2017. január 24., kedd

Tattooed Flowers [2Jae] 04. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPÁS, CSAK FORDÍTOM

Youngjae Po.V.:

Miután az egész napot JB-vel töltöttem, úgy éreztem közelebb kerültem hozzá.  Jól éreztem magam és mellette végre önmagam lehettem, nem kellett folyton a tanulás miatt aggódnom. 

Péntek volt, így a fiúkkal kint lógtunk kicsit. A vizsgáknak vége volt, ezért lett egy kis szabadidőm. Még JB sem vitt haza aznap, megmondtam neki, hogy a fiúkkal leszek. 

Még semmit sem kérdeztek, de tudtam, hogy lassan itt az ideje. Amint a parkba értünk és letettük a cuccainkat, Yugyeom volt az első, aki megtörte a csöndet.

- Szóval ki ez a Jaebum és miért nem meséltél róla? - Bambam és Jinyoung egyetértően bólogattak. Sóhajtva ültem, mivel tudtam, hogy ez elől nincs menekvés. 

- Csak egy srác, akivel a múltkor találkoztam, amikor a kávézóban voltunk. - feleltem úgy, mintha nem lenne nagy ügy. 

- Várjunk.. szóval a srác, akivel alig pár napja találkoztál, már haza is fuvaroz téged? - kérdezte Jinyoung, mire csak bólintottam. Gondolom elég furának hangzik. 

- Te nem érzed ezt nagyon bizarrnak? - megráztam a fejem. Őszintén, nekem nem tűnt akkora dolognak. Kedves srác, jól érezzük magunkat együtt, szóval miért ne?

- Choi Youngjae, te aztán nem semmi vagy. - kezdte. - Meghívhattad volna, jó lenne megismerni a szeretődet rendesen. - piszkált. Tényleg jó lett volna, mert nem tudok vele túl sokat lenni. 

- Mire vársz még? Mondd  neki, hogy csatlakozzon hozzánk. - komolyabbnak tűnt, de még mindig mosolygott. Bólintottam, igazán meg akartam hívni. 

A többiekkel vagyok, és szerintük jó ötlet lenne
meghívni téged is, hogy velünk legyél.

Jaebum:
Tényleg? Hát, nincs most dolgom, úgyhogy megyek. Hol vagytok?

A sulimhoz közeli parkban.
Akkor nemsokára. ((:
 

Kinyomtam a telefonom és újra a zsebembe süllyesztettem.- Nemsokára itt lesz. - rámutattam Bambam-re.
- Ne hozz kínos helyzetbe.

;

Úgy negyed órával később meg is jelent. Integettem neki, mire odajött és mellettem foglalt helyet.

Bambam volt az első, aki beszélni kezdett. - Hali Jaebum, én Bambam vagyok, jó hogy végre normálisan is találkozunk. Múltkor azt hittem el fogod rabolni a mi Youngjae-nket. - vigyorgott. Komolyan, ez a gyerek.

JB csak kuncogott Bambam fura szövegén. - Örülök, hogy megismerhetlek Bambam. 

Jinyoung és Yugyeom is bemutatkoztak Jaebum-nak. Kicsivel később JB telefonja csörögni kezdett, elnézést kérve állt fel és ment odébb.

- Szóval.. nem annyira rossz. -  szólal meg Jinyoung, mire én csak megforgattam a szemem. Azt gondolták, hogy majd vagy túl jó vagy túl rossz fiú lesz. Pár perccel később Jaebum visszajött hozzánk.

- Csak egy barátom volt. - mondta, majd folytattuk a beszélgetés, amikor erőteljes hangokat hallottunk. A hangok közelebb jöttek és JB nevét kiabálták. Ránéztem, ő meg csak fejcsóválva sóhajtott, egy mosollyal az arcán. 

A négy fiúból álló csapat már odaért, JB pedig felálllt. - Mi csináltok itt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. 

Az egyik srác, akinek platina szőke haja és rengeteg tetoválása volt válaszolt. - Jöttünk kosarazni. - vett elő egy kosárlabdát, amit eddig észre sem vettem, hogy nála volt. - Na és te?

- Én velük vagyok. - mutatott ránk, mosolyogva. A szőke felénk nézett, kicsit összezavarodva. Hát igen, mi nem nagyon illetünk bele a képbe, ez tény. 

- Hello..öhm.. én Youngjae vagyok, ők meg a barátaim Jinyoung, Bambam és Yugyeom. A srácokra néztem, Jinyoung teljesen elbambult, csak a szőkét figyelte.

Nagy mosollyal nézett rám. - Szia, én Mark vagyok. - mutatkozott be. - JB barátja vagyok, velük együtt, ők Jackson, Taeyong és Ten. - barátságosnak tűnt, így talán mégsem lesz olyan kínos. 

- Kosarazni fogunk, nincs kedvetek beállni? - kérdezte. Én megráztam a fejem, nem vagyok valami jó a sportokban, inkább csak nézem. 

A kosárpályához mentünk, én és Jinyoung leültünk, míg Bambam és Yugyeom beleegyeztek, hogy játszanak, JB-vel együtt. 

Lejátszottak néhány menetet, mielőtt leültek volna hozzánk, levegőért kapkodva, izzadtan. Jaebumra néztem, aki abban a pillanatban törölte meg az arcát a felsőjével, megmutatva mellkasát. Oh, istenem...

;

- Nos, örülök, hogy megismertelek titeket, jófejek vagytok, úgyhogy akár lóghatnánk együtt máskor is. - integetett Jackson, ahogy elindult. 

- Nekünk is indulni kellene, kezd későre járni. - kezdte Yugyeom. - Youngjae, elvigye...

- Hazaviszem, ne aggódj. - szakította félbe JB. Én csak mosolyogva vállat vontam, azt hiszem JB-vel tartok. 

Elváltunk a többiektől, ahogy a motorhoz sétáltunk. 

- Lenne kedved inkább hozzám jönni? Péntek van, maradhatnál egy kicsit tovább, nem?

- Akkor meg kell mondanom a szüleimnek, hogy valamelyik fiúnál maradok. - mosolyogtam, majd felszálltam mögé és elindultunk a házához.  


2017. január 19., csütörtök

Tattooed Flowers [2Jae] 03. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDITAST, NEM LOPAS, CSAK FORDÍTOM!

Youngjae Po.V.:

Ebédnél a fiúkkal ültem együtt, csöndben fogyasztva az ételt, míg ők azt tervezgették mit csinálnak suli után es hasonlók. Mehettem volna velük, de a mai nap otthon kell maradnom.

A szüleim szigorúak, nem mehetek sehová sem, mivel a vizsgák jönnek, ők pedig jó eredményeket várnak el tőlem. Egyedüli gyerek vagyok, úgyhogy elég nagy a nyomás rajtam, hogy sikeres legyek.

Zsebemből előhúztam a telefonom, amint éreztem, hogy rezeg. Felnyitva egy üzenet fogadott, ami mosolygásra késztetett.

Jaebum:

Hey :) mit csinálsz?
Semmit, csak a haverokkal ebédelünk.:/ Te?

Az unalmas, nem? Én se csinálok semmit, gondoltam szórakoztathatnál.

Mosolyogva néztem a telefonom, mikor is megéreztem, hogy néznek. Feltekintve senki sem beszélt. Mindannyian idegesítő és kíváncsi mosollyal bámulták rám.

- Szóval...ki az? - szólalt meg Jinyoung. Tudták, hogy meleg vagyok, így nem kellett rejtegetni előlük. Elpirulva forgattam meg szemem és néztem le újra.

- Senki, csak egy baráttal beszéltem. - nem hazudtam, tényleg egy baráttal csevegtem. 

- Ahha...persze. - szarkasztikusan, szem forgatva mondta. Az ebédet a csengő szakította meg, lenézve a telefonomra jutott eszembe, hogy nem válaszoltam neki, így gyorsan írtam, hogy ne késsem óráról sem.

Bocsi a késői válaszért, a többiekkel beszéltem.
Mennem kell, az ebednek vége, ideje órára menni. ):

Sóhajtva nyomtam meg a küldés gombot, majd összeszedtem a cuccaimat, a szemetet kidobtam és elindultam órára.

;

A csengő megszólalt, jelezvén a tanítás véget, én pedig kisétáltam az épületből. 

Sok diák ácsorgott kint, vagy futott, így én is odanéztem mire figyeltek fel ennyire. Amint megpillantottam mi az, kikerekedett szemekkel bámultam.

Ott állt JB, feszes fekete nadrágban, piros ingben. Az ujjak feltűrve, megmutatva tetoválásait, ahogy szokta. Motorjának dőlve állt, karba tett kézzel, meg kell mondjam, csak állt, mégis nagyon jól festett.

Amint észrevette engem, elmosolyodva indult meg felém. Az emberek nézték minden mozdulatát, sutyorogtak ahogy elment mellettük, a srácok is nagy szemekkel lestek rám. Hogy fogom én ezt kimagyarázni. Amikor tegnap mondta, hogy ma elvisz, nem gondoltam volna, hogy pont, az iskolában fog jönni.

- Végre kint vagy. - mondta, ahogy odaért hozzám, még mindig mosolyogva. Éreztem, ahogy a fiúk még mindig engem néznék. -Oh ők kik? -kerdezte Jinyoung, BamBam és Yugyeom felé mutatva.

- Oh, ők a.. - kezdtem, de BamBam közbeszólt.

- Youngjae barátai vagyunk. - felelte jó hangosan. - De te ki vagy? - kérdezte óvatosan.

- Szintén Youngjae barátja, Im Jaebum. - válaszolt. Jinyoung és Yugyeom még mindig csak nézett, de ezúttal őt. Basszus, jó sok mindent kell elmagyaráznom. 

- Szóval Youngjae...- fordult felém JB.- Akkor hazamegyünk? - bólintottam, majd a fiúk felé fordultam, kínosan integetve nekik. Elindultam JB motorja felé, ahol ő már várt. 

Odaadta a sisakot, majd fel is vettem. Amint felmásztak mögé, éreztem a tekinteteket magamon, már most tudom, hogy a suliban holnap csak ez lesz a téma. 

Ahogy első alkalommal is, JB berúgta a motort, én pedig hátranéztem barátaimra, akik még mindig csak bambán álltak és engem néztek. Ki fognak kérdezni, ez egyszer biztos. 
 
JB lassan elindult, ahogy kihajtott a parkolóból, majd felgyorsított. Elhaladva az iskola előtt, majd számomra ismeretlen utcákba fordult be, végül egy kicsit sem ismerős ház előtt állt meg.

Leállította a motort, a kulcsot is kivéve belőle. Egy percig még ott ültem, összezavarodva mielőtt leszálltam volna és levettem volna a sisakot, majd JB is követett, kivéve, hogy rajta nem volt bukó.

- Hol vagyunk? - kérdeztem, mivel ez nem az én házam volt, azt hittem majd hazavisz.

- Az én házam, gyere, menjünk. - lökte meg karomat jelezve, hogy kövessem. Kinyitva az ajtót és besétálva egy nagy nappaliban találtam magam. Követtem a kanapéhoz és leültem.

- Mit csinálunk itt? Haza kell mennem. - kérdeztem újra, a szüleim idegesek lennének, ha késnék.

-Sietsz? Hazavihetlek, ha szeretnéd, csak gondoltam egy kicsit lóghatnánk együtt. - kezdett felállni, de visszatoltam.

- Szeretnék maradni, de a szüleim szigorúak, ahogy már mondtam. Azt akarják, hogy tanuljak a vizsgáimra. - sóhajtottam, igazán maradni akartam, egy kicsit vele lenni. Többet megtudni róla.

- Mutasd a telefonod. - nyújtotta ki a kezét.

- Mmi? 

-Mutasd. - még mindig kétkedve, odaadtam neki miután feloldottam. Megnyomott pár dolgot, majd írt valamit mielőtt visszaadta volna. 

A képernyőre nézve a szüleimmel váltott üzeneteket láttam.

Egyik barátomnál tanulok, nem megyek túl későn, megígérem.

Apa: Oké fiam, dolgozz keményen.

Ránéztem, ő meg csak mosolygott. 

- Még mindig haza kell menned? - kérdezte. Elmosolyodtam, majd megráztam a fejem. Örültem neki, hogy miatta megúszhatok egy napnyi tanulást. Szükségem volt egy kis szünetre, JB-vel lenni pedig jó időtöltésnek tűnt.

- Nem hiszem el, hogy hazudtam nekik. Sose csináltam még ilyet, istenem. Mi van, ha rájönnek? - kezdtem pánikolni, de egy kart éreztem meg a vállamon.

- Nyugi, nem fognak rájönni, oké? Ne aggódj. Csak írj valamelyik srácnak hogy fedezzen téged és ta-da, meg is oldottad.

Annyira kevés ideje ismerem ezt a srácot, mégis, már arra is rávett, hogy hazudjak a szüleimnek. Wow.
Csak megráztam a fejem, rá mosolyogva mire csak vigyorgott.

- Rendben, szóval, éhes vagy? A pizza hogy hangzik? - kérdezte.

- Kérlek...éhen halok! - feleltem szinte kiabálva, amin ő csak nevetett.

- Éhes, mi? - önelégülten nézett engem, zavarba ejtő tekintettel. Csak bólintottam, nem tudván mi jár a fejében.

- Az iskolai kaja még ha magán iskola is, sulis koszt, ami valljuk be, undorító. - újra nevetett, majd fejét rázva elővette a telefonját, hogy rendeljen.



2017. január 15., vasárnap

Tattoed Flowers [2Jae] 02.rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: - nincs - 
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!! 

Youngjae PoV.:

Már lassan vége az iskolának, szerda van, így lassabban telik az idő. A hét közepe mindig olyan, mintha megállna minden. Még tíz perc volt csengetésig, de mivel én már végeztem az órai teendőkkel, ezért a fejemet a padon pihentettem addig és szabadjára engedtem a gondolataimat.

Tegnap este, amikor hazaértem, se anya se apa nem vette észre a késésemet, mert náluk voltak a barátaik. Az ágyamban feküdve játszottam le az aznap esti eseményeket.

Hogyan találkoztam azzal a sráccal, akik majdnem elvittek, hogyan mentett meg ,,JB" és hogy mi lett volna, ha nem tűnik föl.

A fiúknak nem mondtam el mi történt, mert úgyis csak aggódtak volna és nagy zűr kerekedett volna belőle, ráadásul mindig rajtam lenne a szemük ezentúl.

Egyetlen dolog zavart nagyon, JB karaktere. Ki volt ő, és miért volt olyan kedves? Kirázott a hideg, ha csak arra gondoltam, mi lett volna, ha nincs ott.

A csengő hangja rántott vissza a gondolataimból, megfogtam a táskám és lassan elindultam kifelé az épületből. Hívhattam volna sofőrt, de mint már említettem, szeretek sétálni és távol lenni a házunktól.

Séta közben egy motorszerelő üzlet mellett mentem el, mire hirtelen JB arca villant fel előttem, szinte észre sem vettem és egy pillanat alatt a földön ültem. Felnézve megláttam a fiút, aki alig pár perccel ezelőtt az eszemben járt.

- Eh, megint te? Nem megmondtam, hogy maradj távol a város ezen részétől? - lenézett rám, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.

- B..bocsánat... nem tudtam merre jár..- mondtam, de halk kuncogása félbeszakított. Én még mindig a földön ültem, ő pedig engem nézett.

- Kölyök.. - állt meg egy pillanatra. - Semmi baj, nem foglak bántani. Szóval.. elfogadod a kezem, vagy mi lesz? - bólintottam, majd megfogtam a kezét és felhúzott.

- Rendben vagy? Nem sérültél meg? - nézett végig rajtam fentről le, mire én csak megráztam a fejem, szinte meg sem éreztem az esést.

A megjelenése elég rémisztő volt. Tetovált karok, az arcában és fülében piercingek, hosszabb, sötét haj, magas alkat, de a tekintete megtévesztő.

Talán nem ismerem még eléggé, de abból, amit tudok róla, igazán kedves. Már fordult volna, hogy elinduljon, de gyorsan karja után kaptam.

- Kö..köszönöm, a múlt estit..Nem tudom mi történt volna, vagy mit csináltam volna, ha nem mentesz meg. - mondtam hátának és elengedtem a karját.

Lassan megfordult, a szemembe nézve egy meleg mosollyal.

- Semmi gond, nem tudom mit csináltál azokkal a fiúkkal, de nem érdemled meg, amit ők akartak. Csak legyél óvatos, oké? - még mindig mosolygott, de a szeme nyugtalan volt egy pillanatra.  - Ha nem gond, akkor megkérdezném, hogy mit keresel ezen a környéken? Nem tűnsz idevalósinak. - mutatott egyenruhámra. - A múltkori eset miatt, nem kéne félned, hogy erre járj?

Logikus kérdést tett fel, főleg az utolsó.

- Nem gond, és igen, igazad van. A közeli magániskolába járok, és ez az út, amerre haza szoktam menni. - megálltam egy pillanatra, mielőtt folytattam volna. - Tegnap este sötét volt, és belebotlottam abba a srácba, ami gondolom felidegesítette.

Csak rám nézett, majd lassan bólintott. - De akkor is, ez a környék veszélyes. Nincs valaki, aki hazavigyen suliból? - kérdezte.

Bólintottam. - Van, aki hazavinne, de nem sietek haza. Szeretek gyalogolni, messze a háztól és kieszellőztetni a fejem, elengedni a stresszt. - sóhajtottam halkan. Nem tudom miért mondom el neki mindezt. Persze, megmentett engem, de mégiscsak egy idegen. Mondják is, hogy az idegen veszélyes. Valami oknál fogva, kellemesen éreztem magam mellette.

- Akkor sem gondolom, hogy egyedül kéne sétálnod erre. Gyere, hazakísérlek. - csak néztem őt, sokkolva, hogy mennyire törődik velem.

- Nem ke.- kezdtem, de félbeszakított.

- Nem hagyom, hogy egyedül sétálj, oké? Nem akarom látni, hogy valaki, aki ilyen ártatlan megsérüljön, szóval menjünk. - bólintottam, hiszen nem volt értelme a vitának, úgy tűnt, ő már eldöntötte.

Őszintén szólva, jobban is éreztem magam. A tudat, hogy nem kell egyedül hazagyalogolnom a város ezen részén. Amint elindultunk, beszélni kezdett.

- A nevem egyébként Jaebum, de hívhatsz JB-nek. - mutatkozott be, utána pedig én is.

- Oh, az enyém Youngjae.- kinyújtottam a kezem, hogy kezetfogjunk, de ő csak kuncogott.

- Ez aranyos, de általában azzal fogsz kezet, akivel csak most találkoztál. De örülök, hogy megismerhetlek, Youngjae. - mosolygott kedvesen rám.

Ahogy lassan sétáltunk a házunkhoz, sokat beszéltünk, mesélt magáról is. Még csak tegnap találkoztam vele, mégis, kellemesen éreztem magam vele.

Amint hazaértünk, tovább mosolygott. - Itt vagyunk, igaz? - bólintottam, kicsit szomorkásan, hogy a rövid beszélgetésünknek vége is szakad.

Mosolygott, majd beleborzolt a hajamba. - Ne szomorkodj, holnap is hazajövök veled, vagy elhozlak, ha visszakapom a motoromat, oké? Élveztem a beszélgetést, szóval lóghatnánk együtt valamikor. - amint ezeket mondta, elmosolyodtam és megint felnéztem rá. Összeszedtem a bátorságomat, hogy megkérdezzem.

- El..elkérhetem akkor a számodat? Mármint nem kötelező, meg semmi, csak jó veled beszélgetni. - lenéztem, éreztem, ahogy arcom ég. Hallottam a kuncogását, ami miatt még inkább kipirosodtam.

- Persze. - vette elő a telefonját és a kezembe adta. Zavarodott tekintettel néztem fel rá. - Írd be a számodat.

A névjegyzékébe menve, úgy kapcsolatot nyitottam, majd beírtam a nevem és a számom. Ezután küldtem egy üzenetet magamnak, így megadva a számát, majd visszaadtam a telefont.

- Akkor találkozunk holnap? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Oké, akkor hát holnap.- integetett, ahogy elindultam befelé.

Beérve találkoztam apával.

- Szervusz, fiam. - mosolygott. Apám jó ember volt, csak szigorú, de anyám sokkal rosszabb volt.

- Szia apa, a szobámban leszek. Tanulok, holnap lesz egy dolgozatom. - csak mosolyogva bólintott, én pedig fölmentem az emeltre a szobámba. Leültem az asztalomhoz és csak gondolkoztam.

wow.

Mi folyik itt. Összebarátkoztam egy sráccal, akit alig két napja ismerek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bizarr ez az egész. Furcsa mód, ennek ellenére nem féltem. A beszélgetés miatt, amíg sétáltunk, úgy érzem megismertem.

A teljes neve Im Jaebum, tizenhét éves. Kirúgták a középiskolából, de van állása, egy kávézóban dolgozik, emellett pedig a motorszervizben, ahol ma belebotlottam.

Sóhajtva túrtam hajamba és dörzsöltem meg a szemeimet. Miért jár ennyit a fejemben? Alighogy találkoztam vele, mégis a gondolataim körülötte forognak.

Furcsa, de ez tetszett. Kedves, legalábbis, amit eddig láttam belőle ezt mutatja, azonnal kellemes volt a társasága, még ha a kemény külső kissé riasztó is. A gondolatra, hogy egy új barát lehet, elmosolyodtam.

Megfogtam a táskám és letettem az asztalom mellé. Hát, ideje tanulnom.









2017. január 12., csütörtök

Tattooed Flowers [2Jae] - 01. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Szereplők: Im Jaebum (Got7)  Choi Youngjae (Got7), Mart Tuan (Got7), Jackson Wang (Got7), Park Jinyoung (Got7), Kumpimook Bhuwakul a.k.a BamBam (Got7), Kim Yugyeom (Got7), Tao (EXO)
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: - nincs - 
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!!

Youngje Po.V.:

Az óra végét jelző csengő. Az iskola diákjai mind elindulnak, én és legjobb barátom Jinyoung pedig eldöntöttük, hogy elmegyünk enni valahová barátaink, Yugyeom és Bambam társaságában. Az iskolai koszt borzalmas, így nem ebédeltünk aznap.
Mindannyian ugyanabba a magániskolába járunk. Tudod mi jut eszükbe az embereknek amikor egy diák magániskolába jár? Pénz.
 Nem fogok hazudni. Mindegyikőnk jómódú családból való, van, aki, mint én, egy egész cég várományosa. Ez azt is jelenti, hogy kiváló jegyeket kell szerezzek, különben bajban lennék, amiért,,szégyent hozok a család nevére". Szóval ha eddig nem lett volna világos, kitűnő tanuló vagyok.
Ennek ellenére mi nem a mások sztereotípiái szerint élő gazdag és kitűnő diákok voltunk. Ugyanúgy szerettünk hétköznapi dolgokat csinálni, mint a többi tinédzser. Együtt lógni, videó játékokat játszani, stb. Ha valaki kitűnő, nagy segítség lehet később, de inkább csak a család miatt tanultunk jól. Legalábbis az én részemről.
A szüleim nagyon szigorúak voltak, abban, hogy mit csinálhatok és mit nem és mit kell elérnem. Jófiúként mindent megtettem. Persze, nem minden volt jó nekem, amit mondtak. Viszont ha a szülők boldogok, akkor Youngjae is.
A barátaim és én éppen a város egy ismeretlen részében sétálunk, persze ezt megelőzte a szülői engedélykérés. Mostanra már mind éhesen voltunk, így amikor az első kávézót megláttuk, egyből bementünk. Nem foglalkoztunk azzal, hogy hol van, amíg meg tudtuk tölteni korgó hasunkat.
Amikor kinyitottuk az ajtót, a friss kávé erős illatát éreztük, ami igen megnyugtató volt. Végignéztük a menüt, és szerencsére találtuk olyat, amivel gyorsan elmulaszthatjuk az éhségünket. Ugyanazt rendeltük, a legegyszerűbbre törekedve.
Én és Jinyoung a kasszánál álltunk sorba, míg BamBam és Yugyeom asztalt foglaltak nekünk. Jinyoung leadta a rendelést, én pedig kiszámoltam a megfelelő összeget a rendelt ételekre.
Visszamentünk az asztalunkhoz, mivel az étel még nem készült el, elkezdtünk beszélgetni. Semmi komoly témánk nem volt, csak a szokásos dolgok. Én többnyire csöndben maradtam, amíg ők a táncpróbákról és a következő fellépésükről beszélgettek.

Nem sokkal később, amikor megérkezett a rendelés, éreztem, hogy valami rezeg a lábamnál. Elővettem a telefonom, amin megjelent egy üzenet, a szüleimtől.

,,Apa: Ideje lenne hazajönnöd, tanulnod kell."

Felsóhajtottam, ahogy begépeltem az üzenetet miszerint nemsokára otthon leszek. Megmondtam a többieknek, hogy mennem kell, majd elköszöntem tőlük mielőtt kiléptem volna a kávézóból.

Hívhattam volna sofőrt, hogy vigyen haza, de az egyet jelentett volna azzal, hogy sokkal rövidebb idő alatt érek oda, és egyébként is szerettem sétálni. Egészen sokáig mentem, mire feltűnt, hogy ismeretlen környéken járok. A nap már lemenőfélben volt, ezzel még ijesztőbbé varázsolva a helyet. Gondolataimból egy az enyémnek ütköző mellkas zökkentett ki, én pedig elterültem a földön. Még mindig a ott ülve fölnéztem, egy teljesen ismeretlen srácot láttam magam előtt. Feltűnt, hogy nagyon furcsa a nézése, nem mellesleg nem is egyedül volt.

Fölém magasodva nézett le rám, egy apró mosollyal a szája szélén, én pedig inkább azonnal talpra álltam és már indultam volna el, nem foglalkozva azzal, hogy leporoljam magam, de egy erős kar nem engedett.

 - Hova mész szépfiú? - kérdezte ugyanazzal a mosollyal egy kis játékossággal a hangjában. - Azt gondoltad csakúgy elmehetsz ezután egy ilyen helyen? - már épp közelebb húzott volna magához, amikor a nyomás eltűnt a karomról.

- Hagyd békén, Tao.. - egy új hang szólalt meg. - Nem tudnád elengedni szegény gyereket? Látszik, hogy nem idevalósi. - a hang egyre csak közeledett. A Tao nevű, aki eddig fogott csak halkan kuncogott rajta.

- Húzz el.. Nem a te dolgod JB. - A JB nevű mellettem állt meg, halk sóhajtást eleresztve.

- De a te dolgod sem. - szólt, majd karomnál fogva kezdett magával húzni arrafelé, amerről jött. A Tao nevű még kiabált egy sort, de JB csak legyintett egyet szabad kezével és tovább húzott magával. Végül elengedett és a szemembe nézett. Ha azt mondanám, nem féltem, hazudnék. Azt a lehetőséget, hogy elfussak, gyorsan föladtam, tanulva az előbbiekből. Továbbra is nézett, de ezúttal meg is szólalt.

- Jól vagy? - kérdezte. Nagyon komolynak tűnt, olyan arckifejezése volt, mint aki képes lenne most azonnal megölni valakit, mégis előbb jóllétem felől érdeklődött.

- I..Igen, most már..köszönöm.. - motyogtam, még mindig félve, még ha ez az ember meg is mentette az életem. Végre rá mertem nézni, kicsit alaposabban is szemügyre véve. A haja sötét volt, talán barna, vagy fekete, egy sötét hosszú ujjút  viselt, feltűrve, megmutatva karját, ami tele volt tetoválva.


- Hol laksz? Hazaviszlek. - indult egy motor felé, amit eddig észre sem vettem. Nincs az az isten, hogy én felüljek oda.

- Nem..nem, megoldom. Hazajutok egyedül is. - dadogtam, közben fejemet csóválva, karommal együtt magam előtt. Visszafordult, üres ábrázattal. felült a motorra, majd be is indította azt.

- Csak szállj fel. Abból amit láttam az előbb, könnyen bajba sodrod magad. - vett elő egy bukósisakot, felém tartva, hogy vegyem fel.Beletörődve sóhajtottam, és elvettem tőle.

- Gyerünk, szállj fel. Nem harapok.- egy percig még hezitáltam, mielőtt felmásztam volna mögé, majd megmondtam a címemet.

- Karold át a derekam erősen, ha nem akarsz leesni persze.. - Ugye nem kell mondanom mennyire kínosnak éreztem a helyzetet? Átölelem, az ujjaimat is összefontam, akármennyire is fura volt, nem volt rajta a motorról való leesés a bakancslistámon. Ahogy beindította, a motor kiköpött egy adag füstöt, és megremegett alattam. Nem tudom mit csinált, de sikeresen a frászt hozta rám. Lassan elindultunk a parkolóból, addigra a Nap már teljesen lement, csak sötétséget hagyva nekünk. Nem tel sok időbe, mire gyorsítani kezdett, már mondhatni megszoktam, de azért még félelmetes volt. A szél erősen csapódott arcomba, mégis kellemes volt egy egész kicsit.

Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Eddig létemben a szüleim nagyon vigyáztak rám, nem engedtek el késő estig, maximum akkor, ha egyik barátomnál aludtam az este.

Fel sem tűnt mennyi ideje jövünk, csak azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk, a sisak még mindig a fejemen, rátapadva testére. Gyorsan eltoltam magamat és azonnal le is szálltam a járgányról. A bukósisakot levéve igazgattam a hajam, hogy nem-e olyan, mint egy madárfészek, mielőtt visszaadtam volna neki.

- Köszönöm, hogy elhoztál, meg hogy megmentettél azoktól a fiúktól..- kezdtem egy apró mosollyal számon.
- Nem nagy ügy kölyök, csak próbálj meg távol maradni attól a környéktől, jó? Nem leszek mindig ott. - beindította a motort, majd lassan elindult. - Még látjuk egymást! - szólt, majd felgyorsított és eltűnt a távolban.

Még ott álltam pár percig, mielőtt realizáltam volna, hogy sietnem kéne. Beütöttem a kódot, kinyílt a kapu én pedig siettem be a házba. Nem akartam, hogy megszidjanak, amiért későn érek haza.



2016. december 13., kedd

Sweeter than sweet

Műfaj: oneshot, yaoi, fluff, egyperces
Érintett banda: B.A.P
Páros: Jung Daehyun x Yoo Youngjae
Korhatár: -nincs- [de ritka az ilyen ;) ]
Egyéb: -



Daehyun Po.V.

Lehetséges, hogy valaki néhány napos ismeretség után úgy vágyjon egy másik emberre, mintha élni sem tudna nélküle? Mintha magához láncolta volna egyetlen pillantással, egyetlen mosollyal, amitől azonnal elfelejti minden gondját? Velem megtörtént.
      Pár nappal ezelőtt egy kávézóban jártam, sose ültem még be, pedig szinte minden héten elmentem mellette. A hely nem túl nagy, majdhogynem el is tűnik a sok épület között, ám én mégis betévedtem és nem bántam meg.
Az asztalra tett lapot nézegettem, hogy mit igyak, amikor is egy árnyék vetült fölém, majd egy kedves hang szólított.
- Mit hozhatok?- kérdezte a fiú egy barátságos mosoly kíséretében, ahogy ránéztem. Mogyoróbarna szemei szintén mosolyogtak, igazán vidám volt ahogy belenéztem. Egy rövid ideig meg sem tudtam szólalni, csak néztem felfelé rá bamba vigyorral az arcomon. Kívülről elég mókásan festhettem, de ez sem érdekelt. Újra megkérdezte, mire megpróbáltam összeszedni szétszaladt gondolataimat és végül egy forró csoki mellet döntöttem. Előhúzta a zsebéből a kis noteszt, közben halkan kuncogva írta fel rá a rendelésem, aztán sarkon fordult és elment a pult mögé. Én meg csak néztem. Figyeltem vékony alakját, a mosolyát, ahogy bolondos mosollyal megrázta haját, hogy az rendbe álljon. Eddig is tisztában voltam a saját identitásommal, de korábban még nem volt rám ekkora hatással senki sem, ami igazán furcsa. Persze, mindenkit jól megnéztem, de nem találtam még kedvemre valót. 
- Itt is van a forró csokid.-gondolataimból az ő hangja rántott vissza, miután megint csak hülye gyerek módjára némán pislogtam rá. Mit mondhattam volna? Újból kuncogott, nyilvánvalóan rajtam, amit meg is kérdeztem.
- Mi olyan vicces rajtam?-néztem bele sötét szemeibe. 
- Semmi semmi... azt hittem már megnémultál.-mosolyog rám kedvesen.
- Csak...elgondolkoztam. -iszok bele az italomba. Mivel még mindig mellettem áll, felnézek rá. -Daehyun.-nyújtom felé kezemet, hogy illően bemutatkozzak. Megint csak nevetett, de megfogta a kezem, ami az enyémmel ellentétben igazán puha volt.
- Youngjae..de szólíthatsz csak Jae-nek, ha szeretnél.
- Öhm..nem ülsz le?-kínáltam hellyel a velem szemben lévő székre mutatva. Egy pár pillanatig csak állt egyik lábáról a másikra, láthatóan nem tudott dönteni. - Nyugi, nem fognak kirúgni érte..
- Hát jó..de ha a főnököm rajta kap a naplopáson, te magyarázod ki.- fenyegetett meg rám bökve ujjával, majd letette a hátsóját az ülésre.
- De nem fog. - bizonygattam tovább, majd újra a csokimba ittam.- Egyébként...finom a forró csokitok.-közlöm vele halkan. Fülei elvörösödnek, ahogy megdicsérem, gondolom ő készítette.
- Reméltem, hogy ízleni fog...én imádom.-vigyorog rám és végre a szemembe néz. Egészen sokáig beszélgettünk, annak ellenére, hogy bármelyik percben lebukhatott volna. Reméltem hogy arra nem kerül sor és még élvezhetem a társaságát, de sajnos mennie kellett, valakinek mégiscsak ki kell szolgálnia az újabb vendégeket. Megígértettem vele, hogy legközelebb is leül velem és megiszunk valamit. Nem akartam rányomulni, de megláttam benne valamit, ami annyira vonzott hozzá. 
A következő alkalom a másnap volt, hiszen muszáj volt látnom. Éjszaka sokat forgolódtam, folyton az édes mosolya járt a fejemben, ahogy nevetett és ahogy elpirult szinte minden mondatomra. A kávézóban egyből az előző napi helyemre ültem le és vártam mikor fog megjelenni. Sokat kellett várnom, hiszen mások is voltak rajtam kívül, akik mind Youngjae-re vártak. Végül hozzám id eljutott, kezében csésze forró kávéval, amit nekem hozott. 
- Youngjae..-néztem rá amikor leült velem szemben. - Lenne kedved eljönni velem valahova? - nagyon reméltem, hogy igent fog mondani, mert akkor jobban megismerhet. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna, engem pedig az őrületbe kergetett a várakoztatással.
- Uhm...nem is tudom.. talán..talán igen. - mosolyodott el a végére, megadva nekem a boldogságot. Miután megbeszéltük a részleteket jöttem rá, hogy mennyire is parázok a randitól. Nem tudtam mit vegyek fel, hogy nézzek ki, hogy viselkedjek. Teljesen össze voltam zavarodva, így felhívtam egy olyan embert, aki biztos, hogy a segítségemre lesz.
- De hyuuung...segíts nekem! - esdekeltem a telefonba aznap este.
- Nem hiszem el, hogy képtelen vagy felfogni, hogy nem kell ezen aggódnod. Vegyél fel valami egyszerűt és viselkedj úgy, ahogy amúgy is szoktál. A bunkó éned azért hagyd otthon, ha meg akarod nyerni...
- De biztos? Miben menjek? Hogy csináljam? - kérdezgetem tovább, szinte látom magam előtt, ahogy forgatja a szemeit a bénázásomon.
- Ahh...jó. Átmegyek..de soha többet! - jelenti ki határozottan, amitől én azonnal lenyugszom. Himchan segíteni fog, ebben ő a profi.
Mindössze egyetlen órát kell rá várnom, míg átér hozzám és nekikezdünk a beszélgetésnek.
- Tehát..mesélj nekem erről a srácról.- ül le az ágyamra mosolyogva. Látja rajtam mennyire oda vagyok érte.
- Hát...a kávézóban dolgozik...iszonyatosan kedves és jóképű. Youngjae-nek hívják, és isteni forró csokit készít...- merengek el az emlékben. Szinte újra érzem az ízét annak a csodának. - Angyali hangja van, szép a mosolya...és azt hiszem...azt hiszem. Vagyis nem. Tudom. Tetszik nekem. - vigyorgok, mint egy idióta.
- Én is kedves és jóképű vagyok, angyali a hangom is és a mosolyom sem utolsó.. - feleli nevetve.-mégsem szerettél belém...mi fogott meg benne?
- Yaaa, de neked ott van az az agresszív Yongguk, nem is értem hogy bírod a fejét...
- Mert szeretem, te lökött. Ahogy te is beleszerettél Youngjae-be. Gyere, keressünk neked valami ruhát.-fogja meg a kezem, és lépked a szekrényemhez. Egy mintás póló és egy egyszerű világos farmer mellett dönt, hozzá illő pulcsival, tekintve, hogy tél van és anélkül fáznék. Nyakláncot is választ nekem és minden egyebet, amire szükségem lehet. Késő este megy csak el, hiszen órákig beszélgettünk az ő kapcsolatukról, valamint rólam is, plusz rávett, hogy fessük be a hajam is, így jóval világosabb lett a hajam. Ő a legjobb, ezt el kell ismerni.
Másnap nem megyek be a kávézóba, mert csak este találkozunk és a kinézetemet meglepetésnek szánom. Amikor zár a hely, én már ott várom a sarkon, teljesen felöltözve, követve Himchan utasításait, miszerint viselkedjek természetesen. Mégis, a szívem szaporán ver, ahogy meglátom barna haját az ajtóban, ahogy kisétál. Előrébb lépek, hogy észrevegyen, mire szája aranyos mosolyra húzódik.
- Azt hittem már nem is jössz.
- Ugyan..miért ne jöttem volna? Na? Mit szólsz az új hajamhoz? - kérdezem vigyorogva. Kicsit oldalra billenti a fjeét, ahogy a válaszon gondolkozik.
- Nem is tudom...szokatlan. De attól még jól áll..- pirul el fülig, ahogy kimondja a szavakat. Istenem, annyira édes. Édesebb, mint a forró csokoládéja.
- Akkor.. mehetünk?
- Persze... hova is?
- Az étterembe..- kuncogok. Zavarban van és ezért nem rémlik neki?
- Jah..tényleg....az étterem. Nem hiszem, hogy megfelelően vagyok oda felöltözve.
- Semmi baj..jó vagy így ahogy vagy..nekem igazán tetszik. - indulok el mellette.
Az étteremhez érve beengedem magam előtt, majd az asztalunkhoz kísérem. Életemben nem éreztem magam még ilyen jól, mint vele az este folyamán.
***
Később újabb és újabb randikra hívtam el, moziba mentünk, egyszer még bulizni is elvittem magammal, az az este pedig nagyon is emlékezetes volt mindkettőnk számára. Szeretem. Eddig nem tudtam milyen ez, fogalmam sem volt, hogy milyen, amikor esténként befekszem az ágyba és az ő illatát érzem a párnámon. Amikor reggel az ő üzenete fogad a telefonomon, még ha csak az egy egyszerű jó reggelt is.
Yoo Youngjae, mit tettél velem?
Megédesíti minden napomat, akárcsak a tőle kapott forró csokoládé is azon a délutánon a kávézóban. Megmosolyogtat, körbevesz és elfelejtem minden bánatom, ha velem van. Régen egyedül voltam, nem barátkoztam, ám Youngjae mellett megváltoztam. Nyitottabb lettem a világra, az ismerősökre és egyáltalán nem bántam meg, hogy találkoztam vele. Sok mindent köszönhetek neki, és minden nappal egyre szebb minden. Ezt teszi velünk a szerelem. Változunk, de jó irányba és ezt mások is észreveszik rajtunk.
Épp hozzá sietek, be a kávézóba, mivel ma vagyunk együtt két éve. Bent egyből meglátom, ahogy épp egy vendéget szolgál ki, így szerencsére nem vesz észre, csak amikor mögé lépve karolom át derekát és a nyakába puszilok.
- A lehető legédesebb forró csokit kérném szépen...

2016. december 12., hétfő

Apology.

Műfaj: slice of life, AU, nagyon minimálisan yaoi
Érintett banda: iKON
Szereplők: [Junhoe X Jinhwan] + többi iKON tag
Figyelmeztetés: trágár kifejezések, depresszió, droghasználat. Mindenki saját felelősségre olvassa !


Harmadik fél szemszöge.:

Junhoe makacs volt. Fiatal, lázadó típus, a legmakacsabb fajtából. Amit akart mindig megszerezte magának, még ha ezért erőszakhoz kellett folyamodnia. Rossz fiú volt, gyakran verekedett másokkal, néha túl nagy fába vágta fejszéjét és ő került ki vesztesen. Később viszont, ha újra találkoztak, sokkal felkészültebb volt, így persze ő nyert. Keményebb volt a kősziklánál, magabiztos kisugárzással, de mindez csak külsőség. Bármennyire is próbált e mögé a páncél mögé rejtőzni, bármilyen magas falat vont maga köré, belül sebezhető maradt. Egyedüli gyenge pontja a családja és a legjobb barátja voltak. Más nem látott át rajta, csak akinek ő maga megengedte. Köztük Jinhwan-nak is. Hiába tiltakozott eleinte, hyungja tapasztalt volt, jól értett másokhoz, köztük is legjobban Junhoe lelkéhez. 
Nem voltak régóta barátok, mondhatni még egészen friss kapcsolat alakult ki köztük, Jinhwan mégis hamar kiismerte colos barátját. Rájött mi a gyengéje, hol van repedés azon a bizonyos páncélon és így támaszt nyújtott neki amennyire csak tőle telt. Koo Junhoe azonban nem adta könnyen magát. Sokáig küzdött ellene, nehezen tudott megbízni más emberekben. Talán ezért nem voltak közeli barátai, talán csak erőteljes fellépése miatt. Ennek ellenére Jinhwan tudta mi  jár a fejében, még ha a fiatalabb nem is mondta ki. Barátságuk elején hallgatag volt, zárkózott, nem is értette miért kezdtek el beszélgetni. Végül rájött, hogy nem lehet rossz egy barát, aki vigyáz majd rá és mellette lesz, ha szüksége van rá. Egyedül nehéz lenne. Jinhwan nem volt vele erőszakos, nem erőltette rá magát, csak finoman közeledett felé, ezzel is biztosítva jó szándékáról. Ahányszor Junhoe -nak problémája volt, ő mellette állt. A kosár pálya lett a törzshelyük, iskola után gyakran ültek le beszélgetni, ha June nem akart hazamenni. Márpedig ez sokszor fordult elő. Jinhwan többnyire csak hallgatta mit mondd barátja, néha tanácsot adott neki. Ezek együttesen segítették elmélyíteni a kapcsolatukat, ám Junhoe továbbra is lázadó életmódot folytatott.  Bulikba járt, sokszor ébredt ismeretlen ágyban, idegen ember mellett. Tudta, hogy nem egészen helyes amit művel, de úgy érezte valahogy le kell vezetnie a benne folyamatosan felgyülemlő feszültséget, ezt pedig jó megoldásnak találta. Jinhwan ezzel szemben nyugodt, békés életet élt. Mindig ellenezte barátja viselkedését, de ezt már nem tudta megváltoztatni benne. Minden igyekezete feleslegesnek bizonyult, June nem volt hajlandó változni. 
Egyre többet járt el, többször részegedett le, amit sem a szülei, sem pedig Jinhwan nem tolerált. Hiába érezte, hogy rossz úton jár, már nem tudott vissza fordulni, magával sodorta az ár. 
Nem telt el sok idő, mire újabb, de ezúttal sokkal veszélyesebb társaságba keveredett. Minden napos volt, hogy valakit megvertek, vagy megerőszakoltak ha éppen úgy tartotta kedvük, senki nem mert ellenkezni velük. Junhoe-t is meg akarták alázni, de ő nem hagyta magát ez pedig tetszett nekik. Maguk közé fogadták, és egyre csak rontottak amúgy is agresszív személyiségén. Egyre inkább úgy látta magát mint aki legyőzhetetlen. Kevés idő alatt kezdett lefelé csúszni, de nem volt megállás, buliról bulira járt, szinte minden héten mással bújt ágyba, ráadásul sokféle szert is kipróbált magán. A megfelelő szintű felszabadultságot már nem tudta máshogy elérni, csak hallucinogén anyagokkal. Elsőre nem is tűnt rossz ötletnek, ahogy az élvezet szétáradt a testében a szer hatására, bolondult ezért az érzésért. Ha másképp nem is tudta elérni, így akart magának egy pillanatnyi örömöt a zord világban. 
Hamarabb rászokott, mint társai azt észrevették volna, egyszerűen függője lett az élvezetnek. Nem telt el úgy nap, hogy józan maradt volna, vagy bódult állapotban nem került volna. Hiába próbálták lebeszélni, Junhoe makacs volt. Erős jellem, aki nem hagyta megtörni magát, csak folytatta amit elkezdett. Bobby, a csapat mókamestere is igyekezett a lelkére beszélni, ám Junhoe csak ellenkezett, sőt, ha nem veszi el egyensúlyát részegsége miatt, Bobby bizonyára nem egy lila folttal gazdagodott volna. Itt már nem volt mit segíteni, reménytelennek nyilvánították és eltávolodtak tőle. 
Az állítólagos barátainak elvesztése új, és igen mély repedést hagyott páncélján, amivel egyedül nem tudott megbirkózni, így megint újabb és újabb anyagokhoz fordult. Függősége nem engedte szabadulni, próbált új álarcot felvenni, de mindenki átlátott rajta. A régi Junhoe már csak árnyéka volt önmagának, a korábban csillogó szemek most bódító füst mögül néztek a világra. 
Aznap este is magába fecskendezte napi adagját, majd alkohollal próbálta feledni fájdalmait. Az erős ital gyorsan hatott, így mire a kör végére ért, alig tudott állni a lábán. Nehezen tartotta nyitva a szemeit, amiket mintha ólomsúlyok húztak volna lefelé. Nehéz volt talpon maradni, pedig tudta, hogy kell. Rosszul volt, forgott vele a világ, nem érezte a talajt a lába alatt, de már nem is akart jobban lenni. Érezte, ahogy egyre csak darabjaira hullik körülötte a gondosan felépített világa, mindenki elhagyja, még az is, aki állítólag kedvelte. Gyűlölte magát, gyűlölte a kialakult helyzetet, de már nem fordult vissza. Megtehette volna, de túl elveszettnek látta magát, túl távolinak tűnt a normális, boldog élet. Elérhetetlen volt számára. Kitántorgott a klubból, az utcákat járta teljesen egyedül. Néha, a mellette elhaladó nevetgélő emberek véletlenül nekiütköztek, de nem tudta ez sem kizökkenteni a bódultságból. Gondolatai lomhán vánszorogtak, többször megállva, mint ahogy a teste is, de nem jutottak sehova, nem értek célba. A sötét utcák hívogatóan jelentek meg előtte, ő pedig félelmet nem érezvén haladt egyre beljebb, mígnem kiért egy forgalmas, többsávos útra. Átmenjen? Vagy forduljon el másik irányba? Talán legjobb lesz, ha ott marad, ahol van? Néma kérdésekkel bombázta magát, de nem kapott választ.
Meggondolatlanul elővette a telefonját, amin több nem fogadott hívás és üzenet várta, ugyanattól az embertől. Attól, aki minden helyzetben vele volt, aki aggódott érte, még ha ő maga nem is. Aki szerette őt, úgy ahogy volt, a lekezelő stílusával együtt. Aki minden nap barátságos mosollyal köszöntötte, aki a szívébe zárta egy örök életre. Úgy érezte, cserben hagyta őt. Nem vette fel a telefont egyszer sem, nem válaszolt egyetlen sms-re sem, mert nem akarta, hogy aggódjon érte. Önző módon csak magával törődött, mással nem. Pont azzal nem, aki megérdemelte volna. A készülék kijelzőjén felvillant egy név, újabb hívás Tőle. Nem gondolta át, amikor felvette, de már nem szakíthatta meg a vonalat.
- KOO KIBASZOTT SZEMÉT HÁLÁTLAN JUNHOE! - ordított bele a telefonba az idősebb. - VAN FOGALMAD RÓLA MIT ÖSSZE AGGÓDOM MAGAM MIATTAD??
- Jinan....- kezdte volna, de a törpe nem hagyta, hogy be is fejezze.-
- Meg ne merj szólalni mert letépem a szádat te balfasz! Hogy mered ignorálni a hívásaimat? Tudod milyen érzés aggódni valakiért? Tudod mit érzek? ROHADTUL CSERBEN HAGYTÁL, AHELYETT, HOGY HÁLÁS LENNÉL AMIÉRT VÉDEM A SEGGED! - kiabálta egy szuszra, amíg pedig levegő után kapkodott, Junhoe újra belekezdett.
- Csak el akartam mondani, hogy sajnálom..sajnálom, hogy nem vagyok melletted, úgy, ahogy te én mellettem. Nincs olyan tiszta és jó szívem, mint neked... - hangja lágyan csengett a telefonba, tele ki nem mondott érzésekkel, amit a túloldalon lévő észre is vett. Némán hallgatta mit mondd barátja, tudni akarta mit hoz fel mentségnek. - Azt hittem minden jó..minden. Ott voltál velem a legnehezebb időszakban, betöltötted bennem az űrt, amit mások hagytak maguk után, amint távoztak. Szerettél, tisztán, míg én csak önzően viselkedtem veled és mindenki mással is.Mindig megvártál, ugyanott, ugyanakkor, de én csak tovább mentem. Nem szabadott volna bíznod bennem, amikor azt mondtam megvédelek mindentől..hazudtam. Hazudtam magamnak és neked is. Neked, aki a legtöbbet tett értem. Bűnösnek érzem magam, mert elfutottam a problémáim elől. Mindig tudtad, hogy önző típus vagyok, úgy éreztem megégetem magam, ha közel engedlek magamhoz.
- Juhe...Junhoe...Kérlek ne mondj ilyeneket...rossz hallani ezeket a szavakat. - kérlelte Jinhwan, de a fiatalabb, még nem fejezte be.
- Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni..remélem elfelejtesz majd, még ha fáj is. Nem akarlak magammal rántani a sötétbe, szóval kérlek bocsáss meg nekem, amiért ezt kérem tőled. Amit megígértünk, hogy örökre együtt leszünk, egymásnak támaszt nyújtva..már rég nem létezik. Már csak te vagy a pillér, ami tartja ezt a rozoga hidat a kettőnk közti szakadék felett, én már nem bízok magamban. Sajnálom, hogy nem tartottam be, amit ígértem neked. Minden nap más és más helyen jártam, idegen arcok között, akik nem látták, mennyire fáj minden....- June halk sóhajt hallatott, ahogy visszagondolt a ködös emlékekre, amik miatt ilyenné vált. Erős volt és makacs, most azonban néhány sós könnycsepp végigszáguldott tökéletes arcán. - Soha senki nem keresett, te voltál az egyetlen, akinek a nem fogadott hívásai bukkantak fel a telefonomon. A fejemben olyan dalok járnak, amiket régen együtt hallgattunk, amikor még minden nap józan voltam. Remélem, csak egy vagyok a hazugok közt, aki csak jön és megy, lehullik, akár egy cseresznyevirág. Remélem, új élet indul, amiben nincsenek hazugságok, a mostani emlékek pedig csak rövid, boldog képek maradnak. Sajnálom, Jinhwan...sajnálom, hogy kevés vagyok hozzád, nem érdemeltem meg mindazt, amit nekem adtál. Nem mutattam meg mennyire fontos vagy nekem, úgy tettem, mintha csak egy kis darabka volnál... Bocsáss meg, amiért nem tudtalak megtölteni boldogsággal...Remélem találsz majd valaki mást, aki jobb és kedvesebb nálam, olyat, akit megérdemelsz.
A vonal túloldalán hangos zokogásba tört ki a másik. Nem akarta elveszteni a barátját, pedig nagyon úgy tűnt az lesz a vége. Könnyei sűrűn hullottak szeméből, le a kezében tartott készülékre, de nem érdekelte. Magához akarta ölelni barátját, megnyugtatni, hogy ez csak egy rossz időszak, ami el fog múlni. Megmutatni neki, milyen az, amikor szeretik, és segítenek neki. Mellette lenni jóban és rosszban egyaránt.
- Junhoe...ne merészelj így...megríkatni engem...- szipogott, igyekezett visszafojtani a sírást, hogy ne vegye észre mennyire fáj.
- Jinanie...szeretlek. Jobban, mint bárkit eddig. Nem tudtam, hogy képes vagyok erre, de félek. Félek a kudarctól, mert még egyet már nem bírnék elviselni, ezért jobb, ha lemondok róla. Elengedlek, de minden együtt töltött percet megőrzök magamban, hogy aztán felidézhessem őket. Igen, még mielőtt megkérdeznéd ittam..nem is keveset, de ez nem változtat a lényegen. El akartam már mondani..többször nekikezdtem, hogy megírom neked, de nem volt hozzá képem. Tudod milyen szép ma a Han-folyó? - kuncogott halkan a fiatalabb. - Gyönyörű...de veled még szebb lenne. Hányszor ültünk itt kint a parton és csodáltuk a fényeket kettesben...akár egy romantikus pár. Szép az égbolt is ma éjjel. Minden csillag ragyog.. - amíg beszélt, közelebb lépett a parthoz és onnan nézett fel. - Szeretném, ha itt lennél.
- H..Hol vagy most? Odamegyek érted... - kérdezte Jinhwan, de csak egy halk sóhajt kapott válaszul.
- Nem érdekes Jinan...nem fontos. Mindig veled maradok, az emlékekben, amiket rólam őrzöl, éppúgy, ahogy te is az enyémekben. Nem tudom, hogy csináltad, de csak te ismertél igazán. A te szavaid könnyen lenyugtattak, ha agresszív voltam, vagy verekedni akartam. Emlékszem, amikor először találkoztunk. Túl aranyosnak tűntél mellettem, nem is tudom hogyan tudtam elviselni minden nap a bolond mosolyodat. - nevetett az emléken June. Leült a partra, csak ott akart maradni egy kicsit és kiadni magából minden gondolatot.
Eközben Jinhwan már kocsiba mászott és indult is barátjához, a folyó mellé. Remélte, hogy nem csinál semmi butaságot.
- Igen, igen..emlékszem Junhoe..utáltál. Aztán rájöttél, hogy nem is vagyok olyan gyerekes, mint te. - bármennyire is aggódott jelenleg, a kedves emlék mosolygásra késztette.
- Tudom...azóta is így gondolom. Azt hiszem, most jobb lesz ha megyek...majd egyszer találkozunk. Nem tudom mikor, hol...csak maradj mindig ilyen jószívű, kérlek. - újra felállt, de a lábai ezúttal még közelebb vitték a parthoz.
- Mindjárt ott leszek..várj meg..-taposott a gázra Jinhwan, de érezte, már nem fog odaérni.
- Nem kell félned. Csak egyet kérek még...és már többet semmit.
- NEM KÉRHETED, HOGY FELEJTSELEK EL!! NEM TEHETED EZT...- fakadt ki a kisebb újra, de June csak mosolygott rajta.
- Vigyázz magadra és bocsáss meg mindenért, amit elkövettem. Csak ennyit kérek tőled. - azzal ki is nyomta a hívást, a készüléket pedig kikapcsolta. Már a folyó szélén állt, alatta a kövek megtörték a hullámokat. Annyira szép minden.
Egy autó fékezett nem messze tőle, pont abban a pillanatban, amikor elrugaszkodott a talajról. Hallotta, hogy a nevét kiáltják, de a víz egy pillanat alatt beterítette és már nem érzett semmit. A tüdeje megtelt vízzel, levegő helyett, próbált kapálózni, hiszen az ösztönei még működtek. Újabb csobbanást hallott, a közelről, majd két vékony kart érzett maga körül, de a kép itt megszakadt. A karok tulajdonosa nehezen tartotta az ernyedt testet, ahogy próbálta kivonszolni a partra. Ruhája nedvesen tapadt testére, a hideg pedig futkosott a hátán, de nem érezte. Az adrenalin dolgozott benne, ahogy kiemelte barátját a vízből és egy kőre fektette. A fiú sápadt bőre csillogott a vér és víz egyvelegétől, különféle karcolások csúfították az eddig tökéletes arcot, a fejéből pedig élénk vére szivárgott. Jinhwan hiába szólongatta, az nem felelt, csak nyitott szemmel meredt a semmibe, már nem dobogott a szíve sem.
Jinhwan hangos zokogására senki sem figyelt fel, hiszen teljesen üres volt az a partszakasz. Nem tudta elviselni a tudatot, hogy barátja itt hagyta, teljesen egyedül ebben a szörnyű világban. Hiába rángatta az ernyedt testet, senki nem felelt kérdésére, csak a víz hullámzott mellette némán, magával sodorva a könnyeket, amik végigfutottak a két arcon.
 Túl nehéz volt a hiányt elviselni, Jinhwan pedig nem bírt el vele. Nagy teher volt ez neki, még a temetésen sem tudott részt venni, képtelen lett volna végignézni, ahogy a föld alá teszik barátját. Egy nap, nem sokkal a temetés után meglátogatta a sírt, de nem egyedül. A kezében ott lóbálta az apjától lopott fegyvert, ami egyre barátságosabbnak bizonyult. A sírkőre ülve gondolkozott el mindazon, amit Junhoe elmondott neki. Valóban csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, de az volt a legönzőbb, hogy magára hagyta azt, aki szerette.
- Bocsáss meg nekem June...nem bírom tovább elviselni ezt..fájdalmat okoztál nekem. Ez pedig...- emelte fel a kezében tartott fegyvert.- Megoldás rá...nem fogok többé érezni. Se boldogságot, se fájdalmat, se ürességet...- a könnyek megállíthatatlanul csorogtak végig arcán, egyenest Junhoe kőbe vésett nevére.
- Szeretlek..- Ujja a ravaszra csúszott, ami egy pillanat alatt mozdult, és már nem volt mit tenni. Talán meggondolatlan volt, mégis, úgy érezte nem bírja elviselni a fájdalmat.
A néma temetőt az erőteljes hang rázta meg, az apró test pedig magatehetetlenül borult a sírra. Végre ott volt, ahol lenni akart, a barátja mellett, akit teljes szívéből szeretett és soha nem akart elengedni. Újra csend telepedett a helyre, ám ezúttal sokkal nyugodtabb és mélyebb.
Jinhwan kezéből egy kitépett papír hullott a földre, mindössze néhány szó volt ráfestve, fekete tintával, mégis többet jelentett bárminél.
,, Sajnálom, kérlek bocsáss meg."

2016. október 9., vasárnap

Voice Mail [DaeJae OS]

*Még mielőtt bármibe is belekezdenék, igen, többnyire a dalok adnak ihletet, főleg az ilyen témájúak. Pl.: Haru Haru, Rain Sound, Apology, Voice Message, stb stb.*

Műfaj: oneshot
Érintett banda: B.A.P
Páros: DaeJae [Daehyun & Youngjae]
Figyelmeztetés: -nincs-



Youngjae Po.V.:

Boldog vagyok. Igen, végre egyszer az életem során elmondhatom magamról, hogy tele vagyok boldogsággal, minden tökéletes és elértem minden célomat. Na persze az utóbbi nem teljesen igaz, de közel járok már hozzá...közelebb, mint ahogy azt képzeltem volna. 
Az iskola befejezése után igazán jó munkát találtam magamnak, egy nagy videojátékokat gyártó cégnél dolgozok nem kevés fizetésért. Remek barátaim vannak, a szüleimmel is jó a kapcsolatom annak ellenére, hogy már nem otthon lakok, aminek persze anyám nem örült. Tudta, hogy egyszer majd elköltözök, de nem számított rá és nem is készült fel rá lelkileg. Meg kellett tennem ezt a lépést a jövőm szempontjából, hiszen furcsán venné ki magát, ha huszonnégy éves létemre még otthon élek. Meglepő, hogy ezt mondom, de ráadásnak még a szerelmet is megtaláltam Jung Daehyun személyében. Az egyik tárgyaláson ismerkedtem meg vele, ahol mindketten részt vettünk a főnökünk jobbján, majd később elhívott randizni is, aminek az eredménye egy mesés éjszaka volt nála. Én pedig teljesen belé habarodtam. Minden tökéletes benne, egyszerűen el sem hiszem, hogy valóban az enyém...hogy tényleg miattam dobog olyan hevesen a szíve és telik meg boldog csillogással a szeme, amikor meglát. Azt hiszem talán ez életem egyik legjobb időszaka. Nem vágyom ennél többre, hiszen nincs mire áhítoznom, ha itt van mellettem az, akit szeretek. A reggelem is vidáman indul, hiszen Dae itt aludt nálam és az ő kedves cirógatására ébredek. Hát kell ennél több? Ha nincs velem olyan, mintha egy részemet minden alkalommal magával vinné én pedig csak várom, hogy újra láthassam és boldogan csókolhassam puha ajkait. 
Munkából hazaérve sietősen kezdek készülődni, hiszen este egy partiba vagyok hivatalos, ahol Daehyun is ott lesz, úgyhogy igyekszem a lehető legjobban kinézni. Egy egyszerű fehér nadrágot veszek fel mellé pedig egy fekete inget, aminek felső két gombját be sem gombolom. Teljesen felesleges lenne..ha hazaérünk, úgyis csak két percig lesz rajtam maximum, a buliban pedig senkit nem fog érdekelni, hogy nézek ki Daehyun-on kívül. A hajamat csak megmosom, így kissé hullámos lesz amire megszárad, én pedig úgy szeretem leginkább. Na meg a szerelmem is. Imádja ha szabadon turkálhat benne. Amikor elkészülök, a tükörben szemügyre veszem magam. Úgy festek, akár egy idol...Dae tuti ezt mondaná... Az ajtót bezárom magam után, majd kocsiba ülök és már ott sem vagyok.

Daehyun Po.V:

Yoo Youngjae. A fiú, aki elvette az eszem, pedig én nem hittem a szerelem első látásra dologban, ezt mindenki tanúsíthatja. Istenemre mondom, valamit történt velem a tudtomon kívül, hiszen amikor találkoztunk...nem is gondoltam, hogy lehetséges az ilyen. Reméltem, hogy meg fogom találni azt az ember, akit szeretek és boldogan élhetek vele, de nem jutott volna eszembe, hogy pont egy tárgyaláson találok rá. Ráadásul úgy, hogy egy fiúról van szó. Már furcsa lenne nélküle..el sem tudnám képzelni mi lenne velem, ha nem találkoztunk volna. Annyira gyakorlatias..és okos. Pont olyan, amilyenre vágytam. 
A ma este fontos lesz, ugyanis most van az évfordulónk. Nem tűnt fel, hogy ennyire gyorsan telik az idő...
A buli nagyon gyenge, akikkel találkozok már csatak részegek és azt sem tudják fiúk-e vagy lányok. A hely a város egy külsőbb részében van, így zavartalanul mehet a zene egész éjjel. A kezemben a pohár italommal sétálgatok körbe és várom, hogy Youngjae megjelenjen. Biztosan megint nagyon jól fog kinézni, mint minden egyes nap. A hely nagyon puccos, nem is vártam mást, ha már tele van építészekel, akik ezt is tervezték, a pia is minőségi, csak az emberek unalmasak. Nem akartam beszélgetni nagyon másokkal, de a legtöbb lánynak felkeltettem az érdeklődését, akaratom ellenére is. Mellettük pedig ott vannak még az üzletemberek, akik szerződést ajánlanak, hogy velük dolgozzak, én pedig egyből mindet elutasítom, hiszen nem ezért jöttem. Ha akarnak valamit, akkor majd felveszik velem a kapcsolatot, könnyen meg tudnak találni, ráadásul eddig nem mondtak semmi olyat, ami tetszett volna. Szerencsémre vagyok már olyan pocízióban, hogy eldönthetem mit vállalok és mit nem, ha tervezésről van szó. 
Már jó ideje várok, de Youngjae még mindig sehol, így kezdek aggódni. A mosdóban egyből kezembe veszem a telefont, hogy felhívjam,de nem veszi fel, idegesen túrok a hajamba és bámulom sápadt tükörképem. Vajon hol lehet? Lehet, hogy csak dugóba keveredett azért késik, de akkor meg szokott szólni nekem. Visszamegyek a partiba és egy újabb kör itallal várok rá.

Youngjae Po.V.:

Az péntek éjszakai forgalom nincs ínyemre, mivel így sokkal lassabban haladok a tervezettnél. Ott akarok már lenni, magamhoz ölelni, és kiengedni magamból a napközben felgyülemlett feszültséget. Idegesen túrok kusza hajamba, hallgatva a többi autós hangos dudáját, amivel próbálnak gyorsabban elindulni. A forgalom teljesen leállt, így én is kénytelen vagyok kerülőút után nézni. Kikanyarodok a sorból és az egyik félreeső utcában indulok el, hátha ki tudom kerülni a dugót. GPS nélkül nehezen tájékozódom, hamarosan el is tévedek és már fogalmam sincs merre járhatok. Ahhh...kellett nekem egyedül elindulni erre. A telefonomért nyúlok, hogy segítséget kérjek páromtól, de az kiesik a kezemből valahova az ülés alá. Keresni kezdem, de közben nem figyelek eléggé és már csak egy hatalmas ütést érzek, aztán már csak tompán érzékelek.
Akár egy lassított felvételben. Nem érzem az idő múlását, csak a fejembe hasító fájdalmat, és szívem heves dübörgését a bordáim közt. Hallom az éles csattanást, valami talán fel is robban. Melegség árad szét a kezemen, sőt még a fejemnél is, hirtelen azt sem tudom mi az. Felemelem a kezem, ami mélyvörös színben pompázik, azt hiszem a saját vérem...de nem vagyok benne biztos. A telefont szorongatom a másikban, és azonnal elindítom a hívást. Félek, hogy nem veszi fel..félek, hogy egyedül fog hagyni. Mély levegőt veszek, ami fájdalmasabb, mint eddig bármikor. Óvatosan tapogatom meg mellkasom, a kezem pedig egy idegen tárgyba ütközik, éppen középen. Nem merek lenézni, de mégis tudni akarom mi történt. A látvány pedig magáért beszél...egy éles fémdarab állta útját kezemnek és úgy érzem mentem elájulok. Mit tegyek? Hiába hívom, nem fog ideérni, hiszen azt sem tudom hol vagyok. Tudom, hogy nem fogom túl élni. A hátam a kemény fémnek ütközik, amikor nekidőlök az autóm roncsainak. Kezemben a telefon, rajta szerelmem nevével, amit talán most olvasok utoljára. A hívás foglaltat jelez, így nem marad más megoldás, mint egy hangüzenet. Egy apró levél, amit ha meghallgat, talán nem fog fájni annyira. Talán túllép majd rajtam, talán el is felejt hamar. Remélem, hogy így lesz. Felemelem a telefont és halkan, kissé rekedten beszélni kezdek.

Daehyun Po.V.:

A telefon süket, nem veszi fel. A pumpa egyre jobban felmegy bennem, legszívesebben elindulnék megkeresni, de nem tudom hol kezdhetném. Fogalmam sincs merre jár és csak gyenge próbálkozás önmagam nyugtatása. Tudom, hogy baj van..valami nincs rendben azt biztos.Újra a mosdóba megyek, ott legalább nem kell bájolognom mindenkinek. A készülék új hangüzenetet jelez, én pedig bezárkózom egy öres fülkébe és elindítom. Amint megszólal, azonnal elfog a rossz érzés...
Ne mondd nekem a szokásos hazugságokat! Úgysem hiszem el őket...Nélküled is képes vagyok élni..
,,Vágyom rád, hiányzol" Soha ne mondd nekem ezeket! Kettőnk számára ez az utolsó nap.
Nem térhetek vissza erre az útra, de a megmaradt emlékek még mindig gyötörnek...
Az elmúlt napokban a szeretlek szó már csak sebeket okozott nekem.

A hangja megremeg, halk sóhajt hallok, bennem pedig egy világ törik darabokra. A szöveg folytatódik, de már képtelen vagyok koncentrálni rá, egyszerűen túlságosan fájdalmas, amit mondd.Földbe tipor minden egyes szavával.

Így el tudlak felejteni..Ne gondold, hogy várni fogok rád. Nem fogok ragaszkodni hozzád! Nem fogok...Már mindenemet neked adtam. Nem csinálhatod vissza, már nem tudod..hiszen már egy cseppnyi érzés sem maradt bennem.  
Még egyszer kisírom magam..hahhh..utána pedig elfeledlek. Örökre. Itt az ideje búcsút mondani. Ne aggódj, ez az utolsó alkalom, többé nem zavarlak már.
Nincs már mit mondanod...nincs semmi, de én még hadd mondjak el valamit. 
Minden tőled kapott ajándékot kidobok, utána elfeledlek és elengedlek.
Most itt az ideje búcsút mondani...

Az utolsó szavai összeszorítják a szívem, a lelkemig hatol minden amit mondott. Nem tudom mi történt, mit tettem, amivel kiváltottam ezeket belőle, de vissza akarom csinálni. Fáj minden kimondott szó, minden fáj lehullott könnycsepp, fáj minden, amit most elvett tőlem. Egyetlen üzenettel romba döntött mindent, amiben hittem, amiért éltem, amiért bármit feláldoztam volna. A mosdó padlóján fekve indítom el újra az üzenetet, hogy még jobban összetörjön. Milliónyi kis darabra, amik többé nem állnak össze.