Műfaj: yaoi, au, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Szereplők: Im Jaebum (Got7) Choi Youngjae (Got7), Mart Tuan (Got7), Jackson Wang (Got7), Park Jinyoung (Got7), Kumpimook Bhuwakul a.k.a BamBam (Got7), Kim Yugyeom (Got7), Tao (EXO)
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: - nincs -
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!!
Egyéb: AZ ÍRÓ ENGEDÉLYEZTE A FORDÍTÁST, NEM LOPTAM SENKITŐL SEM, CSAK FORDÍTOM!!!!
Youngje Po.V.:
Az óra végét jelző csengő. Az iskola diákjai mind elindulnak, én és legjobb barátom Jinyoung pedig eldöntöttük, hogy elmegyünk enni valahová barátaink, Yugyeom és Bambam társaságában. Az iskolai koszt borzalmas, így nem ebédeltünk aznap.
Mindannyian ugyanabba a magániskolába járunk. Tudod mi jut eszükbe az embereknek amikor egy diák magániskolába jár? Pénz.
Nem fogok hazudni. Mindegyikőnk jómódú családból való, van, aki, mint én, egy egész cég várományosa. Ez azt is jelenti, hogy kiváló jegyeket kell szerezzek, különben bajban lennék, amiért,,szégyent hozok a család nevére". Szóval ha eddig nem lett volna világos, kitűnő tanuló vagyok.
Ennek ellenére mi nem a mások sztereotípiái szerint élő gazdag és kitűnő diákok voltunk. Ugyanúgy szerettünk hétköznapi dolgokat csinálni, mint a többi tinédzser. Együtt lógni, videó játékokat játszani, stb. Ha valaki kitűnő, nagy segítség lehet később, de inkább csak a család miatt tanultunk jól. Legalábbis az én részemről.
A szüleim nagyon szigorúak voltak, abban, hogy mit csinálhatok és mit nem és mit kell elérnem. Jófiúként mindent megtettem. Persze, nem minden volt jó nekem, amit mondtak. Viszont ha a szülők boldogok, akkor Youngjae is.
A barátaim és én éppen a város egy ismeretlen részében sétálunk, persze ezt megelőzte a szülői engedélykérés. Mostanra már mind éhesen voltunk, így amikor az első kávézót megláttuk, egyből bementünk. Nem foglalkoztunk azzal, hogy hol van, amíg meg tudtuk tölteni korgó hasunkat.
Amikor kinyitottuk az ajtót, a friss kávé erős illatát éreztük, ami igen megnyugtató volt. Végignéztük a menüt, és szerencsére találtuk olyat, amivel gyorsan elmulaszthatjuk az éhségünket. Ugyanazt rendeltük, a legegyszerűbbre törekedve.
Én és Jinyoung a kasszánál álltunk sorba, míg BamBam és Yugyeom asztalt foglaltak nekünk. Jinyoung leadta a rendelést, én pedig kiszámoltam a megfelelő összeget a rendelt ételekre.
Visszamentünk az asztalunkhoz, mivel az étel még nem készült el, elkezdtünk beszélgetni. Semmi komoly témánk nem volt, csak a szokásos dolgok. Én többnyire csöndben maradtam, amíg ők a táncpróbákról és a következő fellépésükről beszélgettek.
Nem sokkal később, amikor megérkezett a rendelés, éreztem, hogy valami rezeg a lábamnál. Elővettem a telefonom, amin megjelent egy üzenet, a szüleimtől.
,,Apa: Ideje lenne hazajönnöd, tanulnod kell."
Felsóhajtottam, ahogy begépeltem az üzenetet miszerint nemsokára otthon leszek. Megmondtam a többieknek, hogy mennem kell, majd elköszöntem tőlük mielőtt kiléptem volna a kávézóból.
Hívhattam volna sofőrt, hogy vigyen haza, de az egyet jelentett volna azzal, hogy sokkal rövidebb idő alatt érek oda, és egyébként is szerettem sétálni. Egészen sokáig mentem, mire feltűnt, hogy ismeretlen környéken járok. A nap már lemenőfélben volt, ezzel még ijesztőbbé varázsolva a helyet. Gondolataimból egy az enyémnek ütköző mellkas zökkentett ki, én pedig elterültem a földön. Még mindig a ott ülve fölnéztem, egy teljesen ismeretlen srácot láttam magam előtt. Feltűnt, hogy nagyon furcsa a nézése, nem mellesleg nem is egyedül volt.
Fölém magasodva nézett le rám, egy apró mosollyal a szája szélén, én pedig inkább azonnal talpra álltam és már indultam volna el, nem foglalkozva azzal, hogy leporoljam magam, de egy erős kar nem engedett.
- Hova mész szépfiú? - kérdezte ugyanazzal a mosollyal egy kis játékossággal a hangjában. - Azt gondoltad csakúgy elmehetsz ezután egy ilyen helyen? - már épp közelebb húzott volna magához, amikor a nyomás eltűnt a karomról.
- Hagyd békén, Tao.. - egy új hang szólalt meg. - Nem tudnád elengedni szegény gyereket? Látszik, hogy nem idevalósi. - a hang egyre csak közeledett. A Tao nevű, aki eddig fogott csak halkan kuncogott rajta.
- Húzz el.. Nem a te dolgod JB. - A JB nevű mellettem állt meg, halk sóhajtást eleresztve.
- De a te dolgod sem. - szólt, majd karomnál fogva kezdett magával húzni arrafelé, amerről jött. A Tao nevű még kiabált egy sort, de JB csak legyintett egyet szabad kezével és tovább húzott magával. Végül elengedett és a szemembe nézett. Ha azt mondanám, nem féltem, hazudnék. Azt a lehetőséget, hogy elfussak, gyorsan föladtam, tanulva az előbbiekből. Továbbra is nézett, de ezúttal meg is szólalt.
- Jól vagy? - kérdezte. Nagyon komolynak tűnt, olyan arckifejezése volt, mint aki képes lenne most azonnal megölni valakit, mégis előbb jóllétem felől érdeklődött.
- I..Igen, most már..köszönöm.. - motyogtam, még mindig félve, még ha ez az ember meg is mentette az életem. Végre rá mertem nézni, kicsit alaposabban is szemügyre véve. A haja sötét volt, talán barna, vagy fekete, egy sötét hosszú ujjút viselt, feltűrve, megmutatva karját, ami tele volt tetoválva.
- Hol laksz? Hazaviszlek. - indult egy motor felé, amit eddig észre sem vettem. Nincs az az isten, hogy én felüljek oda.
- Nem..nem, megoldom. Hazajutok egyedül is. - dadogtam, közben fejemet csóválva, karommal együtt magam előtt. Visszafordult, üres ábrázattal. felült a motorra, majd be is indította azt.
- Csak szállj fel. Abból amit láttam az előbb, könnyen bajba sodrod magad. - vett elő egy bukósisakot, felém tartva, hogy vegyem fel.Beletörődve sóhajtottam, és elvettem tőle.
- Gyerünk, szállj fel. Nem harapok.- egy percig még hezitáltam, mielőtt felmásztam volna mögé, majd megmondtam a címemet.
- Karold át a derekam erősen, ha nem akarsz leesni persze.. - Ugye nem kell mondanom mennyire kínosnak éreztem a helyzetet? Átölelem, az ujjaimat is összefontam, akármennyire is fura volt, nem volt rajta a motorról való leesés a bakancslistámon. Ahogy beindította, a motor kiköpött egy adag füstöt, és megremegett alattam. Nem tudom mit csinált, de sikeresen a frászt hozta rám. Lassan elindultunk a parkolóból, addigra a Nap már teljesen lement, csak sötétséget hagyva nekünk. Nem tel sok időbe, mire gyorsítani kezdett, már mondhatni megszoktam, de azért még félelmetes volt. A szél erősen csapódott arcomba, mégis kellemes volt egy egész kicsit.
Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Eddig létemben a szüleim nagyon vigyáztak rám, nem engedtek el késő estig, maximum akkor, ha egyik barátomnál aludtam az este.
Fel sem tűnt mennyi ideje jövünk, csak azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk, a sisak még mindig a fejemen, rátapadva testére. Gyorsan eltoltam magamat és azonnal le is szálltam a járgányról. A bukósisakot levéve igazgattam a hajam, hogy nem-e olyan, mint egy madárfészek, mielőtt visszaadtam volna neki.
- Köszönöm, hogy elhoztál, meg hogy megmentettél azoktól a fiúktól..- kezdtem egy apró mosollyal számon.
- Nem nagy ügy kölyök, csak próbálj meg távol maradni attól a környéktől, jó? Nem leszek mindig ott. - beindította a motort, majd lassan elindult. - Még látjuk egymást! - szólt, majd felgyorsított és eltűnt a távolban.
Még ott álltam pár percig, mielőtt realizáltam volna, hogy sietnem kéne. Beütöttem a kódot, kinyílt a kapu én pedig siettem be a házba. Nem akartam, hogy megszidjanak, amiért későn érek haza.
Nem sokkal később, amikor megérkezett a rendelés, éreztem, hogy valami rezeg a lábamnál. Elővettem a telefonom, amin megjelent egy üzenet, a szüleimtől.
,,Apa: Ideje lenne hazajönnöd, tanulnod kell."
Felsóhajtottam, ahogy begépeltem az üzenetet miszerint nemsokára otthon leszek. Megmondtam a többieknek, hogy mennem kell, majd elköszöntem tőlük mielőtt kiléptem volna a kávézóból.
Hívhattam volna sofőrt, hogy vigyen haza, de az egyet jelentett volna azzal, hogy sokkal rövidebb idő alatt érek oda, és egyébként is szerettem sétálni. Egészen sokáig mentem, mire feltűnt, hogy ismeretlen környéken járok. A nap már lemenőfélben volt, ezzel még ijesztőbbé varázsolva a helyet. Gondolataimból egy az enyémnek ütköző mellkas zökkentett ki, én pedig elterültem a földön. Még mindig a ott ülve fölnéztem, egy teljesen ismeretlen srácot láttam magam előtt. Feltűnt, hogy nagyon furcsa a nézése, nem mellesleg nem is egyedül volt.
Fölém magasodva nézett le rám, egy apró mosollyal a szája szélén, én pedig inkább azonnal talpra álltam és már indultam volna el, nem foglalkozva azzal, hogy leporoljam magam, de egy erős kar nem engedett.
- Hova mész szépfiú? - kérdezte ugyanazzal a mosollyal egy kis játékossággal a hangjában. - Azt gondoltad csakúgy elmehetsz ezután egy ilyen helyen? - már épp közelebb húzott volna magához, amikor a nyomás eltűnt a karomról.
- Hagyd békén, Tao.. - egy új hang szólalt meg. - Nem tudnád elengedni szegény gyereket? Látszik, hogy nem idevalósi. - a hang egyre csak közeledett. A Tao nevű, aki eddig fogott csak halkan kuncogott rajta.
- Húzz el.. Nem a te dolgod JB. - A JB nevű mellettem állt meg, halk sóhajtást eleresztve.
- De a te dolgod sem. - szólt, majd karomnál fogva kezdett magával húzni arrafelé, amerről jött. A Tao nevű még kiabált egy sort, de JB csak legyintett egyet szabad kezével és tovább húzott magával. Végül elengedett és a szemembe nézett. Ha azt mondanám, nem féltem, hazudnék. Azt a lehetőséget, hogy elfussak, gyorsan föladtam, tanulva az előbbiekből. Továbbra is nézett, de ezúttal meg is szólalt.
- Jól vagy? - kérdezte. Nagyon komolynak tűnt, olyan arckifejezése volt, mint aki képes lenne most azonnal megölni valakit, mégis előbb jóllétem felől érdeklődött.
- I..Igen, most már..köszönöm.. - motyogtam, még mindig félve, még ha ez az ember meg is mentette az életem. Végre rá mertem nézni, kicsit alaposabban is szemügyre véve. A haja sötét volt, talán barna, vagy fekete, egy sötét hosszú ujjút viselt, feltűrve, megmutatva karját, ami tele volt tetoválva.
- Hol laksz? Hazaviszlek. - indult egy motor felé, amit eddig észre sem vettem. Nincs az az isten, hogy én felüljek oda.
- Nem..nem, megoldom. Hazajutok egyedül is. - dadogtam, közben fejemet csóválva, karommal együtt magam előtt. Visszafordult, üres ábrázattal. felült a motorra, majd be is indította azt.
- Csak szállj fel. Abból amit láttam az előbb, könnyen bajba sodrod magad. - vett elő egy bukósisakot, felém tartva, hogy vegyem fel.Beletörődve sóhajtottam, és elvettem tőle.
- Gyerünk, szállj fel. Nem harapok.- egy percig még hezitáltam, mielőtt felmásztam volna mögé, majd megmondtam a címemet.
- Karold át a derekam erősen, ha nem akarsz leesni persze.. - Ugye nem kell mondanom mennyire kínosnak éreztem a helyzetet? Átölelem, az ujjaimat is összefontam, akármennyire is fura volt, nem volt rajta a motorról való leesés a bakancslistámon. Ahogy beindította, a motor kiköpött egy adag füstöt, és megremegett alattam. Nem tudom mit csinált, de sikeresen a frászt hozta rám. Lassan elindultunk a parkolóból, addigra a Nap már teljesen lement, csak sötétséget hagyva nekünk. Nem tel sok időbe, mire gyorsítani kezdett, már mondhatni megszoktam, de azért még félelmetes volt. A szél erősen csapódott arcomba, mégis kellemes volt egy egész kicsit.
Soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Eddig létemben a szüleim nagyon vigyáztak rám, nem engedtek el késő estig, maximum akkor, ha egyik barátomnál aludtam az este.
Fel sem tűnt mennyi ideje jövünk, csak azt vettem észre, hogy a házunk előtt állunk, a sisak még mindig a fejemen, rátapadva testére. Gyorsan eltoltam magamat és azonnal le is szálltam a járgányról. A bukósisakot levéve igazgattam a hajam, hogy nem-e olyan, mint egy madárfészek, mielőtt visszaadtam volna neki.
- Köszönöm, hogy elhoztál, meg hogy megmentettél azoktól a fiúktól..- kezdtem egy apró mosollyal számon.
- Nem nagy ügy kölyök, csak próbálj meg távol maradni attól a környéktől, jó? Nem leszek mindig ott. - beindította a motort, majd lassan elindult. - Még látjuk egymást! - szólt, majd felgyorsított és eltűnt a távolban.
Még ott álltam pár percig, mielőtt realizáltam volna, hogy sietnem kéne. Beütöttem a kódot, kinyílt a kapu én pedig siettem be a házba. Nem akartam, hogy megszidjanak, amiért későn érek haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése