Soft.

Műfaj: egyperces (inkább félperces), yaoi, FLUFF (oh jesus ilyen is van nálam..)
Érintett banda: History
Páros: Kyungjeong
Figyelmeztetés: tőlem szokatlan cukiság.
Egyéb: eredetileg angol nyelven írtam, de gondoltam megosztom magyarul is.
Egyéb 2.0.: cuki. 

Kyungil Po.V.:

Tudjátok, van az ember életében -legalábbis normális esetben- egy olyan pont, ahol minden szép és minden jó. Ez többnyire egy bizonyos személy által következik be, bizonyos helyzetben, de megtörténik. Az én ilyen pillanatom nem is olyan rég történt meg.

***

Hazafelé sétáltam a városban, kicsit talán kótyagosan a sok alkoholtól, de erről kizárólag a barátaim tehetnek, na meg az, hogy a szülinapomat ünnepeltük. Egy bárban. Mindenesetre, ihattam volna kevesebbet is, de még így sem volt túl feltűnő a járásomon, vagy egyáltalán a szemeim állásán a bevitt alkohol. Hangos dudaszót hallottam az utcáról, de nem foglalkoztam vele különösebben, hiszen biztos csak valaki nagyon okos állat átszaladt az úttesten, ezzel nehezítve a sofőrök útját. Mikor már a káromkodás is eljutott hozzám, szememmel elkezdtem keresni a probléma forrását.Egy fiatal, fekete hajú srác állt az út közepén, előtte a teherszállító kamionból a sofőr nem túl szép szavakkal illetve kiabált neki, és újból erőteljesen rátenyerelt a dudára. A következő lépésemmel arra vettem az irányt és nem kellett sok, hogy odaérjek. A fiú arcra nem tűnt többnek tizennyolcnál. Intettem a sofőrnek, hogy most már abbahagyhatja és óvatosan átkarolva a srácot toltam a járda irányába. 

- Hát te meg mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdeztem egy félmosollyal. Ő csak kifejezéstelen arccal nézett rám, szinte már sértődött fejet vágva. 

- Semmi közöd hozzá. - rántotta ki karját a kezemből, majd ott is hagyott volna, ha nem kapok utána. 

- Legalább megköszönhetnéd. 

- Kösz. - felelte, majd eltűnt. Pedig én csak kedves akartam lenni. Utána futottam, hátha újra megtalálom, de nem leltem sehol sem.

***

Napokig kerestem, jártam a várost, majd végül egy könyvesboltban akadtam rá, ahol még életemben nem fordultam meg, pedig nem messze lakok tőle. Emlékszem mennyire nem is akart látni, de én ennek ellenére mindig megjelentem ott és nem hagytam. Tudni akartam miért állt az út közepén, olyan rémült tekintettel és hogy utána miért volt annyira rideg velem. 

Végül hetekbe telt, mire hajlandó volt bármiféle interakcióba kerülni velem, de megérte rá várnom. Megtudtam, hogy csak rossz napja volt és túlreagálta, így el is felejtettük mindketten. Randi követett randit, és végül itt vagyunk.

***

Nemrég összeköltöztünk, ezzel egy újabb szinte emelve a kapcsolatunkat, ami inkább alapul az érzelmeken, mint a testiségen, persze én ezt egyáltalán nem bánom. Yijeong a legjobb, nem is vágyhatnék másra. 

Munkából hazaérve keresni kezdtem merre lehet, hiszen elég későn értem haza. Végül a kanapén fekve találtam meg, ahogy a TV előtt alszik édesen a párnákba temetkezve egy vékony pléddel. Gondolom rám várt, csak aztán elaludt. 

- Yijeong, baby ébredj, hazaértem. - suttogom halkan kicsit megrázva vállát, de ő csak eltolja kezem és mégjobban belefúrja magát a párnába. Gondoltam egyet és inkább lehúztam róla a plédet, hogy biztosan felébredjen. Nyilván, nem sokára ugyanúgy mélyen fog aludni, de mindenképp köszönni akartam neki, mielőtt teljesen kidől. Hirtelen kinyitotta szemeit, bár azok még álmatagon pislogtak rám, így kezem oldalára vezetve kezdtem csiklandozni, hogy némi életet leheljek belé.

- Miért kellett felkeltened, idióta? - kérdezte nem fogva vissza édes vihogását. - UTÁLLAK SONG KYUNGIL!! - nevetett, ezért nem is vettem komolyan szavait. 

- Na gyere, aludj inkább velem. - húztam fel és indítottam útra magam előtt. A lépcsőn felfelé menve vettem csak észre, hogy hatalmas a pólója, amiben sétálgat. 

- Nem túl nagy rád az a póló? - kérdeztem mosolyogva, amikor az ajtó elé értünk. Határozottan megállt előttem teljesen komoly arccal.

- Nem.

- Várj...ez az én felsőm? - kérdésemre hirtelen mindenfelé nézett, csak rám nem és elvörösödve birizgálta a bizonyára puha anyagot. 

- Nem. - felelte ezúttal halkan, nyilvánvalóan teljesen zavarban. Azzal a mozdulattal fordult meg és sietett be a sötét szobába, hogy aztán teljese testével az ágyra dőljön, nyakig betakarózva, így próbálva elbújni előlem.

Csak álltam ott, mosolyogva az ajtófélfának dőlve. Mit tehetnék? Szeretem ezt a bolondot és már el sem tudnám képzelni az életem nélküle.