Műfaj: oneshot, yaoi
Érintett banda: iKON
Páros: Double B [Bobby & B.I ] + Bigbang tagok említve
Figyelmeztetés: -nincs-
Ajánlott zene: BIGBANG - HARU HARU [IDE kattintva elérhető]
Bobby Po.V.
Érintett banda: iKON
Páros: Double B [Bobby & B.I ] + Bigbang tagok említve
Figyelmeztetés: -nincs-
Ajánlott zene: BIGBANG - HARU HARU [IDE kattintva elérhető]
Bobby Po.V.
Hazafelé sétálok a munkából, már be is sötétedett. Mondjuk mit vártam...december van. Az éjszaka hamar ideér, én pedig minden nap egyedül gyalogolok át a sötét parkon. Ma este is ugyanez a helyzet, teljes csönd van, kivéve a fülhallgatómból bömbölő zenét, ami megtöri a néma éjszakát. Gyorsabban szedem a lábaimat és igyekszem hamar hazaérni, mert már így is átfagytam. Az úton kevés emberrel találkozok, szinte már mindenki otthon van a jó meleg lakásban és élvezi a párja társaságát. Csak én vagyok így egymagam, magányosan a hidegben caplatva.
Az egyik padon egy pár ül, vidáman nevetnek, ahogy egyikük a másik hajába szórja a frissen lehullott havat. Kénytelen vagyok mosolyogni rajtuk, annyira boldognak látszanak. Épp annyira, mint amilyen én is voltam régen. Amikor ugyanígy nevettem, és szerettem, de sajnos hiába volt minden. Bármennyire is azt akartam, hogy tökéletes legyen, inkább csak egyre rosszabb lett.
Jó pár éve már ennek a történetnek. Hanbin új fiú volt az iskolánkban, de hiába volt kedves mindenkivel, ebből sok konfliktusa volt a nagyobbakkal. Egy ilyen eset által ismertem meg, amikor épp a kukában kötött ki hála Seung Hyun-nak, aki az iskola réme volt. Mindenki félt tőle, még én is, pedig csak egy végzős srác volt, aki nagyon menőnek képzelte magát. Még becenevet is választott magának, a T.O.P név mögé bújva fenyítette a kisebbeket. Köztünk Hanbin-t is. Aznap kezdtünk el ismerkedni, amikor segítettem neki kimászni a szemetesből, előtte egy szót sem váltottunk. Gyorsan jó barátokká váltunk, hiszen rengeteg hasonlóság volt bennünk és mindkettőnknek szüksége volt már egy igazi barátra. Aki megérti, akihez bármikor bekopoghat, akár az éjszaka közepén is, ha nincs hová mennie, aki befogadja a szívébe minden előítélet nélkül és vigyáz a lelkére. Nem egyszer fordult elő, hogy az éppen tomboló apám elől hozzá menekültem. Éjszaka kiszöktem otthonról, majd átrohantam a városon egyedül, hogy inkább vele töltsem az éjszakát és ne kelljen a szüleimtől tartanom. Ő mindig ott volt velem, minden helyzetben számíthattam rá, éppúgy, ahogy ő is én rám. A legjobb barátommá vált, más nem is kellett nekem. Együtt mentünk el bulizni, csajokat felszedni, rengeteget bolondoztunk régen.
Kis pamacsok szállnak fel előttem, ahogy kifújom a tüdőmben tartott levegőt. Nagyon hideg van idekint. A telefonom kikapcsol, úgy tűnik az akkumulátor nem bírta tovább. Egy üres padra ülök, nem messze az előbb látott pártól és csak gondolkozok. Az emlékek egyre halványultak az évek során, van ami már teljesen elveszett. Hanbin mosolyára viszont még mindig tisztán emlékszek.
Az egyik, házibuli alkalmával többet ittunk a kelleténél, én pedig Hanbin-nál kötöttem ki az éjszaka közepén, persze ő beengedett magához. Nem voltam teljesen magamnál, csak aludni akartam, az se érdekelt hogy hol, csak az a fránya szédelgés maradt volna abba. Ruhástul vetettem magam be az ágyba, legjobb barátom mellé, aki csak rosszallóan csóválta a fejét és mellém feküdt. Akkor éjszaka éreztem először. Forró teste az enyémnek feszült, félig rajtam feküdt már, amikor megébredtem. Addig az estéig sose néztem rá másképp, csak mint a legjobb barátom. Akkor viszont valami, amit a mai napig nem tudok megmagyarázni, megmozdult bennem iránta. A szívem a szokásosnál hevesebben vert, ahogy az alvó fiút néztem magam mellett. Ahogy arcát figyeltem, elgondolkoztam, vajon milyen puhák lehetnek az ajkai, amikkel szinte állandóan mosolyog. Tényleg olyan, mint amilyennek látszik? Elhessegettem a bolond gondolatokat, hiszen biztos csak a belém töltött alkohol hatására jutnak eszembe ilyen hülyeségek. Igyekeztem tovább aludni, ami nagyon nehezen ment. Végül engedtem magamnak és csak átkaroltam meleg testét és végre elaludtam. Reggel ugyanígy keltem, azzal a különbséggel, hogy a feje a nyakamban volt, és éreztem meleg leheletét a nyakamon, ami újra kiváltotta azokat a gondolatokat. Emlékszem, hogy kiabált velem, amikor elmondtam neki miket gondoltam. Persze badarságnak tartotta, hogy ez megtörténjen, ő is az alkoholra fogta. Ennek ellenére, egy jóval későbbi iskolai buliban egy részeg Hanbin támadt le engem és csókolt meg úgy, hogy azt a mai napig nem felejtem el. Másnap mind a ketten emlékeztünk az estére, így kissé kínos volt a reggeli ébredés. Ő rajtam feküdt, én meg öleltem továbbra is és nem is akaródzott elengednem. Képtelenségnek tűnt az egész, ugyanakkor mégis bíztam benne, hogy megtörténhet és tényleg szeretni fogok valakit, aki majd viszonozza is ezt. Szerettem őt, már amennyire ezt egy fiú teheti. Igyekeztem megadni neki mindent, a tenyeremen hordoztam, bármit kért én megadtam neki. Az első csókját azon az estén nekem adta, később pedig a szüzességét is. Nem bántam meg egy percet sem a kapcsolatunk alatt, pedig nagyon kezdetleges volt. Fogalmam sem volt, mi lesz a következő lépés, de ketten, együtt, mindig megoldottuk. Egy idő után már mondhatni megszokásból voltunk együtt, nem volt meg az a tűz, mint az elején. Én voltam az, aki félrelépett, aki miatt azok a barna szemek könnyekkel teltek meg azon az éjszakán. Nem tudtam elviselni a tudatot, hogy ez miattam van, így elmenekültem. Ha olyan problémám akadt, amivel nem tudtam mit kezdeni, mindig menekültem, ahogy akkor is. Szerettem őt, amikor mással feküdtem össze, akkor is csak rá gondoltam, de ez már nem számított. Eltűntünk egymás életéből, mindkettőnknek jobb volt így. Emlékszem, amikor utoljára láttam őt, ahogy sírt és nevetett egyszerre. Sírt, mert megtettem azt, amit sose gondolt volna, hogy meg fogok, és nevetett, az abszurd helyzeten. Emlékszem az utolsó üzenetre, amit tőle kaptam: 'Menj, és sose nézz vissza, ne törődj velem csak menj tovább, mert egyszer szerettelek és nincs mit megbánjak, csak a jó emlékeinket fogom őrizni..Valahogy csak el tudom viselni, valahogy csak meg tudom állni, légy boldog, ha már így alakult..' Nem akartam elveszíteni, mégis én rontottam el mindent ennek pedig az lett az eredménye, hogy összetörtem azt, akit a legjobban szerettem. Szerelmes voltam belé ugyanúgy, éreztem, ahogy szaporán veszem a levegőt a közelében, ahogy a nadrágom hamar szűk lesz, amint az ölembe ült, vagy azt a nyugodtságot, amikor csak szimplán megölelt. Az elején még számoltam minden egyes napot, amit nélküle töltöttem, végül ezt is feladtam. Mint minden mást. A vele kapcsolatos emlékeim napról napra egyre fakultak, már csak nagy vonalakban tudnám felvázolni az egészet. Nem tudom mikor jöttünk össze, azt sem, hogy mennyi ideig voltunk együtt. Valamiért, ezek nekem nem számítottak, egyszerűen csak élveztem és boldog voltam. Talán ezért is lett vége..önző voltam.
A szél felkerekedik, én pedig egyre inkább átfagyok a padon. Egyedül indulok haza, egy apró mosollyal a szám szélén, hiszen már csak a jó emlékeket őrzöm róla.

Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a történet. Nagyon letisztultan fogalmaztál és az alapsztori is igazán jó. Ritkán találok olyan történetet, ahol elismeri a főhős a hibáját, ezért ez külön plusz pont.
Nagyon tetszett és örülök, hogy elolvashattam. Csak így tovább! ;)
Szia!:)
TörlésNagyon szépen köszönöm , és örülök, ha tetszett :) Igyekszem többet írni, csak sajnos kevés időm van.. :c :)
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett a történet. Nagyon letisztultan fogalmaztál és az alapsztori is igazán jó. Ritkán találok olyan történetet, ahol elismeri a főhős a hibáját, ezért ez külön plusz pont.
Nagyon tetszett és örülök, hogy elolvashattam. Csak így tovább! ;)