2018. január 16., kedd

Livin With The D.E.V.I.L. [2Jae] ~ Fordítás~ 10. rész

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]
 
 

***
 
Egy pillanatra az egész világ megállt. Youngjae lesokkolva állt, még csak reagálni sem volt képes.  Nem tartott túl sokáig, mindössze pár másodpercig, de az épp elég volt ahhoz, hogy szíve őrülten verni kezdjen. Tudta, hogy mindaz csak színjáték volt és semmit sem jelentett, legalábbis Jaebum-nak nem. Mikor vége szakadt, minden melegség eltűnt belőle, amit addig érzett. 

- Uram isten! - sikoltoztak a lányok körülöttük.Youngjae-nak fel sem tűnt, hogy mindvégig a földet nézte, ám mikor körbetekintett, a lányok újra sikoltoztak. A legtöbben addigra már hazamentek, de  akik ott maradtak, azok kezében ott virított a telefon, így előbb vagy utóbb mindenki értesült az elcsattant csókról. 

Addig állt egyhelyben, mígnem Jaebum karon ragadta és futásnak eredt vele együtt.

Az arcának csapódó hűvös szél hozta vissza a valóságba, ahol Jaebum megcsókolta őt. Az első csókja csak egy színészet volt, csupán egy hamis kapcsolat miatt. 

Abban a pillanatban, mikor ráébredt mi is történt, egyből kirántotta kezét Jaebum szorításából és megállt az úton. 

JB-nek azonnal feltűnt, hogy Youngjae haragudott rá. 

- Miért kellett ezt tenned? Csak abba egyeztem bele, hogy eljátszunk egy kapcsolatot, mert könyörögtél nekem...

- Ugyan már, csak azért volt, hogy végre befogják. 

- Talán számodra csak ez volt, de nekem ez volt életem első csókja. Az elsúnek különlegesnek kellett volna lennie, nem pedig egy szánalmas színjáték részének! - Youngjae kikelve magából kiabált. Jaebum addig a percig sosem látta még idegesnek. 

- É-én....sajánlom. Nem tudtam erről..

Hangos sóhajjal fordult meg és hagyta ott Jaebum-ot az utcán.

KB utána akart menni, de tudta, hogy Youngjae-nak inkább egyedüllétre volt szüksége, nem pedig rá. 

Még ha az embereknek a csók meglepő is volt és sokkoló, Jaebum számára különleges. Ő akarta megcsókolni, már egy jó ideje, de nem merte elmondani Youngjae-nek, hiszen akkor valószínűleg kiköltözött volna a kényelmetlen helyzet miatt. 

Ujjával finoman megérintette száját ott, ahol Youngjae ajkai hozzáértek, a csók lágy puhaságát pedig még akkor is érezte magán. 

--

Youngjae-t otthon találta, ahogy éppen tanult. 

- Még mindig haragszol rám? - kérdezte kicsit félve. 

Jae sóhajtva pillantott föl házi feladatából, mielőtt válaszolt volna - Nem. 

Jaebum mellé ült, majd lágyan elmosolyodott. - Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy ez volt az első és nyilvánvalóan valaki különlegessel akartad megosztani, én pedig elloptam tőled - mélyen belül azonban boldog volt, hogy övé lehetett. 

- Mindegy most már, inkább hagyjuk és tanuljunk a vizsgákra, mivel már nagyon kevés idő van hátra - nézett vissza a könyveire. 

Tanulás közben óvatos pillantást vetettek egymásra, titkon, a korábbi események pedig már nem kerültek szóba. 

Youngjae alaposan elmagyarázott mindent és Jaebum végül értette a matematikát. 

--

Az emberek a suliban egész nap a csókról pusmogtak, de Youngjae nem foglalkozott velük, inkább a tanulásra koncentrált. 

A hírek miszerint Ő és Jaebum egy pát alkottak futótűzként terjedtek az egész iskolában. 

- Szóval....uhm..mikor is kezdtetek ti... hogy is mondjam.. járni? - tette fel a kérdést Bambam. 

- Őszintén, én erre nagyon nem számítottam - szólt közbe azonnal Jackson is. 

Mivel Jaebum megengedte, hogy a közeli barátait beavassa, így elmesélt nekik mindent, hogy megértsék a helyzetet. 

- Oh, így már sokkal érthetőbb az egész, szerintem nála sokkal jobbat érdemelsz.

A földet kezdte fixírozni újra. Először ős is egy bunkónak találta Jaebum-ot, de ahogy egyre jobban megismerte, meglátta benne a jó embert és tudta, hogy csak megtört. Valami a hamis mosolya mögött elárulta, hogy a múltban történt események miatt lett olyan rideg és elutasító mindenkivel szemben. 

Túl nagy volt a csönd, Jackson ezt észrevette és gyorsan témát váltott - Na és tanultok a vizsgákra, srácok?

- Én nem tanulok... boii.- felelt Bambam.

- Hát, ha nem akarod a szüleidet kínos helyzetbe hozni és megbukni, akkor ideje lenne elkezdened, boii.

Köszönhetően ezeknek, Youngjae újra elmosolyodott. 

- Egy egész hétvégém van, rendben lesz ez hidd el nekem.

Bambam mindig is ilyen volt. Folyton az utolsó napokra hagyta a tanulást, de valahogy mindig átment a vizsgákon, ráadásul jó jegyekkel. 

- Már kérdezni akartam, hogy ráértek-e hétvégén, de hát úgy látszik mindenki tanulni fog - sóhajtot Mark. 

- Ja, mindenki koncentráljon arra, hogy átmenjen és akkor utána ünnepelhetnénk.

- Na, ez jól hangzik! - értettek egyet a többiek is. 

Hallotta, ahogy Jinyoung és Yugyeom hangosan nevettek mögöttük, a saját asztaluknál. 

- Jaebummie, nem akarnál inkább a pasid mellé ülni? - kérdezte Jinyoung indokolatlanul hangosan, így mindenki hallotta az ebédlőben. 

- Én nem hiszem el, hogy meleg.

- Azt hiszem, így már érthető, mármint, a legjobb pasik mind buzik. 

- Annyira szomorú vagyok, Jaebum- oppa az enyém kellett volna, hogy legyen. 

Ami azok után történt, lesokkolta Youngjae-t. 

Az emberek elkezdték megdobálni Jaebum-ot. A lányok sírtak, kiabáltak miközben étellel dobálták meg JB-t, aki csak ült és hagyta, hogy folyjanak az események. Mindenki csak nézte, nem tudtak mit tenni, végül a tanárok vetettek véget az egésznek. 

Jaebum-ot elküldték az orvosiba, hogy letisztogassa magát, közben mindenki más órára indult, kivéve Youngjae-t. Biztos akart lenni, hogy jól van. 

Jaebum az ágyon ült és azon mesterkedett, hogy kiszedje a hajából amit beledobtak. 

- Jól vagy? - kérdezte Youngjae lassan belépve a szobába.

- Meg vagyok, tudtam, hogy egy ponton megtörténik majd ez is - folytatta a darabkák kiszedegetését. 

Jae közelebb lépett, és segített kiszedni a darabokat, de Jaebum eltolta a kezét. 

- Nem kell...

- De szeretném.

Minden morzsát kisöpört Jaebum hajából, miközben Jaebum csendben tűrte. Észrevette milyen puha volt a haja annak ellenére, hogy alaposan beterítették étellel, puha és selymes maradt. Nem tudta megállni, óvatosan végigfutatta ujjait a tincseken, mire halk szipogást hallott Jaebum felől. 

Mielőtt még felfoghatta volna, mi történt, Jaebum feje mellkasának dőlt, érezte, ahogy karjai szorosan dereka köré fonódtak, erősen markolva egyenruhája hátulját, miközben sírt. 



2018. január 9., kedd

Többet akartam [Jungkook x Taehyung]

Műfaj: au, agnst, horror (?), songfic
Érintett banda: BTS (nincs említve senki)
Páros: Jeon Jungkook x Kim Taehyung (nincs említve senki)
Figyelmeztetés: 18+
Egyéb: ajánlott zene: Animal by Neon Trees Minor Key Version (Chase  Holfelder) 





***
Többre vágytam belőled. Érezni akartam az illatod, a tested melegét a bőrömön, látni, ahogy a könnyeid nedvesen csillogtak szép arcodon. Nem akartam többé a barátod lenni, mert tudtam, hogy akkor csak menekültél volna tőlem, azt pedig nem hagyhattam, én annál jóval többet követeltem tőled.

Minden alkalommal, mikor a szemedbe néztem, úgy láttam nem vagy elégedett velem. Mindig fenntartással közeledtél felém, amibe én beleőrültem, pedig én bíztam benne, hogy majd minden rendben lesz, de ez csak csalfa álomkép volt. 

Újra ott voltam ahol az elején, önmagammal küzdve, ami ellen régen tiltakoztam. A gyógyszerek keményen beütöttek az éjszaka során, szinte már magamról se tudtam, egyedül csak te jártál a fejemben. Tudtam, hogy nem helyes, sőt, törtvényellenes amiket tettem, de én mégis élveztem minden pillanatát. A percek, amiket te szenvedéssel töltöttél,  nekem maguk voltak a mennyország. Úgy éreztem, a felhők közt jártam, felszabadultan, az őrület édes mámorában úsztam.

Azt mondtam, mondj búcsút a jó szívemnek, hisz' már nem létezett többé a régi énem. Megváltoztam, de mindent csakis érted tettem, hát nem láttad? Minden szavamban benne volt a ragaszkodás, a mérhetetlen vonzalom és szenvedély, de neked még sem volt elég. Vak voltál, nem láttál a lelkembe és nem értettél engem soha, így minden baráti pillantásod mélyebb sebet égett belém újra és újra. 

Menekülni akartam az érzéseim elől, ám azok hamar túlléptek rajtam és nem tudtam kontrollálni őket. Valójában már nem is akartam. Az ösztöneim vezérelték tetteimet, akkor sem gondolkoztam, mikor ernyedt testedet vonszoltam le a pincém sötétjébe.

Akkor is te hozzád futott minden gondolatom, hiszen akaratom ellenére is szomjaztam rád, de végre megkaptalak. Hangosan sírtál, amikor a földre kényszerítettelek, ám hiába tiltakoztál én nem engedtelek. Nem tudtam volna elviselni, ha akkor megint ott hagytál volna. A markom durván szorította torkodat, mígnem szemeidből eltűnt minden csillogás s néhány percre a túlvilágra száműztelek.

Mit tettem?

Csak elvettem, amire szükségem volt és te nem akartad megadni nekem. Az tartott életben, hogy rólad ábrándoztam, rólad és rólam. Sosem voltam egy finom ember, viszont az ösztöneim feledtettek velem minden szörnyűséget és csak a mámoros érzést hagyták meg nekem. 

Emlékszem a könyörgő szempárra, amivel térden állva néztél rám, hogy kíméljelek meg. Hűvös mosollyal hallgattam szavaidat, miket halk szipogásod szakított félbe többször, én pedig csak vártam. Akkor bezzeg kellettem neked. Azokban a percekben, mikor az életedért küzdöttél, belém kapaszkodtál volna csak én nem hagytam s leráztam magamról minden jóindulatot, érzelmet és csak a puszta vágy vezérelt. Szép arcodat megannyi mély vágás díszítette az én kezem által, ám az még csak a kezdete volt mindennek. 

Rendszertelen minta szerint haladtam végig minden porcikádon, tisztán éreztem a belőled áradó félelmet pedig én nem akartalak bántani, én csak ösztönből cselekedtem.

Mélyvörös véred festette pirosra a padlót, amitől még inkább mocskos lett az éjszaka. Nem tudtam uralkodni magamon így egyre több és mélyebb sebet ejtettem hamvas bőrödön. Sikítottál a fájdalomtól miközben próbáltál kiszabadulni a bilincsekből, mik szorosan tartották már véres csuklódat. 

Kiabáltál, elhordtál nekem minden rossznak, undorító dolgokat vágtál a fejemhez, de mindvégig igazad volt és ezt tudtam is. Minden mozdulatoddal egyre több véred szaladt ki a sérülésekből, így hamar elájultál, de így csak egyszerűbb volt. Lassan haladtam, minden bőrfelületre finoman véstem bele a monogramom, hogy mindenki tudja kit csaptál be. Kit szédítettél hamis ábrándokkal éjszakákon át és ki volt az, aki végül mindent elvett tőled. Megélezett késem könnyedén szántott a csontodig és már nem ébredtél fel többet. Utolsó perceidben láttam, ahogy a szíved küzdött értem, ám már hiába volt. 

Megkeseredetten ültem melléd a földre, merengve a világon. A tested lassan kihűlt, de még így is szép voltál. Bolondultam érted, hiszen maga a jelenléted volt az, ami magához vonzott. Az első csókodat  is én loptam el s úgy volt helyes, ha az utolsót is én vettem el. Megrepedt, jéghideg ajkaidat ugyanolyan forrónak éreztem, mint a legelső alkalommal. Feltüzelt az érzés, szinte már elfelejtettem, hogy nem létezel többé. 

Egy végső pillantás után gondolkodás nélkül vágtam ki még véres szívedet és tettem a  legelőkelőbb helyre a polcomon. A gyönyörű piros véred lassan csöpögött le az üveg falán, ahogy óvatosan belehelyeztem. Az egyetlen dolog, amire vágytam, végre az enyém volt teljes egészében. Mosolyogva néztem művemet, amit ketten vittünk véghez, miközben szenvedélyesen szerettük egymást. 
***

2018. január 6., szombat

Afraid [YoonMin] - Fordítás- 1. rész

Műfaj: yaoi, horror
Érintett banda: BTS
Páros: YoonMin
Figyelmeztetés: 18+
Egyéb: fordítás [again.xd] író--> jungboy (wattpad)




***



Az éjjel csöndes volt a szobámban, egyedül Taehyung halk hüppögései hallatszódtak ki az ágyam alól.

Mindig elgondolkoztam, hogy vajon miért sírt olyan sokat. Majdnem teljesen biztos voltam benne, hogy Jungkook tudta az okát, de sosem beszélt róla. Azok a lágy pillantások halottá váltak, akikor Taehyung-ra nézett.

Egyikőjük sem mondta el, hogy miért voltak ott. Az egész olyan, mintha elfelejtették volna, de mégis tudták. 

Azokon a napokon, amikor megkérdeztem, miért vannak ott, utána órákig nem voltak hajlandók beszélni velem. 

Bármelyik épeszű ember halálra rémült volna, ha a szobámban kellett volna aludnia, bár nem tagadom, először én is féltem. 

Halálosan.

Jungkook nem rémisztett meg annyira, mint Taehyung, amikor először találkoztam vele. 

Azok az üres lyukak a fején, amikkel az ágyam mellől nézett rám, borzasztóak voltak. 

Néha elgondolkoztam, vajon hogy tud sírni szemek nélkül. Biztos nehéz, igaz?

Minden alkalommal, amikor hallottam a sírását, legszívesebben letérdeltem volna a földre és megkérdeztem volna mi a baj és átöleltem volna. 

Azonban a karomon levő mély karmolások, amiket akkor kaptam amikor túl közel kerültem hozzá, emlékeztettek rá, hogy ne tegyem. 

Jungkook sosem sírt úgy igazán. Leginkább csak szipogott. Időnként beszélt csak és akkor sem túl sokat. Ezzel ellentétben sokszor sóhajtozott.

Mintha depressziós lett volna. 

Bár én is az lettem volna, ha a gardróbban kellett volna állnom folyamatosan. 

Még azt is megengedte, hogy megérintsem, de nem túl sokáig. Mindig, mikor már elege lett, hogy taperolom a bőrét eltolt magától. 

Az egyetlen momentum, amikor hagyta, hogy több ideig érjek hozzá, amikor a kötél általi sebei égtek és vérezni kezdtek, az arcán lévő vágásokkal együtt. Mindig letisztítottam neki. 

Egyszer sem voltam képes megérinteni Taehyung-ot. Nagyon elutasító az érintéssel szemben, ám időnként ő mégis hozzám ér. 

Csakis akkor, amikor éjjel sírok az ágyban fekve, olyankor ujjai finoman fonódnak a bokámra, ezzel mondva el, hogy rendben lesz. Sosem túl sok, de mindketten ott vannak, ha szükségem van rájuk. 

- Taehyung.. - suttogtam halkan a levegőbe, mire Jungkook is figyelni kezdett, Tae pedig elhallgatott. 

- Mi az? - Taehyung rekedt hangja alig hallhatóan kérdezett vissza.

- Minden rendben lesz. - a hangom nem volt a legfinomabb, de legalább nem hallottam a hüppögését. Talán egy kis megnyugvást talált a szavaim mögött. 

- Te sosem félsz? - tekintetem felemeltem Jungkook felé, akinek szemei rajtam ragadtak. 

Megcsóváltam a fejem, térdeimet szorosan mellkasomhoz húzva.

- Szerinted, ha félnék, akkor ebben a szobában maradtam volna? - kuncogtam halkan, ahogy Jungkook elvigyorodott. 

Mindkettejüknek megvolt a saját személyisége. 

Jungkook inkább az önelégült típus volt, egyértelműen megmondta, hogyan érezte magát vagy mi járt épp a fejében hiánytalanul.

Taehyung vele ellentétben ártatlan és kissé játékos volt. Meg sem tudtam számolni hány alkalommal tűntek el a cipőim, amikor túl közel tettem őket az ágyhoz. 

Nem tudtam meg hány évesek voltak, de ránézésre nálam fiatalabbnak tippeltem néhány évvel. 

Taehyung inkább nézett ki korosztálybelinek, őszintén bármit megadtam volna azért, hogy láthassam milyen volt az igazi arca. Nem egy elcsúfított, szégyenteljes arc egy ártatlan teremtményen. 

- Te félsz? - láttam, amint Jungkook vonásai megkeményedtek válaszom hallatán, majd halkan sóhajtva megrázta fejét. 

Észrevettem, hogy ha így volt ha nem, semmiképp se mondta volna el. 

- Én félek.. - hallottam Taehyung tompa hangját, mellé pedig társult egy ismerős hang is, ahogyan kaparta az ágyam oldalát. 

Lágyan elmosolyodtam, amint Taehyung óvatosan kinézett az ágyam alól egyenest rám, de szemek helyett csak két tátongó lyukat láttam. Tudtam, hogy gyűlöli a száját, így azt mindig gondosan takarásban tartotta. 

- Mitől félsz? - kicsivel közelebb hajoltam hozzá, hogy könnyebben halljam válaszát. 

- Nem tudom - figyeltem, ahogy Taehyung ujjai egyre csak markolták a takarómat. 

Szemeim azonnal ellágyultak miatta. Tudtam, hogy kettejük közül Taehyung-nak volt a legszomorúbb története, még ha nem is hangoztatta. 

- Nem kell aggódnotok - mosolyogtam rá, majd Jungkook-ra - én mindig itt leszek.

Livin With The D.E.V.I.L. [2Jae] ~ Fordítás~ 9. rész

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]




***

- Hogy a fenébe kaptál te 312-t? Én bezzeg valami egészen mást számoltam.

Jaebum utálta a matekot. Nagy eséllyel azért, mert nem is értette az egészet.

Youngjae már egy órája magyarázta neki ugyanazt a kérdést, de ő még mindig össze volt zavarodva, a legrosszabb pedig, hogy alig egy hét volt vissza a vizsgáig. 

Egész éjjel tanultak, mire Jaebum végre megértett belőle valamennyit. 

Fürdés után, miután kijött a szobából Youngjae-t az asztalon szundikálva találta. 

Még álmában is kedvesnek tűnt, egyszerűen gyönyörű volt. A legszebb ember, akire valaha Jaebum nézett, nem tudta megállni, ujjai lassan cirógatták meg puha bőrét. Végigsimítva szemöldöke ívén, egészen le arcáig, miközben szíve újra hevesen vert. 

Álmában megmozdult a fiatalabb, mire Jaebum gyorsan visszahúzta kezét, ám Youngjae nem ébredt fel. 

Ölbe vitte be a szobába az alvó fiút, majd óvatosan letette az ágyra. Egy pokróccal betakarta, majd egy utolsó pillantást még megengedett magának, mielőtt elhagyta volna a hálót. Egy igazi angyal volt, egy gyönyörű angyal. 

--

Másnap reggel a suli nagyon bizarr volt. Mindenhonnan kíváncsi szempárok követték Jaebum-ot, a lányok is mind őt nézték, de nem a megszokott módon. Néhányan haragosnak tűntek, mások pedig megbotránkozottnak. 

- Miért használod ki így a lányokat? Egyszerűen megmondhattad volna és akkor nem kellett volna rád vesztegetniük az idejüket és nem futottak volna egy olyan ember után, aki sose kedveli meg őket. - szólalt meg az egyik.

- Miről beszélsz?

- Közölhetted volna - csatlakozott egy másik lány is.

- Közölni mit? - kezdett egyre idegesebb lenni. 

- Hát hogy... meleg vagy - felelte egy harmadik.

Jaebum azonnal lefagyott.

- Ti meg mégis miről beszéltek? - pánikolt be szép lassan. 

Az egyik lány elővette a telefonját és megmutatta Jaebum-nak, aki kikerekedett szemekkel bámulta a képernyőt. 

A telefonon egy kép volt róla és Youngje-ről, ahogy a mosdóban ölelték egymást az előző nap. 

Akkor fogta csak fel, hogy valaki hallotta őket odabent és látta is mindazt. 

- Oké, és? Csak két haver megölelte egymást - reagálta le zavartan. 

- Ti ketten elég komfortosnak tűntök nekem. Plusz, te soha senkinek nem engeded meg, hogy hozzád érjen - mondta a lány.

Abban a pillanatban jelent meg Youngjae a barátaival, hangosan nevetve egymás között. 

- És lám, ott is van!

Amint Jaebum megfordult, Youngjae zavartam pillantott rá, de nem hibáztatta érte. 

- Gratulálunk Choi Youngjae, te vagy a legszerencsésebb srác ebben az iskolában! - rikácsolta a lány.

A fiatalabb és barátai értetlenül néztek egymásra. 

Jackson volt az első, aki megszólalt - Miért mondjátok ezt? 

- Mert az iskola legmenőbb és legjobb pasijával jár.

- Az széééép tesó! - örömködött Bambam egyből, majd alaposan vállon veregette. - Miért nem mondtad el? Ki az a szerencsés? 

Az egyik lány azonnal felelt is - Im Jaebum!

Bambam, Jackson és Mark leesett állal bámultak, Youngjae pedig lesokkolt. 

- Ó haver, ha arrafele kacsintgatsz, nincs azzal semmi baj - szólalt meg Bambam - csak nem gondoltuk volna, hogy.. hogy.. szóval Jaebum az. 

Youngjae körbenézve kereste Jaebum szemeit, de hiába nézett beléjük kérdőn nem kapott választ, ahelyett Jaebum megindult felé, majd megfogta kezét. 

Még ideje sem volt lereagálni.

- Jól van, rájöttetek - jelentette ki JB még mindig a kezét szorongatva - igen, mi ketten együtt vagyunk.

- Mi a jó fenét csinálsz? - suttogta Youngjae, próbálva kiszabadítani kezét a szorításból.

Jaebum egy szempillantás alatt rángatta ki, majd egy üres teremben találta magukat.

- Tudom, hogy most valószínűleg nagyon össze vagy zavarodva, de hadd magyarázzam el. Valaki lefotózott minket, ahogy ölelkezünk és mindenki látta, most pedig úgy vélik, hogy járunk - magyarázta. 

- Oké....de miért nem lehetett azt mondani, hogy csak baráti ölelés volt? Miért kellett azt mondanod, hogy együtt vagyunk?

- Azért, mert így nem fognak rám tapadni a csajok, nem fognak utánam sírni és nem kell hallgatnom a szerelmi vallomásokat minden nap...

Természetesen nem ez volt a valódi indok. Úgy látta, ez az egyetlen módja annak, hogy közel tartsa magához Youngjae-t. 

- Az már nem az én bajom - indult volna ki az ajtón, amikor is Jaebum megragadta a karjánál fogva. 

- Kérlek, a barátaidnak megmondhatod, hogy ez csak színjáték és belekényszerítettelek.

Valami oknál fogva, Youngjae képtelen volt nemet mondani. Talán azért, mert azt kívánta bárcsak igaz volna. 

--

Jaebum hallotta, ahogy szinte mindenki róluk beszélt - Biztos, hogy csak megjátszák a kapcsolatukat, egyáltalán nem tűnik igazinak.

- Pontosan. Egy ölelés még nem jelent semmit.

- A fiúk egyébként is folyton ölelkeznek.

Már egy ideje kint várt Youngjae-re, hiszen nyilvánosan akart vele hazaindulni, hogy a hamis kapcsolatukat hihetőbbnek tüntesse fel. Valójában tényleg haza szeretett volna sétálni vele a színjáték nélkül is.

- Biztos, hogy csak azért csinálja, hogy még több figyelmet kaphasson.

Végül Youngjae kilépett az épületből, éppen időben. Jaebum igyekezett kizárni mindent, ami körülötte zajlott.

- Menjünk együtt haza.

- Uhm... rendben.

- Nagyon igyekeznek, hogy hihetőnek tűnjön- az emberek mindenhol megjegyzést tettek rájuk.

Egy hihető párt akarnak látni? Hát akkor majd kapnak egyet - gondolta magában JB.

- Akkor megy.... - szólalt meg Youngjae, ám Jaebum ajkai félbeszakították, ahogy az övére tapadtak.

2017. november 1., szerda

Kihasználva

Műfaj: yaoi, fantasy
Érintett banda: Monsta X
Páros: Jooheon x Minhyuk
Figyelmeztetés 18+
Egyéb: nincs


Minhyuk: 

Kopp-kopp. Ártalmatlan hang, mégis én remegve húzódtam összébb a zajra. Tudtam, hogy mi várt rám és rettegtem tőle, attól, ami fogva tartott. Ő, aki eljött hozzám szimplán csak kihasznált; könyörtelenül. Minden nap, minden percében éreztem a közelségét, pedig gyakran távol volt tőlem. Már az első alkalommal megbélyegzett; ami mindenki más számára egyértelműen jelezte, hogy én a tulajdona vagyok. Csakis ő érhetett hozzám, csak ő tőle függött az életem, a halálom. 

Kinyílt az ajtó, én viszont csukott szemmel vártam tovább. Nem mertem ránézni, ahhoz túlságosan is féltem. Halkan kattant a zár, ahogy a falap újra a helyére került, és már csak pár lépés választotta el tőlem. Kényelmesen sétált közelebb hozzám, nem sietve el semmit. Vérem azonnal megiramodott, amikor megéreztem auráját, ahogy felém lépkedett, tisztán hallottam saját zihálásomat és heves szívverésemet. Mindent, kivéve őt. Egyetlen hangot sem hallatott, még csak levegőt sem vett. Éreztem, ahogy lassan besüppedt mellettem a matrac; amint teljes súlyával ránehezedett az ülőalkalmatosságra. Hirtelen csúsztatta kezét államra, kényszerítve, hogy felé fordítsam fejemet.

- Nézz rám – utasított halkan, de ugyanakkor határozott hangon. Ujjai keményebben nyomódtak bőrömbe, én pedig szó nélkül teljesítettem kérését. A sötét szempár mindent tudóan vizslatta bizonyára mocskos arcomat. Minden centimétert alaposan feltérképezett, mintha meg akarta volna jegyezni, hogy később emlékként hívhassa elő. Elveszettnek éreztem magam vele szemben, gyönge emberi valóm még csak versenytársnak sem volt nevezhető. A néma csönd egyre csak súlyosabbá vált körülöttünk, míg végül légzésem újra lelassult és normál tempóra váltott. 

Abban a pillanatban fogott derekamra és pillanatokkal később a matracba nyomódva találtam magam. Fölém magasodva feszítette terpeszbe fedetlen lábaimat, mohó pillantással kísérve minden mozdulatom. Még közelebb rántott magához, kicsit sem finomkodva; ám ezzel csak újabb fájdalmas hullám hasított belém. Csuklómba durván vágott bele az éles fém, amivel magához láncolt, mikor először találkoztunk. Ajkamba harapva fojtottam el nyüszítésemet; hiszen tudtam, hogy azzal csak felidegesítettem volna, akkor pedig én jártam volna rosszabbul. Éreztem a testéből áradó hideget, amitől újra végigfutott rajtam a borzongás. Tudtam, hogy nem menekülhetek előle, ugyanakkor már rég beletörődtem a sorsomba, amin senki sem tud változtatni. A napokat sem számoltam, nem tudtam mikor volt nappal és mikor éjszaka. Beleőrültem a várakozásba, a félelem feszítő érzésébe és már nem akartam eltűnni, csak meghalni. Nem ellenkeztem akaratával szemben, mondhatni, már megszoktam az egészet. A nevét sosem tudtam meg, mert nem is kérdeztem; bár nem éreztem szükségét annak sem. Soha beszéltünk egymással, a hangját is csak akkor hallottam, amikor utasított. Tette amit ösztönei diktáltak és elvette amire szüksége volt, de annál sosem többet. 

Farmerjának durva anyaga meztelen ölemnek nyomódott, ahogy ráült csípőmre, hűvös ujjai pedig finoman simítottak végig hasamon, majd mellkasomon egészen fel a nyakamig. A testem reagált az érintésére és gyors ütemben forrósodott fel bőröm keze nyomán. Volt benne egyfajta elegancia, szenvedély, ami miatt a félelmeim ellenére is akartam, hogy érezzem. Közelebb hajolt hozzám, végig tartva velem a szemkontaktust, én pedig csak vártam. Vártam, hogy végezzen és újra egyedül hagyjon a vértől és ondótól bűzlő matracon fekve, kihasználtan. Fél kézzel megszabadította magát nadrágjától, végül még nagyobb terpeszbe kényszerített, én pedig hagytam és nem tiltakoztam. Férfiassága hátsómnak feszült, ami egyszerre keltett bennem undort és vágyat. Kíméletlenül nyomult beljebb testembe, én pedig láncaimba markolva próbáltam hangtalanul tűrni a tortúrát. Néma könnyek csordultak ki szorosan összezárt szemeimből, de nem mertem megszólalni. Hiába tette meg velem minden nap ugyanazt, minden alkalommal fájdalmas volt és kegyetlen. Tarkómra fogva feszítette meg nyakam, amin hideg nyelve gyorsan szántott végig, felkészítve bőrömet egy újabb harapásra. Szemeim tágra nyíltak, amikor fogai húsomba mélyedtek majd húzódtak vissza egyetlen pillanat alatt. Éreztem, ahogy meleg vérem lassan csordogál le nyakamon, egyenest az ő ajkaihoz, testem ritmusosan mozgott fel s le, ahogy ő durván mozgott bennem, nem kímélve egy percre sem. Brutális ereje keményen préselt a matracba, én pedig csak tehetetlenül tűrtem mindent. Nem tudtam mennyi idő telt el, de végül meleg magját belém eresztve hagyta el felforrósodott testemet. Percekkel később magamra hagyott újra, a sötét szobában, egyedül a saját véremben fekve, megint csak kihasználva. Beletörődve sorsomba hunytam le pilláim, közben reménykedve, hogy többé nem ébredek fel.

2017. október 4., szerda

Afraid [YoonMin] - Fordítás- Prológus

Műfaj: yaoi, horror
Érintett banda: BTS
Páros: YoonMin
Figyelmeztetés: 18+
Egyéb: fordítás [again.xd] író--> jungboy (wattpad)



Prológus

Talán nem volt normális, mégis, Jimin számára már megszokott volt.

 Egy ember a gardróbban, egy másik pedig az ágy alatt, ez természetes volt neki. 

 A fiú a szekrényben egészen normálisnak tűnt, már ha a kötél által bőrébe égetett sebek, bevérzett, sötét szemek és karmolások valamint apróbb vágások arca mindkét oldalán annak számítanak.

 A neve Jungkook. 

Vele ellentétben, az ágy alatt rejtőző fiatal, kicsit sem volt normális a kinézetét illetően. 

 Ahol alap esetben a szemei fénylettek volna, ott csak két üresen tátongó lyuk sötétellett. Olyan volt, mintha valamilyen eszközzel kivágták volna a helyükről, épp úgy, ahogy korábban bizonyára szépen ívelt ajkait is eltávolították, így kreálva egyfajta maradandó fogas mosolyt arcára. 

Az o neve Taehyung volt. 

Míg Jimin éjjel aludt, egyikőjük sem zavarta álmát, alapjában véve sem beszéltek túl sokat. 

Leginkább csak néha éjszakánként hallani lehetett Taehyung éles sikolyait, de ez sem zavarta a fiatalt. 

Jimin időnként elgondolkozott, hogy vajon mi okból voltak a szobájában. Nem voltak démonok, vagy ehhez hasonló lények, hiszen akkor már bizonyára rég bántották volna őt. Úgy gondolta, mindketten ott ragadt lelkek voltak, akik nem tudták elhagyni ezt a világot. Ez volt Jimin számára az egyetlen logikus magyarázat. 

Akárhányszor beszéltek, akkor sem került túl sok minden szóba. Semmi személyes, maximum csak felszínes társalgás, amit olykor Taehyung hörgései zavartak meg, de a fiúk sosem hagyták el helyüket. 

Jungkook sokszor figyelte Jimin-t, minden mozdulatát szemmel tartva a gardróbból. Ezzel szemben Taehyung szinte sosem mutatkozott. Ha igen, akkor is csak maximum az ágy széléig kúszott ki, hogy onnan figyelje az ágyon pihenőt. 

Jimin szinte már legjobb barátaiként tartotta számon őket, hiszen amilyen messze emlékei nyúlnak, mindig ott voltak vele. 

Még ha ok nem is beszéltek sokat, Jimin mindig kiöntötte nekik szívét, pontosan tudva, hogy azok minden szavára figyelnek

Livin With The D.E.V.I.L. [2Jae] ~ Fordítás~ 8. rész

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life

Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]


*


Jaebum az ágyán fekve várta, hogy Youngjae hazaérkezzen, de ő csak nem jött. 

Miután találkoztak a vidámparkban, többet már nem futottak össze aznap. Már kezdett aggódni, amikor meghallotta a bejárati ajtó nyílását és tisztán kivehetőek voltak a fiatalabb léptei a padlón, utána nyílt és csukódott Youngjae szobájának ajtaja és újra csönd telepedett a házra. 

Tudva, hogy Youngjae biztonságban és épségben otthon van, Jaebum végre képes volt nyugodtan elaludni.


A hétfők voltak Jaebum legkevésbé kedvelt napjai, de esküdni mert volna, hogy ezzel mindenki más is így volt. 

A szíve nagyot dobbant, amikor Youngjae izgatottan rohant el, szó nélkül, és még csak reggelit sem kapott tőle.

- Szarban vagyok.. a vizsgák jövőhéten lesznek. - pánikolt Yugyeom ebédnél. 

Jesszus. Jaebum-nak teljesen kiment a fejéből a vizsgahét, pedig nem engedhette meg magának, hogy megbukjon. 

- Kérdezz meg valami forró csajt, aki majd felkészít - javasolta Jinyoung érzelemmentes arccal. 

Tanár. Ez tökéletes lesz... Jutott eszébe azonnal. 

Youngjae nagyon boldognak tűnt. Az iskolában rendszerint lehajtott fejjel sétált, mindenkit ignorálva, de aznap más volt. Vidáman nevetett a barátaival, Jaebum pedig meglepő mód örült ennek. 

Az órák átlagosan teltek számára, csak nézte, ahogy Youngjae mosolyog ebéd közben, első alkalommal. 

- Milyen érzés az osztály legjobb tanulójának lenni? - vigyorgott Bambam. 

- Semmi különös.

- Biztos nem izgulsz a vizsgák miatt. Mindenki tudja, hogy simán hazavágod a többieket. - kapcsolódott be Jackson is a beszélgetésbe. 

Youngjae-nak eszébe jutottak az áttanult éjszakák, amikor megállás nélkül órákat tanult. Az emlékek, ahogy a párnájába üvöltött olykor a stressz miatt, ahogy csak a rajzolás volt az egyetlen dolog, ami le tudta nyugtatni olyankor. Számára a rajzolás stresszoldó volt, valami olyan, ami egy másik világba tudta vinni.

A művészet volt az álma, de a szülei úgy hitték a rajzolás nem elég jó, azzal nem lehet embereket menteni és nem tud tetőt tartani a feje fölé.

Bele akart kezdeni a saját képregényébe, de fel kellett adnia, mivel a szülei mindenképp azt akarták, hogy orvos legyen belőle. Valami olyat csináljon, amivel embereknek segíthet. 

- Youngjae? - kérdezte Mark aggódó tekintettel, ami azonnal visszarántotta őt a valóságba. 

- Ahh, bocs csak elgondolkoztam.

- Youngjae oppa! -egy csinos szemüveges lány sietett oda az asztalukhoz.

Zavartam pislogott fel, majd bizonytalanul mutatott magára. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy neki szólt.

A lány egy papírlapot nyomott a kezébe, majd beszélni kezdett. - Most lesz egy rajzverseny, a győztes pedig 10.000$ ösztöndíjat kap.. nevezned kell!

Jackson egyetlen pillanat alatt lenyúlta a szórólapot, majd gyorsan áttanulmányozta. - Ezt tuti biztos, hogy megnyered. Nevezni fog. - jelentette ki határozottan.

- Nem, nem fogok. - védekezett azonnal Youngjae.

- Uhm, miért nem? Nagyon tehetséges vagy, a verseny is csak következő hónapban lesz, szóval rengeteg időd van egy mesterműt alkotni. - mondta Bambam, amire mindenki egyetértőleg bólogatott.

Eközben Jaebum a helyről figyelte az eseményeket. Látta, ahogy Youngjae kicsit ideges, majd elnézést kérve kisiet az ebédlőből, egyenesen a mosdók felé.

Azon nyomban felállt és követte a fiatalabbat.

Youngjae meglátta őt a tükörből, mire gyorsan letörölte az arcát.

- Sírsz? - kérdezte aggódva.

- Nem - nézett inkább le a mosdókagylóra.

Jaebum közelebb lépett hozzá, majd kényszerítette, hogy ránézzen. - Sírsz, mi a gond?

- Légy oly kedves és ne tegyél úgy, mint akit érdekel.

- Pedig igenis számít. - felete határozottan. - Ha nem akarsz nevezni a versenyre, nem kell.

Honnan tudta?

- Én akarok, csak nem tehetem.

- Miért nem?

- Mert a szüleim azt várják, hogy orvosira menjek, ne pedig rajzolgassak.

- Tojd le őket. A te döntésed, hogy ha a művészet az, amivel foglalkozni akarsz, akkor csináld.

Youngjae meglepve pislogott rá. A szavak, hallani akarta azokat a szavakat újra.

- Láttam a munkáidat és csodálatosak, ne hagyd elveszni ezt a tehetséget.

Sosem látta még Jaebum-ot olyannak, mégis, az az oldala sokkal jobban tetszett neki.

- Köszönöm, tényleg. Ez nekem sokat jelent - mosolygott rá.

Ott volt az. Az a mosoly, amiért áhítozott Jaebum, hogy külön ő kaphassa. Abban a pillanatban azonnal ölelésébe zárta a fiatalabbat.

Érezte, ahogy Youngjae megfeszül a helyzettől, de egy szempillantással később már az ő karjai ölelték át a derekát.

Youngjae melegsége átjárta őt is, és nem akarta elengedni őt. Azt akarta, hogy az idő álljon meg, hogy úgy maradhassanak örökké, de nem tehette meg, így elengedte.

- Azt hiszem vissza kellene mennem. Köszönöm, még egyszer. - lépett ki Youngjae az ajtón.

Jaebum a mosdó tükrében nézett farkasszemet magával, a gyomrában pillangók repdestek, ahogy a korábbi percekre gondolt. Magának sem akarta beismerni, de érzett valamit Youngjae felé, amit még soha mással nem.

--

hazaérve meleg étel várta az asztalon, Youngjae pedig a kanapén ült, kezében rajztömb és ceruza, közben pedig az ablakon nézett kifelé.

- Hey.

Gyorsan felkpata fejét és újra rámosolygott.

Az a mosoly.

- Szia, csináltam enni ha éhes vagy.

- Mit rajzolsz? - kérdezte Jaebum a rajztömbre mutatva.

- Semmit. Nem jut eszembe semmi, amit rajzolhatnék, ilyen még nem nagyon volt - vonta össze szemöldökét.

- Van egy egész hónapod rá, ne aggódj. Biztos vagyok benne, hogy meg lesz az ihlet ahhoz, hogy alkoss valamit.

- Miért vagy ilyen kedves velem? - kérdezte a fiatalabb a semmiből, de már tudni akarta. Jaebum viselkedés változása összezavarta.

Jaebum mielőtt válaszolt volna, kerülve a szemkontaktust leült az ebédlőasztalhoz. - Hogy érted?

- Hát, eléggé máshogy viselkedsz az utóbbi időben.

- Én csak... csak jobban megismertelek. És emellett istenien főzöl. - nevetett, ami Youngjae-t is mosolygásra késztette.

Volt egy olyan érzése, hogy Jaebum vissza fog váltani a megszokott durva modorához másnap, mert hát nagyon is úgy tűnt, de inkább úgy döntött élvezi ezt a változatát az idősebbnek, amíg az tart.

- Nézd, nem vagyok a legfényesebb diák a suliban és a vizsgák most jönnek... és nem engedhetem meg, hogy bukjak. Szóval amit kérdezni szeretnék, tanítanál engem?

Hát megérkezett. Youngjae végre megértette miért viselkedett vele kedvesen egész nap, egyszerűen csak tanárra volt szüksége. nem azért volt figyelmes, mert fontos volt neki, csak oktatót akart magának szerezni.

Tudhattam volna. Gondolta magában Youngjae.

- Uhm, persze. - egyezett bele végül, hiszen mindig is ilyen volt. Még ha az emberek ki is akarták használni, ő hagyta nekik.