Többet akartam [Jungkook x Taehyung]

Műfaj: au, agnst, horror (?), songfic
Érintett banda: BTS (nincs említve senki)
Páros: Jeon Jungkook x Kim Taehyung (nincs említve senki)
Figyelmeztetés: 18+
Egyéb: ajánlott zene: Animal by Neon Trees Minor Key Version (Chase  Holfelder) 

***

Többre vágytam belőled. Érezni akartam az illatod, a tested melegét a bőrömön, látni, ahogy a könnyeid nedvesen csillogtak szép arcodon. Nem akartam többé a barátod lenni, mert tudtam, hogy akkor csak menekültél volna tőlem, azt pedig nem hagyhattam, én annál jóval többet követeltem tőled.

Minden alkalommal, mikor a szemedbe néztem, úgy láttam nem vagy elégedett velem. Mindig fenntartással közeledtél felém, amibe én beleőrültem, pedig én bíztam benne, hogy majd minden rendben lesz, de ez csak csalfa álomkép volt. 

Újra ott voltam ahol az elején, önmagammal küzdve, ami ellen régen tiltakoztam. A gyógyszerek keményen beütöttek az éjszaka során, szinte már magamról se tudtam, egyedül csak te jártál a fejemben. Tudtam, hogy nem helyes, sőt, törtvényellenes amiket tettem, de én mégis élveztem minden pillanatát. A percek, amiket te szenvedéssel töltöttél,  nekem maguk voltak a mennyország. Úgy éreztem, a felhők közt jártam, felszabadultan, az őrület édes mámorában úsztam.

Azt mondtam, mondj búcsút a jó szívemnek, hisz' már nem létezett többé a régi énem. Megváltoztam, de mindent csakis érted tettem, hát nem láttad? Minden szavamban benne volt a ragaszkodás, a mérhetetlen vonzalom és szenvedély, de neked még sem volt elég. Vak voltál, nem láttál a lelkembe és nem értettél engem soha, így minden baráti pillantásod mélyebb sebet égett belém újra és újra. 

Menekülni akartam az érzéseim elől, ám azok hamar túlléptek rajtam és nem tudtam kontrollálni őket. Valójában már nem is akartam. Az ösztöneim vezérelték tetteimet, akkor sem gondolkoztam, mikor ernyedt testedet vonszoltam le a pincém sötétjébe.

Akkor is te hozzád futott minden gondolatom, hiszen akaratom ellenére is szomjaztam rád, de végre megkaptalak. Hangosan sírtál, amikor a földre kényszerítettelek, ám hiába tiltakoztál én nem engedtelek. Nem tudtam volna elviselni, ha akkor megint ott hagytál volna. A markom durván szorította torkodat, mígnem szemeidből eltűnt minden csillogás s néhány percre a túlvilágra száműztelek.

Mit tettem?

Csak elvettem, amire szükségem volt és te nem akartad megadni nekem. Az tartott életben, hogy rólad ábrándoztam, rólad és rólam. Sosem voltam egy finom ember, viszont az ösztöneim feledtettek velem minden szörnyűséget és csak a mámoros érzést hagyták meg nekem. 

Emlékszem a könyörgő szempárra, amivel térden állva néztél rám, hogy kíméljelek meg. Hűvös mosollyal hallgattam szavaidat, miket halk szipogásod szakított félbe többször, én pedig csak vártam. Akkor bezzeg kellettem neked. Azokban a percekben, mikor az életedért küzdöttél, belém kapaszkodtál volna csak én nem hagytam s leráztam magamról minden jóindulatot, érzelmet és csak a puszta vágy vezérelt. Szép arcodat megannyi mély vágás díszítette az én kezem által, ám az még csak a kezdete volt mindennek. 

Rendszertelen minta szerint haladtam végig minden porcikádon, tisztán éreztem a belőled áradó félelmet pedig én nem akartalak bántani, én csak ösztönből cselekedtem.

Mélyvörös véred festette pirosra a padlót, amitől még inkább mocskos lett az éjszaka. Nem tudtam uralkodni magamon így egyre több és mélyebb sebet ejtettem hamvas bőrödön. Sikítottál a fájdalomtól miközben próbáltál kiszabadulni a bilincsekből, mik szorosan tartották már véres csuklódat. 

Kiabáltál, elhordtál nekem minden rossznak, undorító dolgokat vágtál a fejemhez, de mindvégig igazad volt és ezt tudtam is. Minden mozdulatoddal egyre több véred szaladt ki a sérülésekből, így hamar elájultál, de így csak egyszerűbb volt. Lassan haladtam, minden bőrfelületre finoman véstem bele a monogramom, hogy mindenki tudja kit csaptál be. Kit szédítettél hamis ábrándokkal éjszakákon át és ki volt az, aki végül mindent elvett tőled. Megélezett késem könnyedén szántott a csontodig és már nem ébredtél fel többet. Utolsó perceidben láttam, ahogy a szíved küzdött értem, ám már hiába volt. 

Megkeseredetten ültem melléd a földre, merengve a világon. A tested lassan kihűlt, de még így is szép voltál. Bolondultam érted, hiszen maga a jelenléted volt az, ami magához vonzott. Az első csókodat  is én loptam el s úgy volt helyes, ha az utolsót is én vettem el. Megrepedt, jéghideg ajkaidat ugyanolyan forrónak éreztem, mint a legelső alkalommal. Feltüzelt az érzés, szinte már elfelejtettem, hogy nem létezel többé. 

Egy végső pillantás után gondolkodás nélkül vágtam ki még véres szívedet és tettem a  legelőkelőbb helyre a polcomon. A gyönyörű piros véred lassan csöpögött le az üveg falán, ahogy óvatosan belehelyeztem. Az egyetlen dolog, amire vágytam, végre az enyém volt teljes egészében. Mosolyogva néztem művemet, amit ketten vittünk véghez, miközben szenvedélyesen szerettük egymást. 

***