Yamazaki

Műfaj: yaoi, agnst

Érintett banda: B.A.P

Páros: minimálisan JaeGuk...de tényleg csak egy egész kicsit

Figyelmeztetés: mentális betegségre való utalás, szuicid hajlam megjelenése, valamint bántalmazás

Egyéb: a művészettörténet óra alatt keletkezett. Majdnem 2 hét volt megírni, pedig milyen rövid..

.Yongguk Po.V.

A penge aznap is durván szántotta fel mellkasom vékony bőrét. Tudtam, hogy valójában nem szabadott volna megint megtennem, de úgy éreztem talán ennek segítségével megnyugodhatok és megszabadulhatok a hangoktól. A tükörben figyeltem, ahogy mélyvörös vérem a penge nyomán kiserken, hangtalanul színezve pirosra tetovált bőrömet. Fájt minden egyes új vágás, ám korántsem annyira, mint az, amit belül éreztem. Mielőtt még mélyebbre áshattam volna magam a kétségbeesés üres vermébe a szobám ajtaja kitárult, felfedve egy igencsak ideges, fehér köpenybe bújt orvost. Időm se volt elrejteni amit műveltem, bár felesleges lett volna, Youngjae szúrós szemei előtt nincs menekvés.

-Már megint mit csinálsz?- kérdezte kemény, számonkérő hangon, mire összerezzentem. Nem tudtam válaszolni, egyszerűen csak lehajtott fejjel húztam vissza vállamra az ingemet. Mégis mit mondhattam volna?

-Yongguk...ezt már ezerszer megbeszéltük.-lépett közelebb hozzám, de csak lassan, nen sietve egyetlen lépést sem. -Figyelj..tudom, hogy nehéz, de mi lenne ha megosztanád velem? -kérdésére csak nemlegesen megráztam a fejem, felesleges lett volna ot js terhelni a gondjaimmal. Egyébként is csak egy orvos.

-Úgysem értenéd.

-De talán megpróbálhatnánk. Nem azért vagyok, hogy hagyjalak segítség nélkül összezuhanni. -hangja megnyugtatóan halk és lágy volt, én azonban mégsem éreztem jobban magam. Egyedül akartam lenni, erre viszont nem volt lehetőségem Youngjae mellett. Figyelmem inkább az ingemre terelődött, néztem ahogy saját vérem kisebb-nagyobb foltokban színezte pirosra a vékony anyagot. Érdeklődve nyomtam ujjamat az egyik foltra, minek nyomán erősebben színeződött el a felsőm. 

Youngjae mellém lépve tette kezét vállamra, de én csak durván leráztan magamról, nem akartam, hogy hozzám érjen. 

-Yongguk, azt akarom, hogy mondd el nekem mindazt, amit érzel.

-Nem- feleltem, hangom halkan, de mégis határozottan csengett. 

Youngjae nem reagált, csak csendben várt. Nem voltam hajlandó beszélni, de ö pont annyira volt makacs, mint én magam. Elfeküdtem az ágyamon, látványosan ellenkezve Youngjae akaratával, de ö továbbra sem tett semmit. Kezét finoman hátamra csúsztatta megnyugtatásképp, de csak rosszabbul lettem. Látásomat könnyeim homályosították el, amik mint meg annyi apró csillogó kristályok gördültek le arcomon, átnedvesítve párnám vékony anyagát. 

-Az én hibám volt. Mióta....mióta elment, azóta hallok és látok olyan dolgokat, amik megrémisztenek. Olyan, mintha valami a mellkasomra ülne, teljesen megbénítva a testemet, a levegőt is kiszorítva belőlem. A nevét sikoltja jeges fuvallattal, végig a szemembe nézve, nem hagyja, hogy lehunyjam tükreim. Minden nap kísért az emléke, a fájdalmat nem tudom elviselni, ezért menekülök ebbe. Csak remélni tudom, hogy egyszer véget vethetek ennek az egésznek -ahogy beszéltem, Youngjae keze finoman simogatta a hátamat, majd éreztem, ahogy a kemény kórházi matrac besüpped és meleg teste közel kerül hozzám.

Újra elfogott a sírás érzése, és bármennyire is akartam visszatartani, nem sikerült. Megfordultam, hogy jobban hozzá tudjak bújni, a biztonságot nyújtó karjai közé. Felsőjét erősen markolva fúrtam fejem mellkasába. El akartam rejteni sírásomat, de vállam nem hagyta abba a rázkódást.

-Nem... nem akarom többé hallani a hangját...látni...-motyogom pólójába.

-Nem lesz semmi baj. Segítek neked kiűzni a fejedből.-simít újra hátamra.

***

 

Az asztalon fekve kerestem Youngjae puha ujjait, amiket nem találtam. A félelem jéghideg érzése újra végigsöpört rajtam. Lassan megjelent látókörömben vékony alakja, és a fejemhez közel tett le valami fém tárgyat.

-Ez majd segíteni fog bízz bennem. -simított kézfejemre, majd újra magamra hagyott. 

Egy új, szintén köpenyes alak tűnt fel, aki kicsit sem volt szimpatikus. A mellettem levő gépen kapcsolgatott valamit, majd felém fordult, kezét a szerkezeten tartva.

-Ez kicsit kellemetlen lesz, de nyugi.-mondta, aztán csak megnyomott egy gombot. 

Hirtelen erős fájdalom nyilallt a fejembe, a szemeim pedig azonnal kipattantak és tágra nyíltak az érzéstől. Hangos sikolyom töltötte be a sötét szobát, de senki nem felelt. 

Nem tartott tovább pár másodpercnél, utána azonban minden elsötétült és csak tompán hallottam a hangjukat.

-Meghalt?- kérdezte a másik. Jelezni akartam, hogy még élek, de képtelen voltam megmozdulni.

-Menjen az elektrosokk még egyszer, hogy biztos legyen. Aztán menjünk haza, aludni akarok már.-utasította Youngjae az ismeretlen köpenyest.

Pillanatokkal később újabb erős fájdalom száguldott végig elgyengült testemen, többé pedig nem éreztem semmit.

                .