvatosan túr hajamba tarkómnál, ezzel húzva közelebb, hogy szinte már követelőző, mégis szenvedélyes csókban részesítsen.

Hirtelen szakad el tőlem, de mindössze csak egyetlen mondat erejéig.

- Ez még csak a kezdet, Jongin....