Műfaj: yaoi
Érintett banda: History
Páros: Yijeong x Kyungil (oc)
Figyelmeztetés: 18+, erőszak, kínzás
Egyéb: -
Érintett banda: History
Páros: Yijeong x Kyungil (oc)
Figyelmeztetés: 18+, erőszak, kínzás
Egyéb: -
Yijeong Po.V
Az életem úgy ahogy van tökéletes. Mindenem megvan, amit csak kívánhatok, sosem kellett szűkölködnöm, vannak barátaim, pénzem és minden egyéb. Ma épp a legjobb barátomhoz indulok egy találkára, már vagy egy hónapja nem láttam. Jaeho reggel írt KakaoTalk-on, hogy épp ráér, nemrég ért haza a külföldi útjáról én meg kaptam az alkalmon.
Befordulok az utcájába és már látom is a házát. Imádom ezt az épületet, annyira...modern. Az egyik fala teljesen üveg, így gyönyörű a kilátás a városra, főleg éjszaka. Sokszor fent maradtunk este, hogy lássuk a fényeket meg a csillagokat. A ház többi része is igen szép, Jaeho kisajátította az egész felső szintet, lent pedig a szülei laknak, ha épp otthon vannak és nem üzleti úton valahol a világban. Csöngetek a kapun, de nem jön semmilyen válasz, biztos fürdik vagy ilyesmi, így bemegyek. Úgy ismerem az egészet, mint a tenyerem, tudom mit merre találok.
-Jaeho!!-kiáltok hangosan amint belépek, hogy biztosan észrevegyen. Nem hallok semmit sem, még a zuhanyzóból sem jön ki hang, ráadásul teljesen be van sötétítve. Túl nagy csönd uralkodik, annak ellenére, hogy itthon van. Felkapcsolom a lámpát a nappaliban, de amint az égő világítani kezd, az én szememre sötétség borul és erős karok záródnak körém. A kezemet hátrakötik, olyan erősen, hogy a vékony kötél belevág a csuklómba, én pedig felszisszenek. Szabadulni próbálok, rúgok, harapok, vergődök, közben segítségért kiabálok. Kicsavarom a testem, igyekszem támadóm felé fordulni, hogy ellökhessem magamtól, de túl erős, az a valaki és továbbra sem ereszt. A hajamba markol és annál fogva húz magával. Nyögés szakad ki belőlem amikor egy könnyed mozdulattal félredob a hideg padlóra. Hátamra fordulok és igyekszem normalizálni a légzésem, ami nem igazán megy.
Nem tudom ki ez...hogy mi akar. Nem tudom hol van Jaeho, a félelem szinte megbénítja a testemet. Nehezen kapok levegőt, hiába próbálom kiszabadítani a kezem, olyan, mintha egyre csak szorosabbra húzódna az anyag. A könnyeim némán folynak végig arcomon a földre csöpögve, majd újabbak követik őket. Félek...
Befordulok az utcájába és már látom is a házát. Imádom ezt az épületet, annyira...modern. Az egyik fala teljesen üveg, így gyönyörű a kilátás a városra, főleg éjszaka. Sokszor fent maradtunk este, hogy lássuk a fényeket meg a csillagokat. A ház többi része is igen szép, Jaeho kisajátította az egész felső szintet, lent pedig a szülei laknak, ha épp otthon vannak és nem üzleti úton valahol a világban. Csöngetek a kapun, de nem jön semmilyen válasz, biztos fürdik vagy ilyesmi, így bemegyek. Úgy ismerem az egészet, mint a tenyerem, tudom mit merre találok.
-Jaeho!!-kiáltok hangosan amint belépek, hogy biztosan észrevegyen. Nem hallok semmit sem, még a zuhanyzóból sem jön ki hang, ráadásul teljesen be van sötétítve. Túl nagy csönd uralkodik, annak ellenére, hogy itthon van. Felkapcsolom a lámpát a nappaliban, de amint az égő világítani kezd, az én szememre sötétség borul és erős karok záródnak körém. A kezemet hátrakötik, olyan erősen, hogy a vékony kötél belevág a csuklómba, én pedig felszisszenek. Szabadulni próbálok, rúgok, harapok, vergődök, közben segítségért kiabálok. Kicsavarom a testem, igyekszem támadóm felé fordulni, hogy ellökhessem magamtól, de túl erős, az a valaki és továbbra sem ereszt. A hajamba markol és annál fogva húz magával. Nyögés szakad ki belőlem amikor egy könnyed mozdulattal félredob a hideg padlóra. Hátamra fordulok és igyekszem normalizálni a légzésem, ami nem igazán megy.
Nem tudom ki ez...hogy mi akar. Nem tudom hol van Jaeho, a félelem szinte megbénítja a testemet. Nehezen kapok levegőt, hiába próbálom kiszabadítani a kezem, olyan, mintha egyre csak szorosabbra húzódna az anyag. A könnyeim némán folynak végig arcomon a földre csöpögve, majd újabbak követik őket. Félek...
Kyungil Po.V
Sokáig voltam egyedül, nem voltak körülöttem barátok, teljesen magányosan éltem...pontosabban talán nem magányosan, hiszen ivótársaim vagy verekedni vágyó emberek mindig akadtak, mert én voltam az erősebb. Mellettem azt hitték ők is kemények, bárkinek visszaszólhatnak, mert tartani fognak tőlük. Hiába vagyok erős kívülről, ha belül összetörök. A városban sétáltam, amikor először észrevettem őt. Az iskolából jöhetett ki, mert egyenruhában mászkált, gondolom a haverjaival. Jó ideig csak figyeltem, valahogy közelebb akartam kerülni hozzá, de semmilyen közös dolog nem volt. Nem ismertem egy barátját sem, akikkel ő járkált azok nem az én szintemen voltak. Minden nap eljárt egy kis kávézóba pár utcára a házuktól -igen, kiderítettem hol lakik- ahová hamar odaszoktam én is. Na nem az amúgy isteni kávé és süti miatt, hanem a fiú volt az oka. Megtetszett nekem és meg akartam szerezni magamnak.
Hónapok teltek el, míg végül beszélgetni kezdtünk, persze én kezdeményeztem a társalgást, ő meg zavarba jött minden második mondatomtól. Hihetetlenül aranyos volt, minden egyes nappal jobban meg akartam ismerni. Furcsa érzés volt, olyan, amit még soha azelőtt nem éreztem. Vonzódtam hozzá, ettől pedig mondhatjuk, hogy megijedtem. Nem mentem többet a kávézóba, nem vártam meg iskola után sem, egyszerűen megszűntem...eltűntem az életéből. Hetekig keresett, hívogatott, én pedig mindannyiszor kinyomtam a telefont és nem válaszoltam az üzeneteire.
Aztán nem bírtam tovább.
A vonzódás erősebb lett a félelmemnél és legyőzte azt. Megkerestem őt, de nem tudott róla. Azt hitte, hogy már soha nem fog látni, szerintem le is mondott rólam. Most mégis elintéztem, hogy találkozzak vele, épp Jaeho házához igyekszem. Jaeho a legközelebbi barátja, olyanok, mint a testvérek, így kénytelen voltam kicsit átrendezni az arcát ahhoz, hogy áthívja magához Yijeong-ot, mivel annyira ellent mondott nekem. Nem akarta, hogy találkozzak vele, hogy a közelébe kerüljek, egyerűen féltette. Persze, ez részben érthető, de nekem nem állt szándékomban megérteni az érveit. Néhány kedves ember vigyázott rá addig, amíg én Yijeong-al foglalkozok. Órák óta vártam rá, egyre idegesebb lettem, pedig tudtam, hogy el fog jönni. Jaeho-ért bármit megtenne. Csöngetnek. Tudom, hogy ő az, de csak várok. A szívem hangosan dörömböl bordáim között, már-már azt hiszem kiszakad belőlem. Idegesen túrok hajamba, ahogy kinyílik az ajtó és meglátom sziluettjét, ujjaim görcsösen szorítják a kezemben tartott kendőt.
Akarom őt, mindennél jobban, így amint felkapcsolja a lámpát, azonnal mozdulok és pillanatok alatt bekötöm szemét. Szorosan tartom a testét, furcsa érzés újra a karjaimban érezni testét, amin újra és újra végigfut a félelem. Kapálózik, próbál megszabadulni tőlem, de jóval erősebb vagyok nála, így könnyűszerrel tartom fogva. Hadonászó kezeit hátra kötöm, mire ő hangosan kiált segítségért, de hiába. Nem hallja senki. Puha tincseinél fogva viszem odébb, de túl makacs és csak tovább kiáltozik, reménykedve, hogy valaki a segítségére siet. Nincs itt Jaeho, nincs itt senki, aki megmentené tőlem. Az előszobában engedem el, de erre is csak hangosan zokog.
- Azért ennyire durva nem voltam. - -suttogom halkan inkább magamnak, mint neki. A vágyam újra csak erősödik, ahogy nézem a padlón fekvő testét. Tudom, hogy undorodnom kéne ettől az énemtől, hogy nem szabadna ilyet tennem, de nem tudok parancsolni magamnak. Leguggolok mellé, hogy jobban lássam, de mintha tudná, hogy nézem elfordul a másik irányba. Újra hajába markolok és annál fogva irányítom magam felé. Régen is szépnek láttam az arcát, most pedig méginkább. Tekintetem ajkaira téved, csöndben nézem, ahogy szavakat formál, amik még azelőtt elhalkulnak, hogy eljutnának hozzám. Könnyei áztatják a fekete kendőt szemein, egy pillanatra talán meg is szánom, de egy gyors fejrázással megszabadulok az efféle gondolatoktól.
- Yijeong...Yijeong..-mosolyodok el, amint nevét suttogom, ő pedig még levegőt venni is elfelejt.
- H...honnan...honnan tudja a nevem? - olyan édes, ahogy magáz engem. Nem tehet róla, jól nevelték, de engem igazán nem kellene, hiszen csak pár év van köztünk.
- Az nem érdekes. -mondom a szokásosnál mélyebb hangon. Nem kell egyből felismernie, mert akkor azonnal a nyakamba ugrana, úgy pedig elmaradna a játék része. - Csak játszunk egy keveset..-mosolyodok el közben lágyan hajába túrva. Mindig is szerettem puha tincseit, amik vonzottak hozzá, dús ajkait, amik édesen hívogattak egy forró csókra.
Zihálva vette a levegőt, talán fél tőlem, pedig nem is tudja milyen mesés órák várnak rá.
Hónapok teltek el, míg végül beszélgetni kezdtünk, persze én kezdeményeztem a társalgást, ő meg zavarba jött minden második mondatomtól. Hihetetlenül aranyos volt, minden egyes nappal jobban meg akartam ismerni. Furcsa érzés volt, olyan, amit még soha azelőtt nem éreztem. Vonzódtam hozzá, ettől pedig mondhatjuk, hogy megijedtem. Nem mentem többet a kávézóba, nem vártam meg iskola után sem, egyszerűen megszűntem...eltűntem az életéből. Hetekig keresett, hívogatott, én pedig mindannyiszor kinyomtam a telefont és nem válaszoltam az üzeneteire.
Aztán nem bírtam tovább.
A vonzódás erősebb lett a félelmemnél és legyőzte azt. Megkerestem őt, de nem tudott róla. Azt hitte, hogy már soha nem fog látni, szerintem le is mondott rólam. Most mégis elintéztem, hogy találkozzak vele, épp Jaeho házához igyekszem. Jaeho a legközelebbi barátja, olyanok, mint a testvérek, így kénytelen voltam kicsit átrendezni az arcát ahhoz, hogy áthívja magához Yijeong-ot, mivel annyira ellent mondott nekem. Nem akarta, hogy találkozzak vele, hogy a közelébe kerüljek, egyerűen féltette. Persze, ez részben érthető, de nekem nem állt szándékomban megérteni az érveit. Néhány kedves ember vigyázott rá addig, amíg én Yijeong-al foglalkozok. Órák óta vártam rá, egyre idegesebb lettem, pedig tudtam, hogy el fog jönni. Jaeho-ért bármit megtenne. Csöngetnek. Tudom, hogy ő az, de csak várok. A szívem hangosan dörömböl bordáim között, már-már azt hiszem kiszakad belőlem. Idegesen túrok hajamba, ahogy kinyílik az ajtó és meglátom sziluettjét, ujjaim görcsösen szorítják a kezemben tartott kendőt.
Akarom őt, mindennél jobban, így amint felkapcsolja a lámpát, azonnal mozdulok és pillanatok alatt bekötöm szemét. Szorosan tartom a testét, furcsa érzés újra a karjaimban érezni testét, amin újra és újra végigfut a félelem. Kapálózik, próbál megszabadulni tőlem, de jóval erősebb vagyok nála, így könnyűszerrel tartom fogva. Hadonászó kezeit hátra kötöm, mire ő hangosan kiált segítségért, de hiába. Nem hallja senki. Puha tincseinél fogva viszem odébb, de túl makacs és csak tovább kiáltozik, reménykedve, hogy valaki a segítségére siet. Nincs itt Jaeho, nincs itt senki, aki megmentené tőlem. Az előszobában engedem el, de erre is csak hangosan zokog.
- Azért ennyire durva nem voltam. - -suttogom halkan inkább magamnak, mint neki. A vágyam újra csak erősödik, ahogy nézem a padlón fekvő testét. Tudom, hogy undorodnom kéne ettől az énemtől, hogy nem szabadna ilyet tennem, de nem tudok parancsolni magamnak. Leguggolok mellé, hogy jobban lássam, de mintha tudná, hogy nézem elfordul a másik irányba. Újra hajába markolok és annál fogva irányítom magam felé. Régen is szépnek láttam az arcát, most pedig méginkább. Tekintetem ajkaira téved, csöndben nézem, ahogy szavakat formál, amik még azelőtt elhalkulnak, hogy eljutnának hozzám. Könnyei áztatják a fekete kendőt szemein, egy pillanatra talán meg is szánom, de egy gyors fejrázással megszabadulok az efféle gondolatoktól.
- Yijeong...Yijeong..-mosolyodok el, amint nevét suttogom, ő pedig még levegőt venni is elfelejt.
- H...honnan...honnan tudja a nevem? - olyan édes, ahogy magáz engem. Nem tehet róla, jól nevelték, de engem igazán nem kellene, hiszen csak pár év van köztünk.
- Az nem érdekes. -mondom a szokásosnál mélyebb hangon. Nem kell egyből felismernie, mert akkor azonnal a nyakamba ugrana, úgy pedig elmaradna a játék része. - Csak játszunk egy keveset..-mosolyodok el közben lágyan hajába túrva. Mindig is szerettem puha tincseit, amik vonzottak hozzá, dús ajkait, amik édesen hívogattak egy forró csókra.
Zihálva vette a levegőt, talán fél tőlem, pedig nem is tudja milyen mesés órák várnak rá.
- Yijeonggie...nem kell félned..-simítok arcára letörölve néhány könnycseppet. Annyira kívánom....hozzá akarok érni, a karjaimban tartani, hangos sóhajokat kiváltani reszkető testéből...
~
To be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése