Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: - nincs -
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!!
Youngjae PoV.:
Már lassan vége az iskolának, szerda van, így lassabban telik az idő. A hét közepe mindig olyan, mintha megállna minden. Még tíz perc volt csengetésig, de mivel én már végeztem az órai teendőkkel, ezért a fejemet a padon pihentettem addig és szabadjára engedtem a gondolataimat.
Tegnap este, amikor hazaértem, se anya se apa nem vette észre a késésemet, mert náluk voltak a barátaik. Az ágyamban feküdve játszottam le az aznap esti eseményeket.
Hogyan találkoztam azzal a sráccal, akik majdnem elvittek, hogyan mentett meg ,,JB" és hogy mi lett volna, ha nem tűnik föl.
A fiúknak nem mondtam el mi történt, mert úgyis csak aggódtak volna és nagy zűr kerekedett volna belőle, ráadásul mindig rajtam lenne a szemük ezentúl.
Egyetlen dolog zavart nagyon, JB karaktere. Ki volt ő, és miért volt olyan kedves? Kirázott a hideg, ha csak arra gondoltam, mi lett volna, ha nincs ott.
A csengő hangja rántott vissza a gondolataimból, megfogtam a táskám és lassan elindultam kifelé az épületből. Hívhattam volna sofőrt, de mint már említettem, szeretek sétálni és távol lenni a házunktól.
Séta közben egy motorszerelő üzlet mellett mentem el, mire hirtelen JB arca villant fel előttem, szinte észre sem vettem és egy pillanat alatt a földön ültem. Felnézve megláttam a fiút, aki alig pár perccel ezelőtt az eszemben járt.
- Eh, megint te? Nem megmondtam, hogy maradj távol a város ezen részétől? - lenézett rám, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- B..bocsánat... nem tudtam merre jár..- mondtam, de halk kuncogása félbeszakított. Én még mindig a földön ültem, ő pedig engem nézett.
- Kölyök.. - állt meg egy pillanatra. - Semmi baj, nem foglak bántani. Szóval.. elfogadod a kezem, vagy mi lesz? - bólintottam, majd megfogtam a kezét és felhúzott.
- Rendben vagy? Nem sérültél meg? - nézett végig rajtam fentről le, mire én csak megráztam a fejem, szinte meg sem éreztem az esést.
A megjelenése elég rémisztő volt. Tetovált karok, az arcában és fülében piercingek, hosszabb, sötét haj, magas alkat, de a tekintete megtévesztő.
Talán nem ismerem még eléggé, de abból, amit tudok róla, igazán kedves. Már fordult volna, hogy elinduljon, de gyorsan karja után kaptam.
- Kö..köszönöm, a múlt estit..Nem tudom mi történt volna, vagy mit csináltam volna, ha nem mentesz meg. - mondtam hátának és elengedtem a karját.
Lassan megfordult, a szemembe nézve egy meleg mosollyal.
- Semmi gond, nem tudom mit csináltál azokkal a fiúkkal, de nem érdemled meg, amit ők akartak. Csak legyél óvatos, oké? - még mindig mosolygott, de a szeme nyugtalan volt egy pillanatra. - Ha nem gond, akkor megkérdezném, hogy mit keresel ezen a környéken? Nem tűnsz idevalósinak. - mutatott egyenruhámra. - A múltkori eset miatt, nem kéne félned, hogy erre járj?
Logikus kérdést tett fel, főleg az utolsó.
- Nem gond, és igen, igazad van. A közeli magániskolába járok, és ez az út, amerre haza szoktam menni. - megálltam egy pillanatra, mielőtt folytattam volna. - Tegnap este sötét volt, és belebotlottam abba a srácba, ami gondolom felidegesítette.
Csak rám nézett, majd lassan bólintott. - De akkor is, ez a környék veszélyes. Nincs valaki, aki hazavigyen suliból? - kérdezte.
Bólintottam. - Van, aki hazavinne, de nem sietek haza. Szeretek gyalogolni, messze a háztól és kieszellőztetni a fejem, elengedni a stresszt. - sóhajtottam halkan. Nem tudom miért mondom el neki mindezt. Persze, megmentett engem, de mégiscsak egy idegen. Mondják is, hogy az idegen veszélyes. Valami oknál fogva, kellemesen éreztem magam mellette.
- Akkor sem gondolom, hogy egyedül kéne sétálnod erre. Gyere, hazakísérlek. - csak néztem őt, sokkolva, hogy mennyire törődik velem.
- Nem ke.- kezdtem, de félbeszakított.
- Nem hagyom, hogy egyedül sétálj, oké? Nem akarom látni, hogy valaki, aki ilyen ártatlan megsérüljön, szóval menjünk. - bólintottam, hiszen nem volt értelme a vitának, úgy tűnt, ő már eldöntötte.
Őszintén szólva, jobban is éreztem magam. A tudat, hogy nem kell egyedül hazagyalogolnom a város ezen részén. Amint elindultunk, beszélni kezdett.
- A nevem egyébként Jaebum, de hívhatsz JB-nek. - mutatkozott be, utána pedig én is.
- Oh, az enyém Youngjae.- kinyújtottam a kezem, hogy kezetfogjunk, de ő csak kuncogott.
- Ez aranyos, de általában azzal fogsz kezet, akivel csak most találkoztál. De örülök, hogy megismerhetlek, Youngjae. - mosolygott kedvesen rám.
Ahogy lassan sétáltunk a házunkhoz, sokat beszéltünk, mesélt magáról is. Még csak tegnap találkoztam vele, mégis, kellemesen éreztem magam vele.
Amint hazaértünk, tovább mosolygott. - Itt vagyunk, igaz? - bólintottam, kicsit szomorkásan, hogy a rövid beszélgetésünknek vége is szakad.
Mosolygott, majd beleborzolt a hajamba. - Ne szomorkodj, holnap is hazajövök veled, vagy elhozlak, ha visszakapom a motoromat, oké? Élveztem a beszélgetést, szóval lóghatnánk együtt valamikor. - amint ezeket mondta, elmosolyodtam és megint felnéztem rá. Összeszedtem a bátorságomat, hogy megkérdezzem.
- El..elkérhetem akkor a számodat? Mármint nem kötelező, meg semmi, csak jó veled beszélgetni. - lenéztem, éreztem, ahogy arcom ég. Hallottam a kuncogását, ami miatt még inkább kipirosodtam.
- Persze. - vette elő a telefonját és a kezembe adta. Zavarodott tekintettel néztem fel rá. - Írd be a számodat.
A névjegyzékébe menve, úgy kapcsolatot nyitottam, majd beírtam a nevem és a számom. Ezután küldtem egy üzenetet magamnak, így megadva a számát, majd visszaadtam a telefont.
- Akkor találkozunk holnap? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Oké, akkor hát holnap.- integetett, ahogy elindultam befelé.
Beérve találkoztam apával.
- Szervusz, fiam. - mosolygott. Apám jó ember volt, csak szigorú, de anyám sokkal rosszabb volt.
- Szia apa, a szobámban leszek. Tanulok, holnap lesz egy dolgozatom. - csak mosolyogva bólintott, én pedig fölmentem az emeltre a szobámba. Leültem az asztalomhoz és csak gondolkoztam.
wow.
Mi folyik itt. Összebarátkoztam egy sráccal, akit alig két napja ismerek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bizarr ez az egész. Furcsa mód, ennek ellenére nem féltem. A beszélgetés miatt, amíg sétáltunk, úgy érzem megismertem.
A teljes neve Im Jaebum, tizenhét éves. Kirúgták a középiskolából, de van állása, egy kávézóban dolgozik, emellett pedig a motorszervizben, ahol ma belebotlottam.
Sóhajtva túrtam hajamba és dörzsöltem meg a szemeimet. Miért jár ennyit a fejemben? Alighogy találkoztam vele, mégis a gondolataim körülötte forognak.
Furcsa, de ez tetszett. Kedves, legalábbis, amit eddig láttam belőle ezt mutatja, azonnal kellemes volt a társasága, még ha a kemény külső kissé riasztó is. A gondolatra, hogy egy új barát lehet, elmosolyodtam.
Megfogtam a táskám és letettem az asztalom mellé. Hát, ideje tanulnom.
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!!
Youngjae PoV.:
Már lassan vége az iskolának, szerda van, így lassabban telik az idő. A hét közepe mindig olyan, mintha megállna minden. Még tíz perc volt csengetésig, de mivel én már végeztem az órai teendőkkel, ezért a fejemet a padon pihentettem addig és szabadjára engedtem a gondolataimat.
Tegnap este, amikor hazaértem, se anya se apa nem vette észre a késésemet, mert náluk voltak a barátaik. Az ágyamban feküdve játszottam le az aznap esti eseményeket.
Hogyan találkoztam azzal a sráccal, akik majdnem elvittek, hogyan mentett meg ,,JB" és hogy mi lett volna, ha nem tűnik föl.
A fiúknak nem mondtam el mi történt, mert úgyis csak aggódtak volna és nagy zűr kerekedett volna belőle, ráadásul mindig rajtam lenne a szemük ezentúl.
Egyetlen dolog zavart nagyon, JB karaktere. Ki volt ő, és miért volt olyan kedves? Kirázott a hideg, ha csak arra gondoltam, mi lett volna, ha nincs ott.
A csengő hangja rántott vissza a gondolataimból, megfogtam a táskám és lassan elindultam kifelé az épületből. Hívhattam volna sofőrt, de mint már említettem, szeretek sétálni és távol lenni a házunktól.
Séta közben egy motorszerelő üzlet mellett mentem el, mire hirtelen JB arca villant fel előttem, szinte észre sem vettem és egy pillanat alatt a földön ültem. Felnézve megláttam a fiút, aki alig pár perccel ezelőtt az eszemben járt.
- Eh, megint te? Nem megmondtam, hogy maradj távol a város ezen részétől? - lenézett rám, majd kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- B..bocsánat... nem tudtam merre jár..- mondtam, de halk kuncogása félbeszakított. Én még mindig a földön ültem, ő pedig engem nézett.
- Kölyök.. - állt meg egy pillanatra. - Semmi baj, nem foglak bántani. Szóval.. elfogadod a kezem, vagy mi lesz? - bólintottam, majd megfogtam a kezét és felhúzott.
- Rendben vagy? Nem sérültél meg? - nézett végig rajtam fentről le, mire én csak megráztam a fejem, szinte meg sem éreztem az esést.
A megjelenése elég rémisztő volt. Tetovált karok, az arcában és fülében piercingek, hosszabb, sötét haj, magas alkat, de a tekintete megtévesztő.
Talán nem ismerem még eléggé, de abból, amit tudok róla, igazán kedves. Már fordult volna, hogy elinduljon, de gyorsan karja után kaptam.
- Kö..köszönöm, a múlt estit..Nem tudom mi történt volna, vagy mit csináltam volna, ha nem mentesz meg. - mondtam hátának és elengedtem a karját.
Lassan megfordult, a szemembe nézve egy meleg mosollyal.
- Semmi gond, nem tudom mit csináltál azokkal a fiúkkal, de nem érdemled meg, amit ők akartak. Csak legyél óvatos, oké? - még mindig mosolygott, de a szeme nyugtalan volt egy pillanatra. - Ha nem gond, akkor megkérdezném, hogy mit keresel ezen a környéken? Nem tűnsz idevalósinak. - mutatott egyenruhámra. - A múltkori eset miatt, nem kéne félned, hogy erre járj?
Logikus kérdést tett fel, főleg az utolsó.
- Nem gond, és igen, igazad van. A közeli magániskolába járok, és ez az út, amerre haza szoktam menni. - megálltam egy pillanatra, mielőtt folytattam volna. - Tegnap este sötét volt, és belebotlottam abba a srácba, ami gondolom felidegesítette.
Csak rám nézett, majd lassan bólintott. - De akkor is, ez a környék veszélyes. Nincs valaki, aki hazavigyen suliból? - kérdezte.
Bólintottam. - Van, aki hazavinne, de nem sietek haza. Szeretek gyalogolni, messze a háztól és kieszellőztetni a fejem, elengedni a stresszt. - sóhajtottam halkan. Nem tudom miért mondom el neki mindezt. Persze, megmentett engem, de mégiscsak egy idegen. Mondják is, hogy az idegen veszélyes. Valami oknál fogva, kellemesen éreztem magam mellette.
- Akkor sem gondolom, hogy egyedül kéne sétálnod erre. Gyere, hazakísérlek. - csak néztem őt, sokkolva, hogy mennyire törődik velem.
- Nem ke.- kezdtem, de félbeszakított.
- Nem hagyom, hogy egyedül sétálj, oké? Nem akarom látni, hogy valaki, aki ilyen ártatlan megsérüljön, szóval menjünk. - bólintottam, hiszen nem volt értelme a vitának, úgy tűnt, ő már eldöntötte.
Őszintén szólva, jobban is éreztem magam. A tudat, hogy nem kell egyedül hazagyalogolnom a város ezen részén. Amint elindultunk, beszélni kezdett.
- A nevem egyébként Jaebum, de hívhatsz JB-nek. - mutatkozott be, utána pedig én is.
- Oh, az enyém Youngjae.- kinyújtottam a kezem, hogy kezetfogjunk, de ő csak kuncogott.
- Ez aranyos, de általában azzal fogsz kezet, akivel csak most találkoztál. De örülök, hogy megismerhetlek, Youngjae. - mosolygott kedvesen rám.
Ahogy lassan sétáltunk a házunkhoz, sokat beszéltünk, mesélt magáról is. Még csak tegnap találkoztam vele, mégis, kellemesen éreztem magam vele.
Amint hazaértünk, tovább mosolygott. - Itt vagyunk, igaz? - bólintottam, kicsit szomorkásan, hogy a rövid beszélgetésünknek vége is szakad.
Mosolygott, majd beleborzolt a hajamba. - Ne szomorkodj, holnap is hazajövök veled, vagy elhozlak, ha visszakapom a motoromat, oké? Élveztem a beszélgetést, szóval lóghatnánk együtt valamikor. - amint ezeket mondta, elmosolyodtam és megint felnéztem rá. Összeszedtem a bátorságomat, hogy megkérdezzem.
- El..elkérhetem akkor a számodat? Mármint nem kötelező, meg semmi, csak jó veled beszélgetni. - lenéztem, éreztem, ahogy arcom ég. Hallottam a kuncogását, ami miatt még inkább kipirosodtam.
- Persze. - vette elő a telefonját és a kezembe adta. Zavarodott tekintettel néztem fel rá. - Írd be a számodat.
A névjegyzékébe menve, úgy kapcsolatot nyitottam, majd beírtam a nevem és a számom. Ezután küldtem egy üzenetet magamnak, így megadva a számát, majd visszaadtam a telefont.
- Akkor találkozunk holnap? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Oké, akkor hát holnap.- integetett, ahogy elindultam befelé.
Beérve találkoztam apával.
- Szervusz, fiam. - mosolygott. Apám jó ember volt, csak szigorú, de anyám sokkal rosszabb volt.
- Szia apa, a szobámban leszek. Tanulok, holnap lesz egy dolgozatom. - csak mosolyogva bólintott, én pedig fölmentem az emeltre a szobámba. Leültem az asztalomhoz és csak gondolkoztam.
wow.
Mi folyik itt. Összebarátkoztam egy sráccal, akit alig két napja ismerek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bizarr ez az egész. Furcsa mód, ennek ellenére nem féltem. A beszélgetés miatt, amíg sétáltunk, úgy érzem megismertem.
A teljes neve Im Jaebum, tizenhét éves. Kirúgták a középiskolából, de van állása, egy kávézóban dolgozik, emellett pedig a motorszervizben, ahol ma belebotlottam.
Sóhajtva túrtam hajamba és dörzsöltem meg a szemeimet. Miért jár ennyit a fejemben? Alighogy találkoztam vele, mégis a gondolataim körülötte forognak.
Furcsa, de ez tetszett. Kedves, legalábbis, amit eddig láttam belőle ezt mutatja, azonnal kellemes volt a társasága, még ha a kemény külső kissé riasztó is. A gondolatra, hogy egy új barát lehet, elmosolyodtam.
Megfogtam a táskám és letettem az asztalom mellé. Hát, ideje tanulnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése