Műfaj: dark (?!)
Érintett banda: BTS
Főbb szereplők: Kim Taehyung, Min Yoongi
Figyelmeztetés: +16
Egyéb: nincs
AJÁNLOTT ZENE : CHAINS (IDE kattintva elérhető!)
Taehyung Po.V.:
Érintett banda: BTS
Főbb szereplők: Kim Taehyung, Min Yoongi
Figyelmeztetés: +16
Egyéb: nincs
AJÁNLOTT ZENE : CHAINS (IDE kattintva elérhető!)
Taehyung Po.V.:
Nem akartam megosztani vele ezeket az álmokat, azokat az emlékeket, amiket mélyen magamban őrzök eltemetve, Legalábbis eddig ezt hittem. Yoongi csak ült és minden tudó tekintettel nézett rám várva az elmémet fogságban tartó rémekre. Értem, tudom, hogy segíteni akar...hisz' a legjobb barátom, mégis nehezemre esik megnyílni előtte ebben a témában. Túl sok az érzés, az emlék, ami miatt nem tudok nyugodni.
- Ez már régen kezdődött...vagyis..annyira mégsem rég. Jungkook a féltestvérem volt és nagyon szerettem őt. Mindig mosolygott, amikor együtt voltunk, azzal az aranyos nyuszi mosolyával. - kezdek bele a múltam meséjébe. - Tudod, én azt hittem, minden rendben van.
- Hogy érted, hogy azt hitted? - kérdez bele halkan rám pillantva. Felülök az ágyban, de nem válaszolok. Tarkómra simítok és próbálom felidézni a borzalmakat, amiket tettem akkor.
- Egy ideig nagyon jól megvoltunk...mindenki örült, hogy együtt vagyunk, én jó tanuló voltam az iskolában semmiben nem szenvedtem hiányt. - folytatom halkan a pólóm szélét piszkálva. -Tényleg mindenem megvolt, nem volt okom panaszra. Aztán eljött az az időszak, amikor lázadozni akartam. - itt megállok a történetben, hiszen ez nehéz korszak volt. Nem tudtam kezelni a helyzeteket, amiket elém dobott az élet és csak sodródtam az árral.
Yoongi Po.V.:
Taehyung hirtelen elhallgat és úgy látom már nem is fogja folytatni a múltját. Hiába próbáltam már párszor rávenni arra, hogy legalább beszélje ki magából, ő nem hagyta magát. Minden alkalommal egy kicsivel tovább jutunk, több dolgot tudok meg róla, de még nem tudja megosztani velem teljesen.
- Tae....tudnom kell mindent. - próbálom rávenni, hogy folytassa, de túl makacs.
- Menj el inkább még mielőtt nagyobb bajod lesz..- fejét lehajtja, még csak rám se néz miközben hozzám beszél. Leülök mellé az ágyra és csak hallgatok, hátha túljutunk a kialakult helyzeten.
- Figyelj..én melletted vagyok bármi is történjen. Nem fog elriasztani az, ami te vagy, de ezt mondtam már. - kezdem lassan hátát cirógatni nyugtatásképp, ám nem számítok a reakciójára. Egy pillanat alatt kap kezem után és hamar a kemény földön találom magam hátrafeszített kézzel, ő pedig derekamra térdel, hogy ne tudjak mozogni. Fájdalmasan szisszenek fel, ahogy hajamba tép, hihetetlen erő van benne, ami ilyenkor megmutatkozik. Nem számoltam vele, hogy még az álmai hatása alatt lehet, így váratlanul ért. Erőszakosan húzza tincseimet, míg kezemet továbbra is fogja, de én tűröm. Eltűrök mindent annak érdekében, hogy végre megszabaduljon a rémeitől, amik börtönbe zárják az ép elméjét. Lassan lazul a szorítása, és már azt hihetném elereszt, de nem..még játszani akar. A hátamra fordít, én pedig esélyt látok a szabadulásra és lelököm magamról. Hangos puffanással ér földet mellettem a padlón és pár másodpercig nem is mozdul, de utána újult erővel próbál elkapni engem.
Taehyung Po.V.:
A föld hideg és kemény, ahogy a testem nekicsapódik, de pont nem érdekel. Megrázom a fejem, így elmúlik a pillanatnyi szédülés és újra normálisan látok.
- Yoongi...hát nem akarsz játszani velem? - kérdezem vigyorogva, de csak hallgatást kapok válaszul. Nem mozdul, csak ridegen néz rám, ezzel igyekszik elrejteni a félelmét. Tudom, hogy fél...érzem. -Én viszont szeretnék...nagyon szeretnék. - tápászkodok fel a földről, hogy elé léphessek ezzel elzárva a menekülés útját.- Ugye te is akarod?
Yoongi csak a feját rázza és továbbra is néma, mintha nem tudna beszélni.
- Elvitte a cica a nyelvedet picinyem? - becézem, bár nálam idősebb mégis minden gond nélkül teszem. Végre látom, hogy ellenkezni akar, hiszen sértem az egóját a viselkedésemmel, de nem bánom. Élvezem, ha játszunk, ez nekem csak jó akárhonnan nézem is. Az lesz, amit én akarok, ha pedig mégsem történne így, az ő életét is lerövidítem, amikor az nekem tetszik. Ismerős terepen mozgok, a szoba falain nem fog átszűrődni semmilyen hang, köszönhetően a hangszigetelésnek. Gondolom nem akarták hallani a hangokat, amik engem is megrémítettek. Jeges érintést érzek a nyakamon, a borzongás végigfut a gerincemen tőle, tudom, hogy itt vannak. Nem fordulok meg, teljesen felesleges, hiszem pontosan tudom mit akarnak tőlem.
- Azt mondják, hogy nem félsz tőlem...azt suttogják, hogy tanítsam meg neked mi a félelem...-guggolok le mellé mosolyogva. - Igazat beszélnek?
- Tae...-suttogja nevemet halkan, szinte alig hallom.
- Neked csak V. - közlöm hűvösen, majd hajába markolva húzom fel és irányítom az ágy felé, majd rá is lököm. - Feküdj.
- Taetae..nem akarom. - nyöszörgi ahogy még mindig tincseinél fogva tartom. Magam felé fordítom, de csak annyi időre, míg kezem az arcán csattan.
- Én nem Taehyung vagyok, nem megmondtam? Ne ellenkezz..bár..szeretem a játékot. Főleg, amikor én vadászok..-harapok számba mondatom végén.
Fogd meg...kapd el és ne ereszd...játsz még, játszd a szereped! Ne engedd, hogy beléd lásson...majd mi segítünk. A hangok...a hangok, amik támogatnak engem, ugyanakkor megrémisztenek, de a mosolyom változatlan marad. Csak a szememben látszik a félelem, hogy nem tudok menekülni előlük.
- Hogy érted, hogy azt hitted? - kérdez bele halkan rám pillantva. Felülök az ágyban, de nem válaszolok. Tarkómra simítok és próbálom felidézni a borzalmakat, amiket tettem akkor.
- Egy ideig nagyon jól megvoltunk...mindenki örült, hogy együtt vagyunk, én jó tanuló voltam az iskolában semmiben nem szenvedtem hiányt. - folytatom halkan a pólóm szélét piszkálva. -Tényleg mindenem megvolt, nem volt okom panaszra. Aztán eljött az az időszak, amikor lázadozni akartam. - itt megállok a történetben, hiszen ez nehéz korszak volt. Nem tudtam kezelni a helyzeteket, amiket elém dobott az élet és csak sodródtam az árral.
Yoongi Po.V.:
Taehyung hirtelen elhallgat és úgy látom már nem is fogja folytatni a múltját. Hiába próbáltam már párszor rávenni arra, hogy legalább beszélje ki magából, ő nem hagyta magát. Minden alkalommal egy kicsivel tovább jutunk, több dolgot tudok meg róla, de még nem tudja megosztani velem teljesen.
- Tae....tudnom kell mindent. - próbálom rávenni, hogy folytassa, de túl makacs.
- Menj el inkább még mielőtt nagyobb bajod lesz..- fejét lehajtja, még csak rám se néz miközben hozzám beszél. Leülök mellé az ágyra és csak hallgatok, hátha túljutunk a kialakult helyzeten.
- Figyelj..én melletted vagyok bármi is történjen. Nem fog elriasztani az, ami te vagy, de ezt mondtam már. - kezdem lassan hátát cirógatni nyugtatásképp, ám nem számítok a reakciójára. Egy pillanat alatt kap kezem után és hamar a kemény földön találom magam hátrafeszített kézzel, ő pedig derekamra térdel, hogy ne tudjak mozogni. Fájdalmasan szisszenek fel, ahogy hajamba tép, hihetetlen erő van benne, ami ilyenkor megmutatkozik. Nem számoltam vele, hogy még az álmai hatása alatt lehet, így váratlanul ért. Erőszakosan húzza tincseimet, míg kezemet továbbra is fogja, de én tűröm. Eltűrök mindent annak érdekében, hogy végre megszabaduljon a rémeitől, amik börtönbe zárják az ép elméjét. Lassan lazul a szorítása, és már azt hihetném elereszt, de nem..még játszani akar. A hátamra fordít, én pedig esélyt látok a szabadulásra és lelököm magamról. Hangos puffanással ér földet mellettem a padlón és pár másodpercig nem is mozdul, de utána újult erővel próbál elkapni engem.
Taehyung Po.V.:
A föld hideg és kemény, ahogy a testem nekicsapódik, de pont nem érdekel. Megrázom a fejem, így elmúlik a pillanatnyi szédülés és újra normálisan látok.
- Yoongi...hát nem akarsz játszani velem? - kérdezem vigyorogva, de csak hallgatást kapok válaszul. Nem mozdul, csak ridegen néz rám, ezzel igyekszik elrejteni a félelmét. Tudom, hogy fél...érzem. -Én viszont szeretnék...nagyon szeretnék. - tápászkodok fel a földről, hogy elé léphessek ezzel elzárva a menekülés útját.- Ugye te is akarod?
Yoongi csak a feját rázza és továbbra is néma, mintha nem tudna beszélni.
- Elvitte a cica a nyelvedet picinyem? - becézem, bár nálam idősebb mégis minden gond nélkül teszem. Végre látom, hogy ellenkezni akar, hiszen sértem az egóját a viselkedésemmel, de nem bánom. Élvezem, ha játszunk, ez nekem csak jó akárhonnan nézem is. Az lesz, amit én akarok, ha pedig mégsem történne így, az ő életét is lerövidítem, amikor az nekem tetszik. Ismerős terepen mozgok, a szoba falain nem fog átszűrődni semmilyen hang, köszönhetően a hangszigetelésnek. Gondolom nem akarták hallani a hangokat, amik engem is megrémítettek. Jeges érintést érzek a nyakamon, a borzongás végigfut a gerincemen tőle, tudom, hogy itt vannak. Nem fordulok meg, teljesen felesleges, hiszem pontosan tudom mit akarnak tőlem.
- Azt mondják, hogy nem félsz tőlem...azt suttogják, hogy tanítsam meg neked mi a félelem...-guggolok le mellé mosolyogva. - Igazat beszélnek?
- Tae...-suttogja nevemet halkan, szinte alig hallom.
- Neked csak V. - közlöm hűvösen, majd hajába markolva húzom fel és irányítom az ágy felé, majd rá is lököm. - Feküdj.
- Taetae..nem akarom. - nyöszörgi ahogy még mindig tincseinél fogva tartom. Magam felé fordítom, de csak annyi időre, míg kezem az arcán csattan.
- Én nem Taehyung vagyok, nem megmondtam? Ne ellenkezz..bár..szeretem a játékot. Főleg, amikor én vadászok..-harapok számba mondatom végén.
Fogd meg...kapd el és ne ereszd...játsz még, játszd a szereped! Ne engedd, hogy beléd lásson...majd mi segítünk. A hangok...a hangok, amik támogatnak engem, ugyanakkor megrémisztenek, de a mosolyom változatlan marad. Csak a szememben látszik a félelem, hogy nem tudok menekülni előlük.
Try'na break the chains, but
the chains only break me!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése