2017. október 4., szerda

Afraid [YoonMin] - Fordítás- Prológus

Műfaj: yaoi, horror
Érintett banda: BTS
Páros: YoonMin
Figyelmeztetés: 18+
Egyéb: fordítás [again.xd] író--> jungboy (wattpad)



Prológus

Talán nem volt normális, mégis, Jimin számára már megszokott volt.

 Egy ember a gardróbban, egy másik pedig az ágy alatt, ez természetes volt neki. 

 A fiú a szekrényben egészen normálisnak tűnt, már ha a kötél által bőrébe égetett sebek, bevérzett, sötét szemek és karmolások valamint apróbb vágások arca mindkét oldalán annak számítanak.

 A neve Jungkook. 

Vele ellentétben, az ágy alatt rejtőző fiatal, kicsit sem volt normális a kinézetét illetően. 

 Ahol alap esetben a szemei fénylettek volna, ott csak két üresen tátongó lyuk sötétellett. Olyan volt, mintha valamilyen eszközzel kivágták volna a helyükről, épp úgy, ahogy korábban bizonyára szépen ívelt ajkait is eltávolították, így kreálva egyfajta maradandó fogas mosolyt arcára. 

Az o neve Taehyung volt. 

Míg Jimin éjjel aludt, egyikőjük sem zavarta álmát, alapjában véve sem beszéltek túl sokat. 

Leginkább csak néha éjszakánként hallani lehetett Taehyung éles sikolyait, de ez sem zavarta a fiatalt. 

Jimin időnként elgondolkozott, hogy vajon mi okból voltak a szobájában. Nem voltak démonok, vagy ehhez hasonló lények, hiszen akkor már bizonyára rég bántották volna őt. Úgy gondolta, mindketten ott ragadt lelkek voltak, akik nem tudták elhagyni ezt a világot. Ez volt Jimin számára az egyetlen logikus magyarázat. 

Akárhányszor beszéltek, akkor sem került túl sok minden szóba. Semmi személyes, maximum csak felszínes társalgás, amit olykor Taehyung hörgései zavartak meg, de a fiúk sosem hagyták el helyüket. 

Jungkook sokszor figyelte Jimin-t, minden mozdulatát szemmel tartva a gardróbból. Ezzel szemben Taehyung szinte sosem mutatkozott. Ha igen, akkor is csak maximum az ágy széléig kúszott ki, hogy onnan figyelje az ágyon pihenőt. 

Jimin szinte már legjobb barátaiként tartotta számon őket, hiszen amilyen messze emlékei nyúlnak, mindig ott voltak vele. 

Még ha ok nem is beszéltek sokat, Jimin mindig kiöntötte nekik szívét, pontosan tudva, hogy azok minden szavára figyelnek

Livin With The D.E.V.I.L. [2Jae] ~ Fordítás~ 8. rész

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life

Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]


*


Jaebum az ágyán fekve várta, hogy Youngjae hazaérkezzen, de ő csak nem jött. 

Miután találkoztak a vidámparkban, többet már nem futottak össze aznap. Már kezdett aggódni, amikor meghallotta a bejárati ajtó nyílását és tisztán kivehetőek voltak a fiatalabb léptei a padlón, utána nyílt és csukódott Youngjae szobájának ajtaja és újra csönd telepedett a házra. 

Tudva, hogy Youngjae biztonságban és épségben otthon van, Jaebum végre képes volt nyugodtan elaludni.


A hétfők voltak Jaebum legkevésbé kedvelt napjai, de esküdni mert volna, hogy ezzel mindenki más is így volt. 

A szíve nagyot dobbant, amikor Youngjae izgatottan rohant el, szó nélkül, és még csak reggelit sem kapott tőle.

- Szarban vagyok.. a vizsgák jövőhéten lesznek. - pánikolt Yugyeom ebédnél. 

Jesszus. Jaebum-nak teljesen kiment a fejéből a vizsgahét, pedig nem engedhette meg magának, hogy megbukjon. 

- Kérdezz meg valami forró csajt, aki majd felkészít - javasolta Jinyoung érzelemmentes arccal. 

Tanár. Ez tökéletes lesz... Jutott eszébe azonnal. 

Youngjae nagyon boldognak tűnt. Az iskolában rendszerint lehajtott fejjel sétált, mindenkit ignorálva, de aznap más volt. Vidáman nevetett a barátaival, Jaebum pedig meglepő mód örült ennek. 

Az órák átlagosan teltek számára, csak nézte, ahogy Youngjae mosolyog ebéd közben, első alkalommal. 

- Milyen érzés az osztály legjobb tanulójának lenni? - vigyorgott Bambam. 

- Semmi különös.

- Biztos nem izgulsz a vizsgák miatt. Mindenki tudja, hogy simán hazavágod a többieket. - kapcsolódott be Jackson is a beszélgetésbe. 

Youngjae-nak eszébe jutottak az áttanult éjszakák, amikor megállás nélkül órákat tanult. Az emlékek, ahogy a párnájába üvöltött olykor a stressz miatt, ahogy csak a rajzolás volt az egyetlen dolog, ami le tudta nyugtatni olyankor. Számára a rajzolás stresszoldó volt, valami olyan, ami egy másik világba tudta vinni.

A művészet volt az álma, de a szülei úgy hitték a rajzolás nem elég jó, azzal nem lehet embereket menteni és nem tud tetőt tartani a feje fölé.

Bele akart kezdeni a saját képregényébe, de fel kellett adnia, mivel a szülei mindenképp azt akarták, hogy orvos legyen belőle. Valami olyat csináljon, amivel embereknek segíthet. 

- Youngjae? - kérdezte Mark aggódó tekintettel, ami azonnal visszarántotta őt a valóságba. 

- Ahh, bocs csak elgondolkoztam.

- Youngjae oppa! -egy csinos szemüveges lány sietett oda az asztalukhoz.

Zavartam pislogott fel, majd bizonytalanul mutatott magára. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy neki szólt.

A lány egy papírlapot nyomott a kezébe, majd beszélni kezdett. - Most lesz egy rajzverseny, a győztes pedig 10.000$ ösztöndíjat kap.. nevezned kell!

Jackson egyetlen pillanat alatt lenyúlta a szórólapot, majd gyorsan áttanulmányozta. - Ezt tuti biztos, hogy megnyered. Nevezni fog. - jelentette ki határozottan.

- Nem, nem fogok. - védekezett azonnal Youngjae.

- Uhm, miért nem? Nagyon tehetséges vagy, a verseny is csak következő hónapban lesz, szóval rengeteg időd van egy mesterműt alkotni. - mondta Bambam, amire mindenki egyetértőleg bólogatott.

Eközben Jaebum a helyről figyelte az eseményeket. Látta, ahogy Youngjae kicsit ideges, majd elnézést kérve kisiet az ebédlőből, egyenesen a mosdók felé.

Azon nyomban felállt és követte a fiatalabbat.

Youngjae meglátta őt a tükörből, mire gyorsan letörölte az arcát.

- Sírsz? - kérdezte aggódva.

- Nem - nézett inkább le a mosdókagylóra.

Jaebum közelebb lépett hozzá, majd kényszerítette, hogy ránézzen. - Sírsz, mi a gond?

- Légy oly kedves és ne tegyél úgy, mint akit érdekel.

- Pedig igenis számít. - felete határozottan. - Ha nem akarsz nevezni a versenyre, nem kell.

Honnan tudta?

- Én akarok, csak nem tehetem.

- Miért nem?

- Mert a szüleim azt várják, hogy orvosira menjek, ne pedig rajzolgassak.

- Tojd le őket. A te döntésed, hogy ha a művészet az, amivel foglalkozni akarsz, akkor csináld.

Youngjae meglepve pislogott rá. A szavak, hallani akarta azokat a szavakat újra.

- Láttam a munkáidat és csodálatosak, ne hagyd elveszni ezt a tehetséget.

Sosem látta még Jaebum-ot olyannak, mégis, az az oldala sokkal jobban tetszett neki.

- Köszönöm, tényleg. Ez nekem sokat jelent - mosolygott rá.

Ott volt az. Az a mosoly, amiért áhítozott Jaebum, hogy külön ő kaphassa. Abban a pillanatban azonnal ölelésébe zárta a fiatalabbat.

Érezte, ahogy Youngjae megfeszül a helyzettől, de egy szempillantással később már az ő karjai ölelték át a derekát.

Youngjae melegsége átjárta őt is, és nem akarta elengedni őt. Azt akarta, hogy az idő álljon meg, hogy úgy maradhassanak örökké, de nem tehette meg, így elengedte.

- Azt hiszem vissza kellene mennem. Köszönöm, még egyszer. - lépett ki Youngjae az ajtón.

Jaebum a mosdó tükrében nézett farkasszemet magával, a gyomrában pillangók repdestek, ahogy a korábbi percekre gondolt. Magának sem akarta beismerni, de érzett valamit Youngjae felé, amit még soha mással nem.

--

hazaérve meleg étel várta az asztalon, Youngjae pedig a kanapén ült, kezében rajztömb és ceruza, közben pedig az ablakon nézett kifelé.

- Hey.

Gyorsan felkpata fejét és újra rámosolygott.

Az a mosoly.

- Szia, csináltam enni ha éhes vagy.

- Mit rajzolsz? - kérdezte Jaebum a rajztömbre mutatva.

- Semmit. Nem jut eszembe semmi, amit rajzolhatnék, ilyen még nem nagyon volt - vonta össze szemöldökét.

- Van egy egész hónapod rá, ne aggódj. Biztos vagyok benne, hogy meg lesz az ihlet ahhoz, hogy alkoss valamit.

- Miért vagy ilyen kedves velem? - kérdezte a fiatalabb a semmiből, de már tudni akarta. Jaebum viselkedés változása összezavarta.

Jaebum mielőtt válaszolt volna, kerülve a szemkontaktust leült az ebédlőasztalhoz. - Hogy érted?

- Hát, eléggé máshogy viselkedsz az utóbbi időben.

- Én csak... csak jobban megismertelek. És emellett istenien főzöl. - nevetett, ami Youngjae-t is mosolygásra késztette.

Volt egy olyan érzése, hogy Jaebum vissza fog váltani a megszokott durva modorához másnap, mert hát nagyon is úgy tűnt, de inkább úgy döntött élvezi ezt a változatát az idősebbnek, amíg az tart.

- Nézd, nem vagyok a legfényesebb diák a suliban és a vizsgák most jönnek... és nem engedhetem meg, hogy bukjak. Szóval amit kérdezni szeretnék, tanítanál engem?

Hát megérkezett. Youngjae végre megértette miért viselkedett vele kedvesen egész nap, egyszerűen csak tanárra volt szüksége. nem azért volt figyelmes, mert fontos volt neki, csak oktatót akart magának szerezni.

Tudhattam volna. Gondolta magában Youngjae.

- Uhm, persze. - egyezett bele végül, hiszen mindig is ilyen volt. Még ha az emberek ki is akarták használni, ő hagyta nekik.

2017. szeptember 26., kedd

Yamazaki

Műfaj: yaoi, agnst
Érintett banda: B.A.P
Páros: minimálisan JaeGuk...de tényleg csak egy egész kicsit
Figyelmeztetés: mentális betegségre való utalás, szuicid hajlam megjelenése, valamint bántalmazás
Egyéb: a művészettörténet óra alatt keletkezett. Majdnem 2 hét volt megírni, pedig milyen rövid..



.Yongguk Po.V.

A penge aznap is durván szántotta fel mellkasom vékony bőrét. Tudtam, hogy valójában nem szabadott volna megint megtennem, de úgy éreztem talán ennek segítségével megnyugodhatok és megszabadulhatok a hangoktól. A tükörben figyeltem, ahogy mélyvörös vérem a penge nyomán kiserken, hangtalanul színezve pirosra tetovált bőrömet. Fájt minden egyes új vágás, ám korántsem annyira, mint az, amit belül éreztem. Mielőtt még mélyebbre áshattam volna magam a kétségbeesés üres vermébe a szobám ajtaja kitárult, felfedve egy igencsak ideges, fehér köpenybe bújt orvost. Időm se volt elrejteni amit műveltem, bár felesleges lett volna, Youngjae szúrós szemei előtt nincs menekvés.

-Már megint mit csinálsz?- kérdezte kemény, számonkérő hangon, mire összerezzentem. Nem tudtam válaszolni, egyszerűen csak lehajtott fejjel húztam vissza vállamra az ingemet. Mégis mit mondhattam volna?

-Yongguk...ezt már ezerszer megbeszéltük.-lépett közelebb hozzám, de csak lassan, nen sietve egyetlen lépést sem. -Figyelj..tudom, hogy nehéz, de mi lenne ha megosztanád velem? -kérdésére csak nemlegesen megráztam a fejem, felesleges lett volna ot js terhelni a gondjaimmal. Egyébként is csak egy orvos.

-Úgysem értenéd.

-De talán megpróbálhatnánk. Nem azért vagyok, hogy hagyjalak segítség nélkül összezuhanni. -hangja megnyugtatóan halk és lágy volt, én azonban mégsem éreztem jobban magam. Egyedül akartam lenni, erre viszont nem volt lehetőségem Youngjae mellett. Figyelmem inkább az ingemre terelődött, néztem ahogy saját vérem kisebb-nagyobb foltokban színezte pirosra a vékony anyagot. Érdeklődve nyomtam ujjamat az egyik foltra, minek nyomán erősebben színeződött el a felsőm. 

Youngjae mellém lépve tette kezét vállamra, de én csak durván leráztan magamról, nem akartam, hogy hozzám érjen. 

-Yongguk, azt akarom, hogy mondd el nekem mindazt, amit érzel.

-Nem- feleltem, hangom halkan, de mégis határozottan csengett. 

Youngjae nem reagált, csak csendben várt. Nem voltam hajlandó beszélni, de ö pont annyira volt makacs, mint én magam. Elfeküdtem az ágyamon, látványosan ellenkezve Youngjae akaratával, de ö továbbra sem tett semmit. Kezét finoman hátamra csúsztatta megnyugtatásképp, de csak rosszabbul lettem. Látásomat könnyeim homályosították el, amik mint meg annyi apró csillogó kristályok gördültek le arcomon, átnedvesítve párnám vékony anyagát. 

-Az én hibám volt. Mióta....mióta elment, azóta hallok és látok olyan dolgokat, amik megrémisztenek. Olyan, mintha valami a mellkasomra ülne, teljesen megbénítva a testemet, a levegőt is kiszorítva belőlem. A nevét sikoltja jeges fuvallattal, végig a szemembe nézve, nem hagyja, hogy lehunyjam tükreim. Minden nap kísért az emléke, a fájdalmat nem tudom elviselni, ezért menekülök ebbe. Csak remélni tudom, hogy egyszer véget vethetek ennek az egésznek -ahogy beszéltem, Youngjae keze finoman simogatta a hátamat, majd éreztem, ahogy a kemény kórházi matrac besüpped és meleg teste közel kerül hozzám.

Újra elfogott a sírás érzése, és bármennyire is akartam visszatartani, nem sikerült. Megfordultam, hogy jobban hozzá tudjak bújni, a biztonságot nyújtó karjai közé. Felsőjét erősen markolva fúrtam fejem mellkasába. El akartam rejteni sírásomat, de vállam nem hagyta abba a rázkódást.

-Nem... nem akarom többé hallani a hangját...látni...-motyogom pólójába.

-Nem lesz semmi baj. Segítek neked kiűzni a fejedből.-simít újra hátamra.

***
 
Az asztalon fekve kerestem Youngjae puha ujjait, amiket nem találtam. A félelem jéghideg érzése újra végigsöpört rajtam. Lassan megjelent látókörömben vékony alakja, és a fejemhez közel tett le valami fém tárgyat.

-Ez majd segíteni fog bízz bennem. -simított kézfejemre, majd újra magamra hagyott. 

Egy új, szintén köpenyes alak tűnt fel, aki kicsit sem volt szimpatikus. A mellettem levő gépen kapcsolgatott valamit, majd felém fordult, kezét a szerkezeten tartva.

-Ez kicsit kellemetlen lesz, de nyugi.-mondta, aztán csak megnyomott egy gombot. 

Hirtelen erős fájdalom nyilallt a fejembe, a szemeim pedig azonnal kipattantak és tágra nyíltak az érzéstől. Hangos sikolyom töltötte be a sötét szobát, de senki nem felelt. 

Nem tartott tovább pár másodpercnél, utána azonban minden elsötétült és csak tompán hallottam a hangjukat.

-Meghalt?- kérdezte a másik. Jelezni akartam, hogy még élek, de képtelen voltam megmozdulni.

-Menjen az elektrosokk még egyszer, hogy biztos legyen. Aztán menjünk haza, aludni akarok már.-utasította Youngjae az ismeretlen köpenyest.

Pillanatokkal később újabb erős fájdalom száguldott végig elgyengült testemen, többé pedig nem éreztem semmit.
                .

2017. szeptember 13., szerda

Tease

Műfaj: yaoi, light smut, slice of life
Érintett banda: MONSTA X
Páros: Changki [Changkyun x Kihyun] plusz HyunWonho sideship
Figyelmeztetés: 16+ [bár nem igazán illik rá, de jobb a biztonság]
Egyéb: nincs


*

A bár ahová készültem nem volt messze tőlem, nagy szerencsémre. Természetesen Hyungwon ötlete volt már megint, hogy menjünk és igyuk le magunkat péntek este, hiszen az milyen jó szórakozás. Neki lehet, én már kevésbé voltam oda az ötletért. Szerettem bulizni, félre értés ne essék, csak egyszerűen nem volt hozzá kedvem aznap. Szörnyű hetem volt a munkahelyemen, még egy új fiút is nekem kellett betanítom, tehát érthető miért vonakodtam a bulizással kapcsolatban.

- Hallod Changkyun szedd már magad buzikám! - szólt bele a telefonba Jooheon amint felvettem. Már indulásra készen voltam, de természetesen neki siettetnie kellett engem, ahogy mindig is tette. Jooheon szövegelése mellett is tisztán hallottam Hyungwon bugyuta nevetését, ami arra engedett követeztetni, hogy azok ketten már jócskán alapoztak, mielőtt értem jöttek volna. Mondjuk mit is vártam tőlük, egyszerűen nem normálisak.

Gondosan leoltottam minden lámpát a lakásban, majd megragadtam a telefonom és a pénztárcám és már siettem is ki az utcára, ahol a két idióta barátom várt rám a furgonjukban.

- Azt hittem már sose jössz ki és itt helyben öregszem meg - kuncogott tovább Hyungwon az anyósülésen.

- Fogd be, colos. - vetettem oda mindenfajta kedvességtől mentesen. Az övemet becsatolva bámultam ki az ablakon, amíg azok ketten vígan fecserésztek elöl. Megfordult a fejemben, hogy egy piros lámpánál adandó alkalommal kiszállok és hazamegyek inkább, de aztán meggondoltam magam. Lehet, hogy tényleg túl stresszes voltam és ideje volt kicsit lazítanom a haverokkal. Talán mégsem lesz túl borzalmas az este.

Nem telt bele sok időbe, mire megérkeztünk a helyre. Jooheon állítása szerint jó hely, jó italokkal és még jobb zenékkel. Bíztam benne, hogy igaza lesz, bár a bulikat illetően legalább jó az ízlése a srácnak.

Belépve a helyre meglepően nagy tér fogadott, a tágas teremben voltak kisebb, nagyobb asztalok, két hatalmas bárpult, valamint magasított területek is, ahol táncosok mozogtak a zene ritmusára, nem túl sok ruhával fedve. Egy, kicsit eldugottabb boxba ültünk le, ahonnan tökéletes rálátásunk volt a színpadokra és a tánctérre is. Jooheon rendelt mindenkinek, természetesen a megkérdezésünk nélkül. Legalábbis engem nem avatott be a terveibe, de ahogy láttam Hyungwon-t ez zavarta a legkevésbé. Többnyire azzal foglalkozott, hogy Jooheon nyakába bújjon vagy nevetve másszon szinte már az ölébe, amit a másik ütődött persze hagyott is neki. Annak ellenére, hogy mindkettő bizton állította szexuális beállítottságát miszerint ők nagyon is heterók, olykor erőteljesen megkérdőjeleztem őket. Az italunk gyorsan megérkezett, a pincér aki kihozta egy igazán szép arcú fiatal srác volt, és édes mosollyal tette le elénk a kért alkoholt. A poharakban egytől egyig színes italok voltak, én meg kérdőn pislogtam Jooheon-ra, hogy egyáltalán ihatóak-e azok. Hangtalan kérdésemre csak elém tolt kapásból két poharat, ami színültig volt valamiféle kék és piros löttyel, de nem voltam benne egészen biztos, hogy kell az nekem. Végül a kékes árnyalatú ismeretlen piát ittam meg elsőre, és kellemesen csalódtam. A várt keserű alkohol íze helyett kicsit édeskés volt az ital, szinte nem is éreztem, hogy az bizony alkohol. Hamar nyúltam is a második poharam felé, ami szintúgy egészen meglepő mód ízlett, így onnantól már bátrabban fogyasztottam, Jooheon számlájára.

A sokat kör után már én is vihogtam minden második megjegyzésükön és már táncolhatnékom támadt a sok alkohol miatt. Ki gondolná, hogy a legfinomabb italok a legerősebbek is? Én tudatlanul ittam sorra a kikért piát, de azért igyekeztem vigyázni magamra. A zene hirtelen elhalkult és egy öltönyös alak vette kezébe a mikrofont, majd hangosan beleüvöltött.

- Jól érzitek magatokat?! - kiáltotta, mire az ott üldögélő vagy épp táncoló emberek mind egyszerre ordítottak vissza, miszerint igen, már mindenkinek meg van az alaphangulata.

- Tudom, hogy már várjátok a mai meglepetést… de meg kell mondjam, amit látni fogtok az garantáltan emlékezetes lesz.. Most pedig, jöjjön egy új arc, akit még nem láthattatok soha ezen a színpadon. A neve nem számít, hiszen a tudása a lényeg ezen a helyen, nem így van? - kérdezte, mire újra fölhangosodott a közönség és minden sötétbe borult.

A színpad fölött mindössze egyetlen reflektor gyulladt fel, fényével egy vékony alakot megvilágítva. A zene elindult, de ő nem mozdult meg azonnal. Várt, majd hirtelen amikor a többi fény is rászegeződött belekezdett a táncba.

Nem volt szándékomban nézni őt, hiszen az effajta dolgok sosem vonzottak annyira, mégis, amikor egy pillanatra odanéztem a tekintetem ott ragadt.

A fiú kecsesen mozgott, bár meg volt benne a kellő férfiasság is. Ajkain halvány mosoly játszott, ahogy többen is biztatták, hogy mutasson még többet, ám ő csak azért sem tette azt, amire számítottak. A mellette lévő rúdhoz lépve kezdett újabb koreográfiába, hol lassú, máskor pedig gyors mozdulatok követték egymást, rendezetlenül mégis tökéletes precizitással. Fekete haja a szemébe lógott, ami csak még esztétikusabbá tette az összképet és garantáltan minden tekintet odavonzott, köztük az enyémet is. Rövid idő után lekerült róla a lenge ing, amit addig is csak néhány apró fémesen csillogó gomb tartott össze vékony felsőtestén. Azzal egy időben jelent meg egy újabb alak a félhomályban, majd közelebb lépve a fénycsóvákhoz egyenesen a fiú felé lépdelt. Szürkés hajának vége élénk kék színben pompázott, tökéletesen keretezve karakteres arcát. Sokkal izmosabb, erősebb alkatú volt, mint a másik, mégis ketten együtt bámulatos kompozíciót alkottak. A fekete hajú felült egy mellette elhelyezett asztalra, míg a másik elé lépett. Hiába volt láthatóan erősebb, a kisebb úgy mozgatta őt, akár egy rongybabát. Hajába túrva forgatta meg fejét, közben erotikus arckifejezéssel nézve az alatta elhelyezkedőt, ami mindenkiben valószínűleg ugyanazt az érzést váltotta ki. Szívesen lettem volna a szürke hajú fiú helyében, ám annak garantáltan nem tánc lett volna a vége.

Az előadás még koránt sem ért véget, ennek ellenére én már kellően kényelmetlenül éreztem magam a nadrágomban. A fiú tekintete gyakran elidőzött rajtam és a kihívó mosolya valamint érzéki ajakharapási kicsit sem segítettek a helyzetemen. Jooheon ezt meglátva azonnal belém kötött.

- Na mi van Changkyun, tetszik amit látsz? - vihogott, mire én csak keményen lábon rúgtam az asztal alatt.

- Foglalkozz inkább Hyungwon-al, még a végén elszabadul - morogtam elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Kellett a fenének a szekálása, igazán megtehette volna, hogy leszáll rólam és inkább mással csinálja ezt.

- Jól van, azért nem kell keresztbe lenyelni engem – röhögött fel, majd figyelmét végre Hyungwon felé fordította.

Míg azok ketten egymást stírölték, én továbbra is a fekete hajú fiút néztem. Teljesen megbabonázott. A tánc enyhén szólva erotikus volt, a két fiú a színpadon szinte magáévá tette a másikat, közben pedig egyre kevesebb ruhában folytatták a műsort.

A közönség hangosan tombolt, amint vége szakadt a show-nak, bár én is néztem volna még tovább. Az utolsó mozdulatok miatt, már képtelen voltam normálisan összpontosítani, hiszen a kék hajú fiú a másik fölé magasodott az asztalon, hogy annak lábai között fekve csókolja meg az alatta fekvőt.

Úgy éreztem kiszáradtam, így az asztalunkon levő poharak közül felvettem egyet, aminek tartalma egyáltalán nem volt biztos, de a hatása annál inkább. Tudtam, hogy már eleve túllőttem a célon, de akkor már teljesen mindegy volt.

- ...yun! Changkyun baszod hallasz te engem? - jelent meg Jooheon keze szemem előtt, kényszerítve, hogy rá figyeljek.

- Mondom akkor még egyszer. Rendeltem neked egy újabb kört, de ez most más fajta lesz, érted?

- Nem, de nem érdekel. Amíg finom addig jöhet - vigyorogtam rá, ám amikor megláttam ki tart felém, legszívesebben eltűntem volna.

- Remélem jól tudom és ma este ehhez az asztalhoz kell jönnöm - mosolyodott el az imént még a színpadon látott fekete hajú srác. Mielőtt még rendezni tudtam volna magam, vagy egyáltalán a gondolataimat, a fiú átlendítette rajtam a lábát és pillanatok alatt az ölembe ült. Pontosan a lehető legrosszabb helyre.

- Oh, azt hiszem jó helyre ültem, nem igaz? - kérdezte tőlem kihívó tekintettel, én pedig próbáltam lassan kiengedni az addig bent tartott levegőt.

Vékony ujjai megtalálták a karom és saját combjára téve őket suttogott fülembe – Hozzám érhetsz, ha akarsz. Neked megengedem. - amint elhúzódott áthelyezte a testsúlyát, amivel még inkább szűk nadrágomba rejtett tagomnak nyomódott, ami halk nyögést kényszerített ki belőle. Nem láttam senkit, csak az előttem mozgó fiút, aki lágy mozdulatokkal ringatózott az ölemben. Nem tudtam hol van Jooheon, bár szinte biztos voltam benne, hogy végignézi az egészet, de nem érdekelt. Csak átadtam magam a felettem mozgó fiú megrészegítő látványának és éltem a lehetőséggel, miszerint hozzá érhetek ha úgy tartja kedvem. Kezem automatikusan indult meg, hogy aztán tökéletes fenekén állapodjon meg, amit egy féloldalas mosollyal jutalmazott.

- Hogy hívnak? - kérdeztem félig nyögve, hiszen ujjai olyan helyekre kalandoztak, amikre nem lett volna szabad.

- Itt a bárban nincs nevem, mert nem tartom szükségesnek. - mosolygott úgy, mintha csak egy általános beszélgetés lett volna.

Keze lassan simított végig a rajtam feszülő ing gombjain, de nem pattintotta ki egyiket sem, csak alaposan szemügyre vette őket. - Szeretném ezt levenni rólad.. de sajnos túl sokan vannak itt. - hajolt újra közelebb hozzám. - Mit szólnál, ha ezt egy szobában folytatnánk? - kérdésére csak aprót bólintottam, mire hirtelen el is tűnt előlem. A pulzusom az egekben járt a levegő pedig sípolva szakadt ki tüdőmből.

- Na mi van, ennyi volt? - értetlenkedett Hyungwon, aki bizonyára élvezte a látványt.

- Nem… én majd csak később megyek, ne várjatok meg – azzal föl is álltam az ülésről és a fenti szobák felé indultam.

Nem kellett sokáig keresgélnem, csak egyetlen szoba ajtaja volt résnyire nyitva, így bátran léptem be a helyiségbe. Mindössze a hangulatvilágítás adott némi fényt, de annál többre nem is volt szükség.

Kihyun az ablaknál állt, a felsője már nem volt rajta, csak a feszes bőrnadrágja. Hátán még a gyér fényben is kivehető volt a tetoválása, ami különösen jól mutatott világos bőrén. Halkan lépdeltem felé, de természetesen lebuktam azonnal. Lassan megfordulva nézett végig rajtam, éhes, vágyakozó tekintettel.

- Mennyit kapsz ezért? - kérdeztem magam sem tudtam miért. - Mert nem muszáj.. csak kíváncsi vagyok.

- Nem pénzért csinálom, ha erre gondolsz. Van rendes munkám, ez csak a szórakozás – harapott alsó ajkába szavai után. Lassan bólintottam, értelmezve mondandóját, ami kicsit nehézkesen ment a sok alkohol miatt.

- Nos hát akkor, szórakozzunk – vettem fel egy félmosolyt, majd közelebb léptem így megszüntetve a köztünk levő távolságot.

2017. augusztus 31., csütörtök

Living With The D.E.V.I.L. [2Jae] 7. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]

Volt valami a vidámparkokban, amit Youngje nagyon szeretett, hiszen ez egy olyan hely volt, ahol mindenki boldog lehetett. A gyerekek nevetgéltek, az ételek és édességek finom illata pedig belengte az egész helyet.

Mivel nem volt túl sok barátja, legjobb esetben csak a szüleivel és testvérével mentek vidámparkba. Soha nem tapasztalta meg, milyen is az, amikor a barátaival felülhet valamire, ami felrepíti, kezeit magasba emelve pedig hangosan kiálthat, míg tüdeje már fájni kezdhet. Addig a napig.

A hullámvasúton inkább csak nevettek Jackson-on, ahogy az sikoltozott és úgy szorongatta őket, mintha az élete múlott volna rajta.

Csodálatos volt. A lehető legjobb járműre felszálltak, amire eddig Youngjae-nek lehetősége sem volt, mert a testvére túlságosan félt, ő pedig nem akart egyedül felszállni.

Egy olyan dolgot tapasztalt meg, amit addig még soha, a barátságot.

---
- Szóval minek is jöttünk mi ide? - kérdezte Jinyoung.
- Hogy jól érezzük magunkat.
- Rengeteg más dologgal is jól tudnánk magunkat érezni, emellett te utálod az ilyen dolgokat. - kapcsolódott be Yugyeom is a társalgásba.
Jinyoung-nak feltűnt, ahogy folyton figyelt, mintha keresett volna valakit.
- Srácok, nézzétek csak ki van itt. - mutatott az egyik irányba.
Jaebum szemeivel követte az általa mutatott irányt, amik pontosan Youngjae-n landoltak. Jackson-al, Mark-al és Bambam-el volt.

Jinyoung már indult volna, de Jaebum karja a mellkasánál megállította. - Meg se próbálj jelenetet rendezni.

- Sosem tenném, csak köszönni akartam nekik.

Youngjae látta Jinyoung-ot, ahogy feléjük sétált, ezért gyorsan hátat fordított és az ellenkező irányba indult el. Jackson ezt észrevette, majd Youngjae karja után nyúlt, hogy visszahúzza magukhoz.

- Mit csinálsz? - suttogta Youngjae amíg Jinyoung közelebb ért.

- Segíthetünk valamiben? - kérdezte Jackson direkt Jinyoung-nak célozva.

- Nem jöhetek ide és köszönhetek néhány srácnak a suliból?

- Viszlát! - felelte Bambam.

- Hát ez nem volt túl kedves.

Mark közben igyekezett visszatartani a nevetését, több-kevesebb sikerrel.

- Talán valami vicces, amerikai?

Youngjae nem tudott reagálni, csak ott állt teljesen némán.

- Jól van, elég lesz már. - jelent meg Jaebum mögülük, mire Youngjae szemei azonnal a földre szegeződtek. Miért volt ott?

- Jaebum oppa!!

- Oh, hogy bassza meg. - morogta Jaebum az orra alatt, úgy tűnt senki sem hallotta.

Yugyeom csak vigyorogva köszönt a lányoknak - Hölgyeim, nem volna kedvetek velünk tartani?

Youngjae és barátai közben odébb álltak, Bambam-et pedig szinte rángatni kellett, annyira nem akart menni. A lányoktól teljesen megőrült.

Bár Jaebum nem akarta, mégis végignézte, ahogy Youngjae távozott, szép lassan egyre távolabb kerülve tőle, majd halkan sóhajtott.

A két lány mindenképpen fel akart szállni a körhintára, és teljesen véletlenül Youngjae-ék is ott voltak.

Nem akart felmenni rá, úgyhogy csak figyelte őket, szemei pedig csak Youngjae-t észlelték. Látta milyen boldog a barátaival, amikor felszállt a körhintára.

Akkor vette csak észre, hogy az volt az első alkalom, hogy nevetni hallotta a fiatalabbat. Youngjae nevetése boldoggá tette, a legszebb hang volt, amit valaha hallott.

Látta ahogy Mark megkéri Jackson-t, hogy csináljon képet, ahogy átöleli őt. Figyelte milyen közel voltak egymáshoz, hozzáértek. Nézte Youngjae mosolyát, azt a boldog, gyönyörű mosolyt.

Villanás.



Nem tudta tovább nézni, valami miatt nem. Látva, ahogy más emberek érnek hozzá, más ember miatt mosolyog fájt neki. Fájt a tudat, hogy tőle Youngjae csak félt vagy szomorú lett, sosem mosolygott miatta úgy.

Mi ez? Miért foglalkozok azzal, ahogy Youngjae mosolyog? Talán én..

- Haver - Jinyoung meglengette előtte a kezét, ami miatt hamar visszatért a valóságba. - Már vagy öt perce szólongatlak, éhesek vagyunk, úgyhogy menjünk el kajálni.

Látta, ahogy Youngjae és a barátai elindulnak az ellentétes irányba, egymás között hangosan nevetve.

Miközben evett, vágyakozást érzett magában. Eszébe jutott az este, amikor kézen fogva feküdt a földön Youngjae-vel. Akkor biztonságban érezte magát és nem volt magányos. Tetszett neki az az érzés, hogy Youngjae olyan közel volt hozzá, de látni, hogy másokkal van és nem pedig vele, hideg érzést keltett benne, mondhatni.. féltékeny volt? Abban a percben értette meg, hogy igen, valóban féltékeny volt.

2017. augusztus 20., vasárnap

Living With The D.E.V.I.L. [2Jae] 6. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]

*** 



Vasárnap reggel volt, a Nap pedig fényesen sütött be az ablakon. 

Youngjae lassan kinyitotta szemét és úgy hitte álmodik, amikor  rájött milyen közel van az alvó Jaebum arcához. Minden előző este történt felrémlett neki.

Éjjel felkelt, mikor úgy hitte Jaebum már elaludt, hogy elfújja a gyertyákat és úgy tervezte befekszik az ágyába, de Jaebum riadt szemei újra keresni kezdték, szóval még egyszer lefeküdt és ott ragadt  végül.

Nem akarta bámulni szándékosan, de nem tehetett semmit. Ahogy olyan közel volt, minden apró részletet észrevett Jaebum arcán. Legszívesebben megérintette volna a két apró anyajegyet a szeme fölött, de mégsem tette.

Azt is látta, hogy egy apró dudor [?] van az orrán, majd amikor szemei találkoztak a szájával, a szíve hirtelen gyorsabb ütemre váltott.

Mi a fene bajod van Youngjae? Ütötte meg magát fejben.

A szívverésének abnormális ritmusa megijesztette. Amikor lenézett összefőzött ujjaikra, az újra hevesebben kezdett verni.

Óvatosan elengedte, majd hamar felállt és a fürdőbe sietett.

A tükörképén tisztán látható volt, ahogy felhevült az arca. Miért érezte ezt? Ez nem volt rendben.

Egy maroknyi vizet fröcskölt arcába, hogy visszarántsa magát a valóságba.

--

Jaebum zavarodottan nézett körbe, ahogy eszébe jutott milyen szánalmasan viselkedett előző éjjel. Megmutatta Youngjae-nek egy nagyon is sebezhető oldalát, amiért utálta magát.

Ugyanakkor ez volt régóta az első, amikor nem érezte magát egyedül.

Amikor Youngjae kilépett a fördőből észrevette a járkáló Jaebum-ot a nappaliban.

- Mi..

Kezdte volna, de Jaebum hangosan félbeszakította. - Ami tegnap este történt, az az oldalam, amit láttál, soha ne említsd meg senkinek és felejts is el, hogy megtörtént, oké?

- Nem terveztem, hogy bárkinek is elmondanám.

- Ezt csak most mondod.

- Megbízhatsz bennem.

Jaebum szarkasztiukusan felnevetett a fiatalabb szavain. - Bizalom? Én nem hiszek a bizalomban.

Youngjae úgy gondolta, hogy a múlt éjjel közelebb hozta őket és remélte, hogy Jaebum nem lesz olyan rideg vele, de tévedett.

- Miért vagy mindig ilyen durva? - szaladtak ki száján a szavak, mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának.

- Mi? - kérdezte Jaebum zavarodottan.

- Mindegy.

Már késő volt, Jaebum pedig közelebb lépett, de csak hogy elmenjen mellette egyenest a fürdő felé.

- Letusolok, addig csinálj nekem reggelit.

- Már megbocsáss, de nem vagyok a cseléded.

- Ez az én házam és hagyom, hogy itt lakj a lakbér feléért, szóval ez úgy fair, ha csinálsz reggelit. - mielőtt még bármit hozzáfűzhetett volna, a fürdő ajtaja hangosan becsapódott utána.

Végül pontosan azt tette, amit kért, reggelit csinált.

- Micsoda jófiú, hallgattál.

Megfordult, de majdnem elejtette a kezében tartott tányért, amikor meglátta a félmeztelen Jaebum-ot, akin nem volt más, csak egy törölköző a dereka körül.

Gyorsan letette a tányért az asztalra és visszafordult a konyha felé zavarában.

Jaebum ezt észrevette, és elvigyorodott.

- Sosem láttál még pasit félmeztelenül?

Mielőtt még reagálhatott volna, Jaebum máris ott volt és helyet foglalt az asztalnál vele szemben.

- Uhm, nem fogsz esetleg...mondjuk felöltözni előbb? - motyogta halkan.

- Nem, éhen halok, majd utána felöltözök. Gyerünk, ülj le és egyél, ne legyél szégyenlős. - incselkedett Jaebum.

Lassan leült, de szemeit a világért sem emelte volna fel a tányérjáról. Olyan gyorsan evett, amilyen gyorsan csak tudott, majdhogynem fuldoklott, de nem volt hajlandó ránézni a fél pucér Jaebum-ra az asztal másik végében.

Jaebum felemelte az állát és tekintetük így találkozott.

- Az egész arcod kajás, ne egyél ennyire gyorsan.

Megpróbált nem megrándulni, amikor az idősebb ujjával letörölte a szája szélét. Igyekezett figyelmen kívül hagyni, ahogy szíve meglódult, amikor az ujja hozzáért szájához.

Mellőzte azt is, ahogy Jaebum megnyalta pontosan ugyanazt az ujját és folytatta az evést. Nem akarta tudomásul venni, de érezte, ahogy arca lángolt, ezt mind figyelmen kívül akarta hagyni.

- Csöng a telefonod.

Észre sem vette, hogy időközben csörögni kezdett a telefonja, mivel csak a saját irdatlan gyors szívverésére koncentrált addig.

- Jackson Wang . - olvasta fel Jaebum a kijelzőn megjelenő nevet. - Szóval tényleg vannak barátait akkor.

Nézte, ahogy Youngjae izgatottan felvette a telefont  Jaebum furcsát érzett a gyomrában, de inkább az ételt okolta érte, még ha az volt jó ideje a legjobb reggeli, amit evett.

- Bambam és Mark menni akarnak a vidámparkba?

Bambam és Mark? Több barátja is lett? Gondolta magában Jaebum.

- Nem, nem vagyok elfoglalt, jól hangzik. Akkor majd ott találkozunk.- mosolygott majd kinyomta a hívást.

Jaebum nézte, amilyen boldogan ment a szobájába összekészülni.

- Vidámpark? Mi vagy te, 5 éves? - gúnyolódott a telefonba Jinyoung.

- Jó, akkor ne gyere.

- Megyünk! - kiáltotta Yugyeom.

Tökéletes. Nem mutatkozhatott ott egyedül, az úgy tűnt volna, mintha követné. Amit nyilván nem tett. Egyszerűen csak kedve támadt hirtelen vidámparkba menni.



2017. augusztus 19., szombat

Living With The D.E.V.I.L [2Jae] 5. rész ~Fordítás~

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7
Páros: 2Jae
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]

 ***

A két srác a szombati napot egymástól teljesen külön töltötte el.
Youngjae egyre közelebbről megismerte újdonsült barátait, ahogy elmentek enni és megosztottak vicces sztorikat egymásról, ő pedig agyon élvezte mindezt.

- Srácok, ti mit gondoltok Im Jaebum-ről? - kérdezte a semmiből Jackson.

- Nagyon bunkó és senkire sem figyel, csak mindenkin átgázol. - felelte Mart azonnal.

- Igaz, de mindig a legjobb csajokat kapja meg. Ha engem is annyi lány szeretne, mint őt, a világon én lennék a legboldogabb férfi. - Bambam hozzáfőzése kicsit meglepte a többieket.

- Mindegyiket visszautasítja amúgy. - mondta Jackson halkan.

- Úristen, lehet akkor, hogy meleg! - hangosodott fel Bambam.

Abban a szent pillanatban nyelt félre Youngjae és kezdett hangosan köhögni.

- Jól vagy? - kérdezte Mark aggódva, mire Youngjae csak megtörölte az arcát és egy aprót bólintott. 

- Egyébként nagyon hidegvérű. Hogy őszinte legyek, szerintem ő maga az iskola démona. - tette hozzá Jackson.

Youngjae ott ült és képtelen volt bármit is mondani, mert tartott tőle, hogy nem azt mondja, amit kellene és véletlenül kicsúszna a száján, hogy ezzel a bizonyos démonnal él együtt.

A nap további részét játékteremben töltötték, ahol játszottak is egy keveset és kellemes időt tudhattak magukénak.

- Na jól van, most már lassan haza kellene mennünk, elméletileg esni fog és vihar is lesz. - figyelmeztette a többieket Bambam, idő közben pedig már jócskán besötétedett kint.

- Köszönöm a mai napot srácok, nagyon jól éreztem magam. - mosolygott Youngjae, majd integetve hazaindult. 

Bambam-nek igaza volt, hamarosan szakadni is kezdett az eső. Amilyen gyorsan csak tudott, de úgy zuhogott, hogy mégis sikerült eláznia kicsit.

A házban teljes sötétség volt, az áram pedig kikapcsolt. Csodás.

Sosem gondolta volna, hogy a nővérétől kapott nagy mennyiségű gyertya egyszer még jól fog jönni. A gyertyák voltak a mániái, konkrét gyűjteménye volt belőlük.

A telefonja fényét használva kereste meg a szobájában a darabokat, amiket meggyújtva a lakásban különböző helyekre tett le egy kis világosság reményében.

Vajon Jaebum még nem ért volna haza? Habár nem akarta bevallani magának, de egy kicsit azért aggódott az idősebbért. Átöltözött kényelmesebb ruhába, majd a kanapéra akart volna leülni, amikor is valamit érzett. Egy test?

- Vigyázz hova ülsz.

Jaebum.

A fülhallgatója be volt dugva és takaróba bugyolálva feküdt ott. Valahogy, rémültnek tűnt. 

- Jól vagy?

Felült a helyéről, majd kiszedte a fülhallgatót is. - Jól vagyok.

Mennydörgés.

A erőteljes hang miatt Jaebum riadtan ugrott meg és kapott Youngjae karjához, majd pedig azzal a lendülettel húzta le magához a kanapéra a fiatalabbat.

- Minden rendben? - kérdezte Youngjae aggódó tekintettel arcán.

- Jól vagyok. - ismételte újra.

- Nem úgy tűnsz, mint aki jól van. - nézett le Youngjae az őt tartó kézre, Jaebum pedig gyorsan realizálta a helyzetet, mivel úgy szorongatta azt, mintha az élete függene tőle.

Azonnal el is engedte Youngjae karját. - Csak nem vagyok nagy rajongója  a viharnak. Most akkor boldog vagy? Szépen mindenkinek el fogod majd mondani a suliban?

Végre meglátta Jaebum gyenge pontját. A nagy és gonosz démon fél a vihartól? Milyen ironikus.

- Nem.

- Nos, most már tudod ezt a kínos félelmemet.

- Ez egyáltalán nem az.

Boom.

Újra megugrott.

- Próbáld meg, hogy lefekszel a padlóra és a plafont nézed, közben meg zenét hallgatsz. Amikor stresszes vagyok ez nekem mindig segít, hátha neked is fog. - javasolta Youngjae.

- Ez a leghülyébb dolog, amit valaha hallottam.- gúnyolódott. 

Youngjae csak rosszalló tekintettel illette, hiszen ő csak segíteni akart. 

Jaebum ezt észrevette gyorsan, és inkább lefeküdt a földre.

- Válaszd ki a kedvenc zenédet és gondolj jó emlékekre, én viszont megyek aludni, elég hosszú napom volt.

Mikor egy újabb zörej hallatszott kintről, Jaebum a lába után kapott és megfogta, így késztetve megállásra. - Esetleg, nem maradnál itt, amíg elmúlik a vihar?

Jaebum tényleg kedves volt vele? Azt akarta, hogy Youngjae a közelében legyen?

- Persze.

Egymás mellé feküdtek le és a sötét plafont nézték. Youngjae észrevette, hogy Jaebum egyre közelebb került hozzá, de akkor rájött, hogy csak a fülhallgatója másik felét ajánlotta fel neki.

~Nem akarok egyedül lenni

Csak a tied akarok lenni~

A fiatalabb megmosolyogta a dalválasztást, hiszen neki is az egyik kedvence volt. Úgy tűnt végre van valami közös bennük.

Recsegés.

Észrevette, ahogy Jaebum megrándult és szorosan behunyta szemeit a zajra. Gondolkodás nélkül nyúlt a keze után és fogta meg azt, amikor pedig ránézett, és a gyertyafénytől halványan megvilágított arcát figyelte, rájött, hogy miért kedveli őt annyi lány. Jaebum jóképű volt, nagyon is jóképű.

Feltűnt neki, hogy megnyugodott az érintésétől, és kissé meg is lepte, hogy nem húzta el tőle a kezét, hanem inkább szorosabban fogta.

~Hallgasd a szívverésem

Azt csinál amit akar, téged hív

Ebben a fekete sötétségben 

Olyan fényesen ragyogsz~

Jaebum nem akarta megmutatni senkinek sem a félelmeit. Főleg nem egy olyan szánalmasat, mint a vihar. De ahogy ott volt vele, sokkal jobban érezte magát. Melegséget érzett és végre nem volt egyedül, bár ezt sosem vallotta volna be Youngjae-nek.

Ujjaikat összefűzve feküdtek ott, hallgatva a vihar morajlását és a halk zenét. Biztonságban, minden baj nélkül.

~Szükségem van a szerelmedre

Mielőtt lezuhanok~