Livin With The D.E.V.I.L. [2Jae] ~ Fordítás~ 11. rész

Műfaj: yaoi, fluff, slice of life
Érintett banda: Got7

Páros: 2Jae

Figyelmeztetés: nincs

Egyéb: én csak fordítom, nem saját alkotás, eredeti szerző: shiruuka [wattpad]

***

Egyetlen olyan dolog volt, amit Youngjae még álmaiban sem gondolt, hogy látni fog, az pedig a zokogó Jaebum látványa. 

Érezte, ahogy a szorítás a dereka körül erősödött, valamint Jaebum vállai folyamatosan rázkódtak a sírástól. 

Nem tudta, mit kezdjen a kialakult helyzettel, sosem volt jó az emberek vigasztalásában, így csak finoman simogatta a hátát nyugtatásképp. 

- Jól vagy? - kérdezte, amikor hüppögése halkult. Jaebum elengedte csípőjét, majd kissé hátrébb húzódott tőle. 

- Sajnálom, én csak... most már tudom, hogy éreztél mindig. Borzalmasan érzem magam, amiért hagytam, hogy korábban Jinyoung és Yugyeom úgy bánjanak veled - mondta könnyeivel küszködve, próbálta elmondani, mindazt, amit akart. 

- Csak álltam ott és nem állítottam meg, hogy megdobáljanak, mindennek elhordjanak, most viszont végre megértettem - motyogta halkan. Nem tudta megállni, hogy ne beszéljen, hiszen  annyi mindent szeretett volna kimondani. 

- Jaebum, teljesen rendben van, nem olyan nagy dolog - próbálta magyarázni Youngjae - Biztos vagy benne, hogy ez az egyetlen dolog, ami bánt? Te, Im Jaebum, aki sosem sír azért, mert valaki meg találta dobni, annál te keményebb vagy - állt meg egy pillanatra - mi az, ami valóban nyomja a lelked? - kérdezte óvatosan.

Addig Jaebum csak az ölében tartott kezeit figyelte, de végül felnézett Youngjae-ra. Még ha nem is szólalt meg, Youngjae kiolvasta szemeiből, hogy valami nagyon nincs rendben. 

- Mit szólnál, ha ellógnánk ezt a pár órát és inkább kimennénk innen? Tudom, hogy most a legkevésbé sem vágysz a tanárok fecsegésére és minden egyébre, szóval...

- Choi Youngjae vállalná azt a rizikót, hogy kihagyja az óráit, értem? - kérdezte drámaian, egy megtört mosollyal kísérve. 

- Igen, mert látom, hogy nem vagy rendben, szóval felejtsük el mára a sulit.

Valahogy megoldották, hogy az igazgatónő elengedje őket. A nő engedékeny volt, tekintve, hogy Youngjae sose került bajba, valamint a jegyei is mindig kitűnőek voltak. Nem volt különösebb indoka, hogy ne engedje meg, hogy Youngjae vigyázhasson a ,,beteg" barátjára és hazakísérje.

***

- Lehetne, hogy még nem megyünk haza, hanem inkább sétálgatunk? - kérdezte Jaebum.

Youngjae beleegyezően bólintott, majd a közeli parkba indultak, ami teljesen üres volt, végül egy szimpatikus padon foglaltak helyet. 

- A korábbiakról...

- Nem kell megmagyaráznod - szakította félbe Youngjae.

- De szeretném. El akarom neked mondani ezt... - keze ökölbe szorulva pihent térdén, ahogy igyekezett visszafojtani a könnyeiket, míg Youngjae csöndesen várta.

- Hosszú ideig egyedül voltam. 12 éves koromban - állt meg egy pillanatra - elvesztettem a szüleimet egy autóbalesetben - gyűltek könnyek szemeibe.

Youngjae szemei elkerekedtek a hallottaktól, fogalma sem volt róla, hogy Jaebum miféle fájdalmon ment keresztül. 

- Ők jelentettek számomra mindent és csak úgy hirtelen megszűntek létezni, mintha soha nem is lettek volna - nem tudta magában tartani könnyeit, így azok némán csordogáltak le arcán. Soha nem osztotta meg a történetét, és akkor végre kicsit könnyebbnek érezte magát.

- Sajnálom...

JB könnyein át rámosolygott a fiatalabbra, mielőtt megszólalt volna - Ne sajnáld, csak meg akarom köszönni.

- Megköszönni nekem?

- Sokáig nem volt mellettem senki, de most, ahogy a közelemben vagy már nem érzem magam magányosnak. Még akkor is kedves voltál velem, amikor én durván viselkedtem veled és ezért szeretnék bocsánatot kérni. Nagyon örülök neked, hogy az életemben tudhatlak - vallotta be végül.

Youngjae egy hatalmas, virgázó mosollyal felelt Jaebum kimondott szavaira, amikor pedig az idősebb is elmosolyodott, még a Nap is fényesebben ragyogott az égen.

Nem kérdezett többet a balesetről, vagy arról mi történt, hiszen ha Jaebum kész volt rá, Youngjae ott volt mellette, hogy meghallgassa és megvigasztalja, ha szükséges.